Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 14 (127. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDF):
2524 de hogy ma nem az, ez egészen bizonyos. A világgazdaság sokkal inkább egy sajátos, erősen hierarchizált politikai hatalmi intézmény, a hatalomgazdaságtan új globális játékszabályaival, mintsem piac abban az értelemben, ahogyan azt annak idején a különböző tankön yvekből mindnyájan megtanultuk. Tudomásul kell venni, hogy a világ nagy tranzakciós színtereinek átváltási arányait - kamat, árfolyam, cserearányok - a globális érdek, erő- és hatalmi viszonyok olyan erői mozgatják, amelyekkel kapcsolatban sajnos a felszí nes közhelyeknél nem jutottunk tovább az elmúlt évek során. Nyilván ebben keresendő az a meglehetősen elgondolkodtató összefüggés is - mármint a világgazdaság ilyen összefüggéseiben , hogy az elmúlt huszonöt évben az Egyesült Államokban az élőmunka hatéko nysága mindössze 15 százalékkal nőtt, a reálbérek viszont 18 százalékkal. Ugyanez az Európai Unióban 50 százalékos hatékonyságnövekedést és 60 százalékos reálbérnövekedést jelentett; míg Magyarországon - bármilyen megdöbbentő - volt a legmagasabb a hatéko nyságnövekedés, több mint kétszeresére nőtt, tehát 122 százalékkal, szemben az Egyesült Államok 15 százalékával. Ám erre a hatalmas hatékonyságnövekedésre nemhogy ezzel lépést tartó reálbérnövekedés nem jutott, hanem a reálbérek ma alacsonyabbak, mint 197 0ben - tehát huszonöt évvel ezelőtt , körülbelül 6 százalékkal; nagyjából a '67es, '68as szintnek felelnek meg. Mi is történt itt valójában, és ki is volt a túlfogyasztó ebben a világgazdaságban? A szerzői etika azt kívánja, hogy felhívjam erre a figye lmet: Békesi Lászlóval beszélgettem éppen néhány perccel ezelőtt, ő irányította rá - egyébként nagyon helyesen - a figyelmet, hogy ebben az óriási aránytalanságban valószínűleg az a bizonyos elveszített, nagyjából 100 milliárd dollárnak megfelelő óriási ne mzetivagyonvesztés húzódik meg, illetve az azt megelőző, kétségtelenül jelentős dinamikát mutató nemzetivagyonfelhalmozás. Azt gondolom, hogy mindezeket a folyamatokat legalábbis alapvetően végig kellene gondolni ahhoz, hogy tényleg képesek legyünk megol dást találni azokra az elképesztő erejű kihívásokra, amelyek előtt a magyar társadalom áll. Szembe kell tehát nézni azzal, hogy nézetem szerint itt semmiféle túlfogyasztásról nem volt szó, és az is tény - és ez a dolgok másik oldala , hogy az elmúlt évtiz edben a költségvetési szociális transzferek, szemben a reálbérek nem egészen kétszeres növekedésével, reálértékben több mint 18szorosukra nőttek. De - és ezt azért nagyon fontos hangsúlyozni - ez még mindig csak részben kompenzálta - utána lehet számolni , lényegesen kisebb ez az összeg, mint amennyi a másik oldalon kialakult a hatékonyság, illetve a reálbérek különbségeként. Éppen ezért azt gondolom, fel kellene hagyni a koraszülött jóléti államról szóló elképzelésekkel - azt hiszem, semmiféle ilyenről n em volt szó. Engedjék meg, hogy befejezésül egy - gondolom, a kormánypárti képviselők számára is elfogadható - szaktekintélytől, Szelényi Ivántól idézzek néhány gondolatot. Ezt írja: "Az államszocialista újraelosztásnak soha nem volt célja a társadalmi egy enlőtlenségek mérséklése, sokkal inkább a gazdasági növekedést akarta felgyorsítani, és arra törekedett, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszafogja a fogyasztást. A társadalmi összfogyasztás minimalizálása viszont megkívánta, hogy az egy marék rizs szi ntjén minimális ellátást mindenkinek biztosítsanak, ez keltette azt a látszatot, mintha ennek a politikának szociális prioritásai lettek volna. Az államszocialista rendszer szociálpolitikája tehát mindvégig antiszociális volt és az is maradt." Úgy gondolom , ehhez nem kell különösebb kommentár. Az is világosan kiderül, hogy itt szó sem volt tehát jóléti államról. Paradox módon a jóléti államot éppen most kellene megteremteni, mert - folytatja Szelényi : "Az átmenet rendkívül súlyos szociális megrázkódtatáso kkal jár, s mivel az átmenet demokratikus jellegének fenntartása körül igen széles nemzeti konszenzus alakult ki, nem vállalható az a koncepció, miszerint a piacgazdaságba való átmenet a jóléti állammal elképzelhetetlen. Ellenkezőleg: jóléti állam nélkül e lképzelhetetlen a piacgazdaságba való demokratikus átmenet." Azt gondolom, hogy mindehhez aligha kell kommentár, s bár biztosra vehető, hogy a hatalomtechnikai rutin tehetetlenségi pályáján ez a költségvetés is nehézség nélkül hatályba fog lépni, de attól tartok, ezzel a magyar társadalom kihívásaira nemcsak megoldás nem születik, hanem
