Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 8 (123. szám) - A személyi jövedelemadóról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - CZOMA KÁLMÁN, az FKGP
2133 adómértékével megegyező kulcs alkalmazása. Természetesen arra senki nem gondol, hogy a laká smobilitást elősegítő lehetőségeket korlátozzuk. Ahogyan a magánszemélyeknek lehetőségük van adóhitel formájában a megtakarításaik után adókedvezményt igénybe venni, úgy örülünk annak, hogy hasonló konstrukció a vállalkozók részére is a pénztartalékszámlá val megvalósulhat; igaz, ezzel a bevételt lehet mérsékelni. Amint az eddig elmondottakból kiderül, a képviselőcsoport összességében támogatja az új személyi jövedelemadó törvényt. De ez nem jelenti azt, hogy részünkről módosító indítvány nem fogalmazódik m eg. Az idő előrehaladt, ezért csak jelzésszerűen szeretnék utalni már körvonalazódó, eltérő véleményekre. Például jól tudjuk, hogy számos társaságnál, szövetkezetnél a forráshiányt szükségszerűen kellett fedezni a tagok által nyújtott kölcsönből. Ha ezt ol yan mértékben korlátoznánk, ahogyan azt a törvényjavaslat tartalmazza, nem kevés eddig működő vállalkozás kerülne kissé reménytelen helyzetbe vagy olyan tehervállalásra kényszerülne, amit nem kívánunk. Persze az sem tartható, hogy kamat címén jelentős adóe lkerülés történjen. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a lakáscélú megtakarítások mértéke hogyan viszonyul az egyéb adócsökkentő kedvezményekhez. Nem elképzelhetetlen, hogy az adóelőlegfizetésre egy más, a költségvetés finanszírozását is az eddigitől job ban segítő, de a törvényjavaslattól eltérő megoldást fogunk találni. Aggályos számunkra, hogy a vissza nem fizetett hitelkölcsön nem számít bevételnek. Lehetséges, hogy korrekt megoldást az előttünk álló rövid idő alatt nem találunk, de mindenképpen kísérl etet kell tennünk a megoldás megtalálására. Tisztelt Ház! Tudom, hogy nem egy népszerű dolog egy százmilliárdos többletterhet magában hordó személyi jövedelemadótörvény mellett érvelni. Az sem várható el, hogy az ellenzéki képviselők támogatólag viszonyulj anak hozzá a vitában. (11.50) Az viszont nemcsak elvárható, hanem kívánatos is, hogy saját környezetében mindenki tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy az adóalap folyamatosan bővüljön, hiszen ezzel jelentősen hozzájárulhatunk a vezérszó noklatom elején jelzett követelményrendszer megvalósításához. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is köszönöm. Szólásra következik Czoma Kálmán, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka. Szól ásra készül dr. Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka. Megadom a szót Czoma Kálmán úrnak. CZOMA KÁLMÁN , az FKGP képviselőcsoport részéről: Köszönöm, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy közeledik az év vége, a parlament, mint minden év végén, fontos pénzügyi törvényjavaslatokat tárgyal. A költségvetés, az adótörvény minden állampolgárt érint, mind a tíz- és félmillió magyar állampolgárt. Van, akit közvetlenül, van, akit közvetve, de a terhet mindenki viseli. Ezzel tisztában is van a lakosság, hiszen tudja, hogy évszázadok óta mindig volt, van, és lesz is, a közterhek viseléséhez erre szükség is van, tehát lesz adó. A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja egyetért, mert természetes dolog minden orsz ágban, hogy fizetnek adót. Csak az nem mindegy, hogy az adóterhek mennyire elviselhetők és mennyire nem. Most, amikor a személyi jövedelemadó törvényjavaslatát tárgyaljuk, a kormány a törvényjavaslat indoklása szerint rendkívül magasztos célokkal magyarázz a beterjesztését. Így például az egyensúly javításához akar hozzájárulni, továbbá a fogyasztás ésszerű korlátozása révén elő kívánja segíteni a belső felhasználás arányainak eltolódását a növekedést megalapozó felhalmozás javára. Ezeket a nulla adókulcs me gszüntetésével, az adótábla és az adójóváírás