Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 14 (127. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDF):
2523 Azt hiszem, minden dramatizálás nélkül kimondhatjuk, hogy ez az elmúlt 150 év egyik legsúlyosabb térvesztése a magyar gazdaság, a magyar társadalom történetében, beleszámítva a Trianon utáni sokkot és mindkét világháborút. Tudniillik ez alatt a 150 év alatt gyakorlatilag - az elmúlt hatnyolc évet leszámítva - Magyarország sohasem volt a világátlag alatt, most pedig sajnos arra nem látszik reális lehetőség, hogy belátható időn belül kerülhetünke még egyáltalán a világátlag fölé. Az energiaprivatizáció s vitanapon már említettem azt a sajátos és sajnos meglehetősen tragikomikus tényt, hogy a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok 1988tól nyomtalanul eltűntek a statisztikai rendszerből. Így azután úgy éljük át gazdaságtörténetünk egyik legsúlyosabb, nyugodtan mondhatni, tektonikus mozgásokkal és átrendeződésekkel járó átalakulási folyamatát, hogy bárkinek egyáltalán fogalma lenne arról, hogy közben mi történt a nemzeti vagyon egészével és annak belső szerkezetével. Sajnos azt kell mondanom, különösen mulatságo san hangzik, hogy komolykodó jelentések szólnak ujjongva arról, hogy most már a gazdaság több mint fele magántulajdonban van, de hogy mi az, aminek a több mint feléről van szó, azt változatlanul setét homály fedi. Pedig azt gondolom, hogy azért a kérdésnek volna némi jelentősége, mert - s akkor itt hadd idézzek megint néhány számot - az 1989es nemzeti vagyon a becslések szerint - de mivel '88ban még volt nemzetivagyonszámítás és ez a becslés talán helytálló - körülbelül 170180 milliárd mai dollárnak fel el meg. És ha elfogadjuk azokat a becsléseket - mint Tardos Mártoné , hogy ez a nemzeti vagyon legalább 50 százalékkal csökkent - más, pesszimistább becslések szerint a csökkenés a 6065 százalékot is elérhette , akkor a nemzeti vagyonban az elmúlt hat é v során elszenvedett veszteség akár - megdöbbentően hangzik a szám: - a 100 milliárd dollárt is elérheti. Az is kevésbé köztudott, hogy az elmúlt huszonöt év során - s itt egy másik problémára térnék át, ami persze szorosan kapcsolódik ehhez: az adósságkér désre - nagyjából, amióta az eladósodási folyamatunk elkezdődött, azóta mai dollárban számolva, a kifizetett nettó kamatok kumulált összege körülbelül 30 milliárd dollárt tesz ki. (13.50) Ez nettó forráskivonást jelentett a magyar társadalomból. Ha ehhez h ozzátesszük azt, hogy jelenleg a nettó adósság körülbelül 22 milliárd dollár - ami bizonyos értelemben véve olyan, mintha a nemzeti vagyonunkat jelzáloghitellel terhelték volna meg , akkor a két adatot egymás mellé rakva, ebből az következik, hogy a hossz ú távú forráskivonással, illetve nemzetivagyonmegterheléssel járó pozícióromlásunk körülbelül 50 milliárd dollárt tett ki ezen a téren. Mindezt ráadásul úgy - és ez a Nemzeti Banknak az adósságfolyamatra vonatkozó elemzéséből tűnik ki igazán , hogy valój ában nettó forrásbevonásra csak a hetvenes években került sor, '73 és '80 között, és mai dollárban ez nem tett ki többet, mint körülbelül 7 milliárd dollárt. Azt is hozzá kell tennünk - és azt hiszem, ez is meglehetősen kevéssé közismert sajnos , hogy vis zont az ezt követő tizenkét év során, tehát '80 és '92 között már nettó forráskivonás zajlott a magyar társadalomból, méghozzá nagyobb, mint amit előtte kumuláltan bevontunk, körülbelül 12 milliárd dollárnyi. Ebből az következik, hogy valójában - bármilyen furcsán hangzik - '92ben mi ezen logika mentén már nettó hitelezői pozícióban voltunk, hiszen a '80 utáni tizenkét évben több volt a nettó forráskivonás, mint amennyi a forrásbevonás volt az eladósodással az előző időszakban. Sajnos azonban a világgazdas ág folyamatai nem e szerint a logika szerint alakultak, hiszen erről beszél ez a bizonyos, körülbelül 50 milliárd dolláros pozícióromlás, és arról is sajnos, hogy aligha van lehetőség arra, hogy 2000ig, tehát az előttünk álló évek során ez a pozíció ne ro moljék tovább. Akár az sem elképzelhetetlen, hogy 2000ben - mondjuk, akkori dolláron számolva - ez az akkor már harminc évet átívelő pozícióromlás a 7075 milliárd dollárt is elérheti. Fölöttébb valószínű ugyanis, hogy korunk világgazdaságára a legcsekély ebb mértékben sem igaz az a két egymást feltételező axióma, amire klasszikus ideológusai annak idején a piacgazdaságot építették, nevezetesen, hogy a csere egyenértékek cseréje és hogy a piaci szereplők egyenlőek. Ez valószínűleg sohasem volt igaz,
