Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 12 (105. szám) - A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF):
261 Végez etül a felsőfokú szakképzésről, a 12. pontról szeretnék beszélni. A felsőfokú szakképzés, mint lehetőség, természetesen nagyon fontos, és úgy gondolom, akkor célszerű róla beszélni, ha összhangban van a szakképzési törvénnyel, összhangban van a szakképzési fejlesztési koncepcióval. S most már célszerű lenne végre eldönteni, hogy mit kívánunk a postsecondary képzéstől, hogyan kívánjuk azt megoldani. De nagyon rossz lenne - és egy kicsit félek ettől , ha a felsőfokú intézmények kisajátítanák ezt a képzési fo rmát, és a közoktatási intézményekben, tehát a szakképző közoktatási intézményekben felgyülemlett szakmai tapasztalat elveszne ezen a területen. Tehát úgy hiszem, nem lehet a közoktatástól elszakítva, a közoktatás szakképzési fejlesztési koncepciójától els zakítva elképzelni ezt a felsőfokú szakképzést. A 13. pont a tudományos kutatómunka fejlesztéséről szól. A bevezetőben említettem, hogy a nyolcvanas évek folyamán az európai országokban a nemzeti oktatási és kutatási fejlesztési programok általában azzal p árosultak, hogy a kutatásra és a fejlesztésre óriási összegeket fordítottak, rendkívül intenzíven megindult ez a kutatásifejlesztési tevékenység. Ebben az országgyűlési határozatban a kutatófejlesztőmunka egyetemekkel megvalósuló kapcsolata szerepel. Azo nban semmiféle olyan érvet, semmiféle olyan feltételrendszert nem tapasztalunk, amely valódi fejlesztést irányozna elő. Azért sem világos számomra az egész pont megfogalmazása, mert miközben az országgyűlési határozat arról beszél, hogy a kutatást és a fej lesztést támogatni kell, illetve hogy nagyobb mértékűvé kell tenni a támogatást, aközben a FEFA majdnemhogy tönkremegy, hiszen 1994től nyolcszázegymilliárdnyi összeget vontunk el tőlük, aközben az OTKA, a pályázati rendszer a tönk szélén, az összeomlás h atárán áll. Aközben - úgy gondolom - az egész fejlesztésre és kutatásra szánt pénzösszeg ma a GDP egy százalékát teszi ki, szemben a fejlett országokéval, ahol ez 2,52,8 százalék. Ez az összeg tehát jelen pillanatban minimális összeg. Akkor van értelme en nek az országgyűlési határozati pontnak, ha valóban feltételrendszert is biztosítunk, ha van mód arra, hogy a költségvetés ehhez forrásokat is adjon. Meg kell mondjam, a jelenlegi visszafejlesztés, a jelenlegi elvonások nem egy évre teszik tönkre a kutatás t és a fejlesztést, hiszen azt kell mondanom, trenírozni kell a kutatókat arra, hogy megfelelő módon készüljenek fel a nagy kihívásokra. Ha most teljes egészében egy restrikciós politika érvényesül, akkor nem egy évre, nem két évre, hanem nyolctíz évre te sszük tönkre a kutatás és fejlesztés területét. Úgy hiszem, az utolsó, a 15. pont, amely az oktatói illetményrendszer rendbetételét és a követelményrendszerek meghatározását jelenti, nagyon szimpatikus és minden oktató, egyetemi oktató, s azok, akik fontos nak tartják a felsőoktatást, úgy értékelik: nagyon fontos, hogy ezzel foglalkozzunk. Hiszen 1993ban volt az utolsó oktatói bérrendezés, amikor közel harminc százalékkal nőtt a felsőoktatásban dolgozók bére. Ez még mindig azt jelenti, hogy rendkívül alacso ny a felsőoktatásban dolgozó oktatók bére, az európai országokat tekintve átlag alatti. Vagyis ha az értelmiségi pályákat tekintem, akkor a felsőoktatásban dolgozó oktatók, kutatók jóval kevesebbet keresnek, mint Európa más országaiban. Természetesen nem á tszámítva, hanem relatíve, az értelmiséget tekintve. Nem tudjuk azonban, hogy mit jelent az illetményrendszer rendezése. Nem tudjuk, hiszen szó nincs arról, hogy a következő években bármilyen forrást is ígérne ez a felsőoktatási országgyűlési határozat a f elsőoktatásnak. Tehát valójában az az ígéret, amely többször elhangzott, hogy az elbocsátott oktatók béréből lehet rendezni a jelenleg még állásban, alkalmazásban levő oktatók bérét, - azt kell mondjam - sovány vigasz. Úgy hiszem, csak akkor van értelme az oktatókkal szembeni követelményrendszer megállapításának, ha a kormányzat valóban módosítani tudja az illetményrendszert is, ha valóban komoly összegeket tudna biztosítani arra, hogy a felsőoktatásban dolgozók bére legalábbis az átlagértelmiségi színvona lat elérje vagy azt jóval meghaladja. Így azt kell mondanom, hogy ennek az országgyűlési határozatnak - miután semmiféle garanciája, semmiféle feltétele nincsen - valójában értelme sincsen.
