Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 6 (121. szám) - Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ahhoz kapcsolódó egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SZÁSZ DOMOKOS, az SZDSZ
1909 Mindkét rendszerből mindkét elem et a mi javaslatunk átvette, és ez komoly pozitívuma. Ugyanakkor a francia rendszerben szerepel egy olyan újdonság is, amit a mi törvényjavaslatunk nem tartalmaz, de én később javaslom esetleges módosításokkal belevenni, ahol is különböző szintű dokumentum ok befogadását kötelezően előírja az ottani törvény, egészen addig a mélységig, hogy az önkormányzatoknak a meghatározott számlarendben készített költségvetését szankcionálás terhe mellett meg kell küldeni a központi kincstár számára, ahol nemcsak befogadj ák, hanem ellenőrzik is tartalmilag. Ily módon fegyelmező ereje folytán lényegesen részletesebb és pontosabb költségvetésekkel lehet dolgozni. A törvényjavaslat rengeteg paragrafusmódosítást tartalmaz, de két lényeges irányt szab, és azok működését szabály ozza az új fogalmak meghatározása mellett. Mint ahogy jeleztem, az egyik a kincstár létrehozása, a másik pedig a kincstári vagyon igazgatósága. Most meg kell néznünk azt, hogy miért is volna szükség Magyarországon arra, hogy létrehozzuk ezeket az intézmény eket. Ehhez taglalni kell azt, hogy jelenleg milyen állapotban leledzünk. Igaze az, hogy szükségünk van arra, ami Németországban, Franciaországban és a fejlett országok többségében régesrégóta megvan? Amíg Franciaországban 90 százaléka a közpénzeknek átf olyik a kincstáron, Németországban 80 százaléka, ha jól emlékszem, az USAban, ahol kicsit lazább a szabályozás, 50 százaléka még átfut, Magyarországon jelen állapotban kincstár nélkül 25 százaléka fut át, tehát az államadósság nagysága és annak kezelése m iatt olyan nagy ez a szám. Tehát a 25 százalék attól ilyen magas, mert az államadósságot kezeljük, enélkül olyan 8 százalékra tehető. A jelenlegi helyzetre az jellemző, hogy szétaprózott. Tehát a közpénzek kezelése Magyarországon szétaprózott, és ezt most logikailag értem, és nem területileg. Tehát arról van szó, hogy ha az önkormányzati rendszerünk szétaprózott, ettől még logikailag a közpénzek felhasználását nem feltétlenül kéne szétaprózottan csinálni. Gyakorlatilag minden forintunk átcsúszik minden álla mi intézményen, ahelyett, hogy ezt az előbb említett példák szerint valami központi kezeléssel látnánk el. Nem megoldott a jelen magyar helyzetben az előírások túllépésének kezelése, semmiféle szankció hozzá nem fűződik. Az a helyzet, hogy a szállítók több sége bízik az önkormányzatokban - én ezt a példát hozom föl, de természetesen a többire is igaz , miszerint ha szállít neki, akkor azt majd valaki kifizeti, ha más nem, akkor az állam - tehát egy ilyen belső hitelem lép föl a rendszerben. Az információs rendszer manapság eléggé tragikus; nem a hardverre gondolok, hanem inkább a szervezésére és azok egységességére - nem kívánok rá részletesen kitérni. Ahol a fejlesztés egy kicsit előrehaladottabb állapotban van, ott már önálló információmonopóliumok kezden ek kialakulni, és ezek cseréje, fölhasználása nem szabályozott. A költségvetés készítése és végrehajtása jelen állapotában összemosódik; nem állítom azt, hogy a kettő azonos, de összemosódik. A francia és a német példán mint alapelvnél, úgy kell nálunk is majd javítani, ahogy náluk, miszerint szét kell választani azt, aki készíti, tehát aki utalványoz, és azt, aki végrehajtja, aki könyvel. Ugyanakkor Magyarországon még mindig nem megoldott az előírások módosításának problémája - ez alatt a jogi szabályozást értem , bizonyos jogosítványok az Országgyűlésnél vannak, bizonyos jogosítványok - és ezek többsége - a kormánynál, illetve a pénzügyminiszternél van. Ezzel együtt nem teljesen szabályozott jelen helyzetében a módosítás. Éppen ezért a kincstár felépítésé nél a következő alapelveket kellett megvalósítani, és erről szól a törvény: Előirányzatokkal kell gazdálkodni és a pénzmozgást szűkíteni kell. Ez a likviditási célt szolgálja; minél kevesebb pénzzel kell dolgozni, annál jobb a likviditása a teljes rendszer nek, tehát az államháztartásnak. Ugyanakkor teljesen áttekinthető és ellenőrzött rendszert kell bevezetnünk. Nem lehet az, hogy másmás szférájában az államháztartásnak másmás információtartalmú adatokkal kelljen dolgozni. A harmadik követelmény, amit egy ilyen kincstártól meg lehet követelni és a
