Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 7 (122. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - CSIZMÁR GÁBOR, az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság előadója:
1994 Ami a szűkebben vett népjólét i tárca költségvetését illeti, ebben az esetben is elfogadhatatlannak tartottuk az előterjesztést, hiszen abban, a fejezetekben és a címekben ilyen mondatok szerepelnek: Első cím - A Népjóléti Minisztérium igazgatása, mozgáskorlátozott személyek."A terveze tt keretösszegnek az 1995ös évihez mért csökkenése a jogosultsági feltételek szigorításának eredményeként valósulhat meg." Magyarul: nőjön ki annak a lába, akinek csak fél lába van. Második cím - Népegészségügyi intézetek."A címhez tartozó intézmények fel tételei 1995. évben tovább romlottak. A köztisztviselői létszám 677 főt jelentő csökkentése következtében komoly erőfeszítést igényel a feladatellátás személyi feltételeinek biztosítása." Kérem, a népegészségügyi intézetek a közegészségügy és az egészségvé delem bázisintézményei. Olyan körülmények között, amikor körülöttünk már a kolera és a diftéria fenyeget és Magyarországon tovább romlik a halandóság ... Kolerajárvány van Ukrajnában, be fog kerülni hozzánk, és a diftéria ugyancsak keletről és délkeletről várható. (12.30) A hármas: a szak- és továbbképző intézményeknek az előző évhez képest 15 százalékkal csökken a támogatásuk. A gyógyítómegelőző ellátás országos szakintézetei: '96os évi tervezett költségvetési támogatásuk, az előzőek ellenére, a '95. év i eredeti előirányzathoz viszonyítva is csökken. Ezek nominálértékek. A szociális intézetek: a '96os évben a tervezett mértéket jóval meg fogja haladni a kiadások növekedése, mert a folyamatosan emelkedő élelmiszer, energia- és gyógyszerárak a fogyatékos ok bentlakásos ellátásában nem elhanyagolható tételt jelentenek. A gyermek- és ifjúságvédelmi intézetekben változatlan keretek ismét az inflációra utalnak. Mindezek mellett jó lélekkel, jó lelkiismerettel ezt a költségvetést a szociális és egészségügyi biz ottság kisebbségben lévő képviselői tárgyalhatatlannak tartották, és azt a méltatlan helyzetet, hogy ezek után mi a pedagógusokkal, az oktatásüggyel vagy bárkivel vitatkozzunk a működés alapfeltételeinek biztosítása érdekében, nem tartjuk elfogadhatónak. K öszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Az oktatási bizottság előadója Csizmár Gábor úr. Megadom a szót. CSIZMÁR GÁBOR , az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság előadója : Köszönöm a szót, elnö k asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság november 1jén beható vitát folytatott a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló T/1456os törvényjavaslatról. A többségi álláspontot 12 támogató, 3 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett fogadta el a bizottságunk. Úgy ítéltük meg, hogy a benyújtott törvényjavaslat nem ütközik az alkotmányba és más törvényekbe, a szabályozási elvei megfelelőek; közérdek a költségvetési törvény elfogadása, ezért a bizottság általános vitá ra alkalmasnak tartotta. Ugyanakkor megfogalmazódott: az általános vita megkezdésének feltétele, hogy a közoktatás finanszírozását tartalmazó mellékletet a képviselők kézhez kapják, a jelenlegi előterjesztés ugyanis csak hét hónapra ad garanciát a közoktat ás finanszírozására. A bizottság több ponton szakmailag vitathatónak érzi az előterjesztést, úgy véli, hogy az előterjesztő és a bizottság között a módosító indítványok tárgyalásakor egyetértésre kellene jutni a következő öt témakörben. 1. A bizottság a ha táskörébe tartozó alapok megszüntetését és tárca szintű költségvetésbe emelését nem látja indokoltnak, szakmailag megalapozottnak. Az OTKÁról, a Felzárkózás az Európai Felsőoktatáshoz Alapról nemrégiben hatpárti egyetértéssel született törvény az Országgy űlésben; úgy véljük, nincs ok arra, hogy a hat párt ezt az álláspontját megváltoztassa.