Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 9 (124. szám) - A büntetés-végrehajtási szervezetről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - KŐSZEG FERENC (SZDSZ):
2309 betartása és betartatása felesleges konf liktusokat gerjeszthet az állami büntetésvégrehajtás és az egyházak között. Végezetül egy mondat: az 1937es zsinat az utolsó, amely szabályozta a büntetésvégrehajtási intézményben történő lelkészi szolgálatot az evangélikus egyház keretén belül, ahol eg yértelműen kimondatott, hogy az egyház előzetesen hozzájárul ezen állami feladatot vagy közszolgálati feladatot végző lelkész munkájához. Tehát úgy gondolom, hogy a börtönökben tevékenykedő egyházi személyek munkáját nem az egyháznak, hanem elsősorban a tö rvényhozásnak kellene szabályoznia. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki felszólalni a törvényjavaslat általános vitájában. Megadom a szót Kőszeg F erenc képviselő úrnak, a Szabad Demokraták Szövetsége frakciójából. KŐSZEG FERENC (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. A törvényjavaslat általános vitájának megkezdésekor, a vezérszónoklatok elhangzásakor többen is hangsúlyozták, h ogy igen jelentős dolog az, hogy törvény szól a büntetésvégrehajtási szervezetről, és egy olyan törvény, amely korszerűbb, mint a korábbi hatályos törvényerejű rendelet és egyéb rendelkezések. Mindenekelőtt szeretnék ehhez magam is csatlakozni és azt gond olom, jelentős előrelépés, hogy egy ilyen törvény megszületett. Mégis, ha szót kérek, ezt nem azért teszem, hogy egyszerűen csatlakozzak az előttem szólókhoz, hanem inkább néhány hiányérzetet, a saját hiányérzetemet szeretném megosztani a Házzal, a tisztel t képviselőtársaimmal. Az egyik kérdés, amely szerintem bizonyos módosítást igényel, a büntetésvégrehajtás állományával kapcsolatos. A törvény rögzíti azt, hogy a büntetésvégrehajtás szervezete elsősorban hivatásos állományú tisztekből, tiszthelyettesekb ől áll, és ehhez csatolja hozzá a közalkalmazottakat, illetve köztisztviselőket. De tulajdonképpen e tekintetben továbbmegy, mint a rendőrségi törvény, mert kimondja azt is, hogy köztisztviselők és közalkalmazottak csak olyan beosztásokat, munkaköröket lát hatnak el a büntetésvégrehajtás szervezetében, amelyeket jogszabály nem köt kifejezetten a hivatásos állományhoz. Mintegy zárójelben jegyzem meg, hogy a hamarosan a Ház elé kerülő, már beterjesztett szolgálati törvény a honvédségtől a büntetésvégrehajtás ig, a vámőrségig és a tűzoltóságig tulajdonképpen minden fegyveres szervet egy egységes törvény hatálya alá helyez, voltaképpen mindenkit katonává minősít. Azt gondolom, ezzel a törvény tulajdonképpen rögzít, bebetonoz - ahogy mondani szokták - egy olyan á llapotot, amely nem felel meg teljes egészében az európai normáknak és amely ellentétes integrációs törekvéseinkkel. Az Európai Unió miniszteri bizottságának az európai börtönszabályokról kiadott ajánlása kifejezetten azt mondja, hogy a börtönökben szolgál atot teljesítőket köztisztviselői státuszba kell helyezni. Tehát az európai börtönügyben az a tendencia, hogy ne katonai státuszú, hanem éppenhogy köztisztviselői státuszú személyek teljesítsenek szolgálatot a büntetésvégrehajtás szervezetében. Természete sen tudom, hogy egy jogszabállyal, pláne egy jogszabálymódosítással egy régóta fennálló szervezetet nem lehet megváltoztatni. Én csak arra tennék javaslatot - és majd ilyen értelmű módosító indítványt nyújtok be , hogy a törvény tegye lehetővé, legalább olyan mértékig, mint ahogy a rendőrségi törvény lehetővé teszi, hogy a miniszter egy rendelettel hivatásos állományhoz kötött munkaköröket köztisztviselői, illetve közalkalmazotti munkakörré minősítsen át, és hogy ugyancsak rendeletben szabályozza a hivatá sos állomány és a köztisztviselői, közalkalmazotti állomány arányát a büntetésvégrehajtás szervezetében. (16.40) Legyen erre módja a miniszternek, alkalmazkodva a büntetésvégrehajtás változó, korszerűsödő elveihez és az európai integráció elvárásaihoz.