Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 1 (120. szám) - Az energiagazdálkodás privatizációjáról szóló politikai vita - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
1882 Megadom a szót Bauer Tamás úrnak. (13.00) BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a s zót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A választásokat megelőzően mind a Magyar Szocialista Párt, mind a Szabad Demokraták Szövetsége állást foglalt a privatizációs folyamat parlamenti ellenőrzésének javítása mellett. Ennek egy formája ez a mai vit anap, amelyben valamennyien láthattuk, hogy a különböző parlamenti erőknek mi az álláspontja, milyen javaslatai vannak az energiaprivatizáció javítására. Vádak is elhangzottak itt, ebben a teremben - a legélesebb vádak Torgyán József képviselőtársunk részé ről, aki kezdeményezte is ezt a vitanapot. Az egyik ilyen vádjára szeretnék csak egy rövid történettel visszatérni. Elég élesen kifogásolta, miért bízza a Villamos Művek privatizációját a kormány egy tanácsadó cégre, és miért fizet ki ennek a tanácsadó cég nek rengeteg pénzt. Nos, én azt a régi történetet szeretném önöknek felidézni, amikor - soksok évvel ezelőtt - az úrvezető az autójával elakad a faluban, nem tud továbbmenni. Hívják a falu kovácsát, aki előrántja a kalapácsát, egy helyen ráüt az autóra, é s az autó elindul. A kovács száz pengőt kér ezért a műveletért. Az úrvezető nem érti, hogy azért az egy kalapácsütésért miért kell száz pengőt fizetni. A válasz: "Mert tudtam, hová kell azt a kalapácsütést tenni, ezért száz pengő." Nos, a Schroeders cég az ért kap annyit, amennyit kap, mert ért hozzá, hogyan kell eladni egy vállalatot. Félek tőle, hogyha a Független Kisgazdapártra bíznánk az eladást, lehet, hogy kevesebbet kellene fizetni, de nem lenne eladva a vállalat. Igaz, a Független Kisgazdapártnak egy előre csak a parlamenti mandátumok eladásában van tapasztalata - bár el tudom képzelni, hogy ha a Schroeders cégre bízta volna a parlamenti mandátum eladását, talán nem 10 millió forintot kapott volna érte, hanem többet, és még az is lehet, hogy jobb vevőt talált volna arra a mandátumra, mint Torgyán József képviselőtársunk. (Derültség a bal oldalon.) Na, de hogy a dolog érdemére is rátérjek. Az első kérdés: hallottuk itt, hogy félnie kell a magyar népnek, mert mi történik az energiaárakkal, hogyha itt priv atizálni kell. Nos, itt negyven éve állami kézben van az energiaipar. Szeretném megkérdezni: nem emelkedtek az energiaárak? Ma is ötven fillérbe kerül egy kilowattóra, mint soksok évvel ezelőtt? Nem, tisztelt képviselőtársaim, nem a privatizáció miatt eme lkednek az energiaárak, hanem azért emelkednek, mert emelkednek a költségek, és azért emelkednek manapság, mert az előző Országgyűlés hozott egy törvényt, amit az akkori MDFKDNPtöbbség szavazott meg: hogyan kell emelni az energiaárakat '97ig. Ezt a törv ényt kényszerül végrehajtani a jelenlegi kormány is, amelyik tiszteli az előző parlament által hozott törvényeket. Elhangzott az, hogy a költségvetés lyukait akarjuk betömni a privatizációval. Nem, tisztelt képviselőtársaim, nem a költségvetés lyukait akar ja betömni a jelenlegi kormány, hanem olyan feltételeket akar teremteni a következő években az energiatermelésben, hogy biztonságos és elviselhető árú legyen az energia. De ha netán a költségvetés hiányát is csökkenteni akarná, ezzel is a későbbi kamatkiad ásokat akarja csökkenteni, tehát a jövőre nézve akarja enyhíteni a társadalom terheit, és talán ez sem megbocsáthatatlan bűn. Vitatott kérdés itt az, hogy szabade, helyese adott esetben többségi részesedést eladni az energiatermelőkből. Nos, tisztelt kép viselőtársaim, az elmúlt években tapasztalatokat szerezhettünk, mit jelent az olyan privatizáció ahol kisebbségi részesedést adunk el. Ez látszólag jobb nekünk, mert hiszen a többség nem kerül oda a külföldi vevőhöz, valójában azonban - nézzük meg a Matáv esetét, nézzük meg a Chinoin esetét, és sorolhatnám a példákat - a kisebbségi tulajdon eladása látszat. Mert valójában a hatalom, a döntés a kisebbségi tulajdonos kezébe kerül, csak nem az övé a teljes felelősség - és kevesebbet fizet. Látszat az, hogy ezz el jobban járunk, valójában mi járunk vele
