Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 10 (125. szám) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. BÉKESI LÁSZLÓ (MSZP):
2339 kisebb fájdalmak árán lehetne azt az egyensúlyjavulási pozíciót elérni, amelyet egyébiránt, azt gondolom, nem igazán lehet vitatni. Azt hiszem, itt is érdemes sz embenézni a valósággal. A '96os államháztartási, adósságszolgálati terhek, a tőke- és kamattörlesztés együtt nem 1996ban keletkeznek - ez az előző években keletkezett! Most nem megyek bele abba, hogy mikor, milyen összetételben; nyilvánvalóan az előző év ek vagy évtizedek felhalmozott deficitjének, illetve állami kötelezettségvállalásainak tőke- és kamattörlesztési terhei jelennek meg, az akkor elfogadott, meghatározott kondíciókkal, mértékekkel. '96ban visszamenőleg nem lehet azoknak az állampapíroknak a kamatát csökkenteni, amelyeket az állam elvállalt '93ban, '94ben, '95ben; ki kell fizetni ezeket a kamatokat. Nyilvánvalóan nem lehet átütemezni azokat a tőketörlesztési elemeket, amelyek az előző évek vagy - urambocsá! - egyes esetekben évtizedek álla mi kötelezettségvállalásainak lejártával lépnek be 1996ban. Lehet csökkenteni a finanszírozás költségeit, ez egy nagyon fontos attitűd, de ez nem a kamatkiadások és a tőketörlesztési terhek '96os előirányzatait, hanem majd a későbbi esztendők kamatszolgá latának növekedését csökkenti. Ilyen a kincstár felépítése, ilyen az állampapírok diverzifikált értékesítése. Igaza van annak, aki azt mondja, hogy olcsóbban is lehet a deficitet, az állami kiadások finanszírozásához szükséges forrá sokat a piacon megszerezni, ha nemcsak néhány bank viszi a piacra az állampapírokat, hanem némi leegyszerűsítéssel azt mondhatnám: minden sarki kocsmában lehetne állampapírt kapni. Ne tessék komolyan venni és bírálni, nem a sarki kocsmákban akarom az állam papírokat árultatni, de biztos, hogy nemcsak kéthárom bank monopóliumává kell tenni az állampapírok értékesítését. Az első lépések megtörténtek, a postafiókok már árulnak, és további lépéseket tervez az államadósságokat kezelő intézmény. Tehát azt gondolo m, ezek segíthetnek abban, hogy a következő évek kamatnövekedési trendje csökkenjen - de a döntő ott is a deficit. Ha a következő évben, így '96ban is nagyobb a deficit, az elkövetkező évek kamatterhei tehát óriásiak. Tehát csak azt szeretném mondani: nem igaz az a tétel, hogy ha most valaki árgus szemekkel és egyébként a legjobb szándéktól hevülve nekiesik a '96ra tervezett kamatkiadásoknak, azok voluntarista módon csökkenthetők. Ez egyszerűen nem igaz. Csökkenteni csak úgy lehetne, ha az állam megszegné a vállalt szavát, nem teljesítené az eredetileg vállalt tőketörlesztési és kamatfizetési kötelezettségeit. Azt gondolom, erre egyikünk sem biztathatja a kormányt, hiszen nem kell kifejtenem, hogy milyen következményei lennének ennek az összefüggésnek. Iga ze az a tétel, amely nagyon gyakran elhangzik, hogy a társadalmi tűrőképesség és az ennek nyomán e pillanatban nagy értékként jelen lévő társadalmi békét veszélyezteti a költségvetés, illetve az a fogyasztáscsökkentő politika, amely egyoldalúan restriktív ként került beállításra? Nagyon nehéz ezzel az érvvel vitatkozni, hiszen a kormányzatnak, a koalíciós pártoknak is ez a kérdés adja a legnagyobb dilemmát a gazdaságpolitika folytatása tekintetében. Nem merem megkockáztatni, hogy itt könnyedén és nagyvonalú an beszéljek erről az ügyről. Nem is lehet biztosan tudni, hogy igazán mi az a határ, ami még a gazdasági racionalitást szolgálja, de már aláássa ezt a bizonyos társadalmi békét. De három dolgot nagy biztonsággal lehet tudni: Az első: abban az esetben, ha a mindenkori kormányok szabadjára engedik a folyamatokat, amelyek '93ban, '94ben kialakultak, és amelyek eredményeként - a legjobb szándéktól vezérelve egyébként - '94 végén, '95 elején gyorsvonati sebességgel rohant az ország a kettős fizetőképtelenség felé, ha nem parancsol megálljt a mindenkori kormány ennek a folyamatnak, akkor bekövetkezik egy olyan változás, amely biztos, hogy felborítja a társadalmi békét. Egy fizetőképtelenség, az ezzel együtt járó drasztikus keresetcsökkenés, életszínvonalcsökke nés, vágtató infláció, ugrásszerű munkanélküliségnövekedés, az áruk eltűnése a polcokról, a drasztikus importcsökkenés - amint ezt egyébként az elmúlt tíz évben hatvannégy ország konkrét tapasztalatai bizonyítják - bizonybizony minden esetben aláásták a társadalmi békét. Azt gondolom tehát, nem téved az a kormány - és megint hangsúlyozom, ez független attól, hogy éppen kik azok a politikai erők, akik a kormány bázisát alkotják , ha ezt a folyamatot megfékezi. Ez megtörtént 1995ben.
