Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 6 (121. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BURÁNY SÁNDOR, az MSZP
1914 tőle várt feladatot megoldani, de a kincstár működésével kapcsolatban azt gondolom, egyelőre számos fontos kérdés tisztázatlan. Csak remélni lehet - és ezt valóban őszintén reméljü k , hogy mindez nem fogja nagyon gátolni sem az intézmény létrejöttét, sem kielégítő működését, amely intézményre, mint ahogy azt hozzászólásomban is próbáltam hangsúlyozni, valóban nagyon nagy szükség volna. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (dr. Kóród i Mária) : Köszönöm szépen. Megköszönöm dr. Bogár László vezérszónoklatát. Megadom a szót Burány Sándornak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokának. Őt követi majd dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjának vezér szónoka. Most megadom a szót Burány Sándor képviselő úrnak. BURÁNY SÁNDOR , az MSZP képviselőcsoport részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A költségvetési jog egy kiváló elemzője a következőket írta egyszer: "Ha tapsvihart akarsz aratni a képviselőházban, úgy tarts egy dicsérő beszédet a takarékosságról általánosságban, ha pedig biztos vereséget akarsz szenvedni, úgy javasolj megtakarítást egy konkrét tételnél!" Úgy gondolom, ez az idézet hűen tükrözi az államháztartási reform eddigi tört énetét. Ez a törvényjavaslat, mint erre többen is utaltak, nem a teljes államháztartási reform, annak "csak" egy nagyon lényeges területe. Jelentőségét abban látom, hogy egyrészt a kormánynak a végrehajtás során, a parlamentnek pedig a törvényalkotás során lehetőséget ad arra, hogy a költségvetési jogot eddigi fehér foltokra kiterjessze. Ezzel kapcsolatban szeretném idézni dr. Magyary Zoltán, a magyar költségvetési jog egy kiváló professzora munkájából a következő idézetet. Ez a munka 1923ban készült: "A m odern alkotmányos államokban a parlamenti rendszer mellett az állami költségvetés megállapításának jogát a parlamentek gyakorolják. Ezt a jogukat az alkotmány egyik sarktételének, egyik legnagyobb fontosságú jogosítványuknak tekintik, s annak kivívásáért é s védelmére mindig a legnagyobb áldozatokkal harcoltak s féltékenyen vigyáztak." Nézzük meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy az elmúlt 25 évben ezen a területen körülbelül mi történt! Szeretnék hivatkozni ezzel kapcsolatban az Állami Számvevőszék kiváló el emzésére az 199094. év között lefolytatott ellenőrzések tapasztalataiból. Ezek alapján a következő vázolható fel: 1970ben egy pozitív és egy negatív folyamat indult meg. A pozitív folyamatot úgy lehetne jellemezni, hogy az addigi tervutasításos rendszert a reformfolyamatok szellemében kezdték felváltani az indirekt szabályozók. Ennek viszont volt egy furcsa mellékhatása. Nevezetesen: nem tudni, milyen ötlettől vezérelve, ezek az indirekt szabályozók bekerültek a költségvetési jog szférájába. Tehát ahogy a z áremelkedések az olajárrobbanás következtében begyűrűztek az országba, úgy gyűrűztek be a vállalati gazdálkodás alapelemei egy olyan területre, ahol ennek semmi keresnivalója nincs. Ennek következtében az elmúlt 25 év végére egy olyan helyzet alakult ki, melyet úgy lehetne jellemezni, hogy a pénz határozza meg a feladatokat. És én még ehhez hozzátenném: és a hollét határozza meg a tudatot. Az Állami Számvevőszék ebben a jelentésében a következő konklúziót adja: "Az Országgyűlés költségvetési joga még mind ig nem érvényesül, a végrehajtó túlzott gazdálkodási önállósága a közpénzek kezelésénél nem fogadható el." Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vélem, hogy az a kincstári rendszer, melyet az eddigi hozzászólók is méltattak - többkevesebb pontosítással kiegészít ve - e nagyon fontos területen a közpénzek kezelését a végrehajtás gyakorlatában megszigorítja. Ugyanakkor nemcsak ez a fontos, mint már említettem, hanem az Országgyűlés jogainak kiterjesztése a költségvetés mind teljesebb területeire.
