Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 7 (122. szám) - A Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a hozzá kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - BALSAY ISTVÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségének előadója:
1989 A kormány jelen lévő képviselője részéről elhangzottakban a bizottság meghallgathatta, hogyan látja a beterjesztő a következő évben önkormányzati típusonként a jövedelmi helyzet alakulását. Ugyanakkor a beterjesztett javaslat időnként becsült adatokkal számol, hiszen a szociális normatíva még nincs kidolgozva. Hiányzik a törvény 3/A melléklete. Az ülés idején még nem volt eldöntött ké rdés, hogy szeptember elején a közoktatás átálle egy új finanszírozási metódusra. Az expozéban hallhattuk, hogy vasárnap e kérdésben döntés született. Ezért a kormány esetenként becsült adatokat használva hasonlította össze településenként, illetve telepü léstípusonként a jövedelempozíciókat. A kormány úgy látja, hogy a személyi jövedelemadó átengedett mértékének 25 százalékos helyben hagyott értéke együttesen valamennyi településtípusnál kiegyensúlyozottan alakul. Ugyanakkor elismeri, hogy jövedelempozícióromlás, reálértékromlás következik be. Az önkormányzatok jövedelme nem tudja követni az inflációt, tehát a kiegyenlítettség viszonylagos. A bizottság írásban megkapta a hét országos önkormányzati érdekszövetség egységes véleményét a törvé nyjavaslatról. Az ülésen ezt a véleményt szóban két érdekszövetség jelen lévő vezetője egészítette ki. Kérem, engedjék meg, hogy ezen vélemények legfontosabb elemeit emeljem ki, annál is inkább, mert a többségi oldalról is több kérdésben egyetértettek a sz övetségek álláspontjával. Négy legfontosabb elemét emelem ki az érdekszövetségi véleménynek. A szövetségek és a többségi vélemény megszólaló képviselői mintegy 15 milliárd forinttal szeretnék növelni az önkormányzatok szabályozott forrásait. Ezzel a megeme lt összeggel látják biztosítottnak az önkormányzatok kiegyensúlyozott finanszírozását a jövő évben. A második vitapont a személyi jövedelemadó átengedett mértékének helyben hagyott értéke. A szövetségek a kormány 25 százaléka helyett 27,5 százalékot osztan ának el a képződés helyén, és a többi szolgálná a területi kiegyenlítést. Ezt a véleményt többségi oldalról is osztották, míg szintén többségi oldalról fogalmazódott meg az az elv, miszerint az elosztás módját elsősorban az határozza meg, melyek az önkormá nyzatok feladatai, és ezekhez a feladatokhoz mennyi pénzt kell rendelni. Ezen elvek alapján lehet a javaslatokat a későbbi vita során megfogalmazni. A harmadik vitatott pont az önhibáján kívül hátrányos pénzügyi helyzetbe jutott települések finanszírozásán ak kérdése. A szövetségek részéről egységesen fogalmazódott meg, hogy erre a támogatási formára - mint ahogy azt a hatályos önkormányzati törvény is tartalmazza - szükség van. A negyedik megemlített probléma a szövetségek szóbeli kiegészítése alapján az úg ynevezett területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás kérdése. (Rövid időre megszűnik, majd újra működik a hangosítás.) A problémát az jelenti, hogy az önkormányzatok amúgy is igen szűkös működési pénzeiből kívánja ezt elvenni és egy vitatot t rendszerben elosztani. A bizottság ülésén hangsúlyozottan került szóba a rendészeti szervek költségvetése kapcsán a szolgálati törvény és annak illetménytáblájának bevezethetősége. A kormány képviselője úgy látja, hogy ez csak lépcsőzetesen vezethető be. A jelenlegi költségvetés 20 százalékos bérfejlesztést tartalmaz a magyar rendőrségnél - miután úgy látja, hogy itt a legnagyobb a lemaradás - és 15 százalékot az összes többi rendészeti, rendvédelmi szervnél. Tisztelt Országgyűlés! A bizottság többsége az ért döntött az általános vitára való alkalmasság mellett, mert a későbbiek során lesz módja álláspontját kifejteni, a kifogásolt részeket módosító indítványokkal javítani, a még szükséges egyeztetéseket elvégezni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (G. Na gyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönjük. A technikai hibáért elnézést kérünk. Kijavították. A bizottság kisebbségi véleményét Balsay István képviselő úr ismerteti. Megadom a szót. BALSAY ISTVÁN , az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségének előadója : Tis ztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetésénél rendkívüli módon megkönnyíti helyzetemet Hodosán Róza képviselőtársam előbb elmondott véleménye, mert tulajdonképpen a kisebbségi véleményt