Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 12 (105. szám) - A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ):
262 A Magyar Demokrata Fórum úgy gondolja, hogy ez egy olyan országgyű lési határozat, amely valójában részben óhajokat tartalmaz, részben számunkra és a felsőoktatásban dolgozók számára megfoghatatlan, hiszen mögöttes tanulmányokat nem tartalmazó javaslatokat irányoz elő, s így valójában ennek a támogatására nincs módunk. S nemcsak nekünk nincs módunk támogatni, hanem hadd mondjam el tisztelt Képviselőtársaimnak, úgy folyik ezen országgyűlési határozat tárgyalása, hogy a rektori konferencia nem tett mellé írásos véleményt. Nyilván ő tudja, hogy miért. A főigazgatói konferenci a szintén nem tett mellé írásos véleményt. A Felsőoktatási Tudományos Tanács szintén nem foglalkozott írásos beadvánnyal. Úgy gondolják, hogy ennek az országgyűlési határozatnak a tartalma nem az, ami méltó arra, hogy minket, parlamenti képviselőket tájéko ztassanak saját véleményükről. Amikor ezt az országgyűlési határozatot tárgyaltuk az oktatási bizottságban, akkor az egyik felsőoktatási vezető azt mondta, az a kérése, ha már mindenáron azt akarjuk, hogy a felsőoktatás elpusztuljon, akkor legalább hagyjuk , hogy állva haljanak meg. Én is azt kérem önöktől, tisztelt képviselőtársaim, hogy ne akarjuk mi ledöfni a felsőoktatást. Köszönöm szépen. (Taps az MDF és az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm Dobos Krisztina felszólalását. Soron köv etkezik Nádori László, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Őt követi majd Kávássy Sándor, a Független Kisgazdapárt részéről. Megadom a szót Nádori László képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. DR. NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ) : Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Azok közé tartozom, akik az előterjesztő észrevételei, javaslatai alapján és a bizottsági vita alapján a határozati műfajt elfogadtam. (10.40) Arra gondoltam, hogy ezzel is adjunk esélyt a felsőoktatás fejlesztésének. A tová bbiakban a számomra releváns témakörökhöz szeretnék néhány észrevételt tenni. Az irányelvek első fejezetében joggal kap kiemelt szerepet a képzettség szintje és minősége. Ezek a feltételek növelhetik meghatározó módon a felnövekvő generáció munkaerőpiaci e sélyeit. A határozattervezet ezzel összefüggésben - konkrét feladatok megjelölésével - lényegesen erősebben fogalmazhatna például az intézmények vonzó, hagyományteremtő szellemiségének formálásáról, értékteremtő tevékenységéről és ezen belül kiemelten az e gészségérték fontosságáról. Sajnos, a határozatban kimaradt a felsorolásból ez a kitüntetett érték. Az egyetemi és főiskolai hallgatók egészséges életmódjára való utalás nagyon fontos pont, jóllehet ennek az értéknek a felsőoktatásról szóló törvény 7. §áb an jogi háttere is van; amellett evidenciaként kell kezelnünk ennek a fontosságát. Véleményem szerint a felsőoktatásnak alig van a hallgatók romló egészségénél, e tendencia megállításánál időszerűbb, sürgősebb, megoldásra váró problémája. Hogy mennyire élő , mai problémáról van szó, szeretném bemutatni tényekkel, néhány példával. Egy múlt heti újságcikk sorozóbizottsági tanácskozásról számolt be, a beszámoló fő megállapítása ez volt: "egyre kevesebb fiatal minősíthető katonai szolgálatra alkalmasnak." Orvoso k, szociológusok szerint ez a jelenség szoros összefüggésben van a lakosság általános egészségi állapotának romlásával, a felnőttek és a fiatalok mozgásszegény életmódjával. A tapasztalatok szerint már a tizenévesek körében is terjed a hanyag testtartás, a dohányzás és italozás, sajnos, sok fiatal tiszteli az ápolatlanságot, a mosdatlanságot női erényként. E káros jelenség megállítására többek között az egyetemi, főiskolai évek alatt még nyílhat lehetőség; meggyőződésem, hogy az utolsó esély, az utolsó lehe tőség.