Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 1 (120. szám) - Az energiagazdálkodás privatizációjáról szóló politikai vita - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDF):
1875 Ha jól szabályozzuk az energiaipart - erre a törekvések egyértelműek, és már a törvények is meg vannak , akkor az energia privatizációja eredményt fog produkálni a magyar társadalom, a magyar nemzet felemelkedésében. Nem állítom, hogy ebben az ügyben már mindent megoldottunk. Teljesen indokoltnak tartom az aggodalmas szavakat ezzel kapcsolatban, és szükségesnek is tartom, hogy az ellenzék figyelmeztetését a szabályozást illetően komolyan vegyük. Ugyancsak így a kompenzáció kérdésében. Ha történtek is a kompenzáció ügyében - és éppen az energiakompenzációban - hibák, ez nem azt jelenti, hogy ezt nem l ehet jól megoldani, és nem lehet elfogadható mértékben megoldani. És ennek reményében én mint szabaddemokrata képviselő a kormány energiaprivatizációs elképzeléseit támogatom. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Szólásra kö vetkezik Bogár László úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, szólásra készül Rott Nándor úr, a Független Kisgazdapárt képviselője. Megadom a szót Bogár László úrnak. DR. BOGÁR LÁSZLÓ (MDF) : Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót! Hozzászólá som első részében az energiagazdaság privatizációjának egy szélesebb társadalmi értelmezési keretét szeretném felvázolni, illetve ebben értelmezni ezeket a folyamatokat. Az elmúlt hat év során a magyar társadalom és a magyar gazdaság legújabb kori történel mének egyik legjelentősebb és egyúttal persze legnehezebb átalakulási időszakát éli át. Jól jelzi ezt, hogy a gazdasági visszaesés mélysége és időbeli elhúzódása messze meghaladja az 192933as világválság magyar gazdaságra vonatkozó adatait. Ráadásul jó o kunk van feltételezni azt is, hogy az átalakulás legsúlyosabb mozzanata valójában nem az, amit eddig a legsúlyosabbnak véltünk - tehát a GDP körülbelül 2022 százalékos visszaesése 199394ig , hanem a nemzeti vagyon drámai leértékelődése. És bár 1988 óta furcsa módon a nemzeti vagyon nyomtalanul eltűnt a magyar statisztikai rendszerből, nota bene önmagában véve is szimptomatikus és meglehetősen tragikomikus tény, hogy legújabbkori történelmünk egyik tektonikus mozgásokat kiváltó nagy átalakulását úgy éljü k át, hogy menet közben, mellesleg körülbelül hét éve fogalma sincs senkinek az országban arról, hogy mi történik a nemzeti vagyon egészével, és mi történik - mert azért ez sem elhanyagolható - a nemzeti vagyon belső szerkezetével. Jóllehet nyomtalanul elt űnt a statisztikákból, de a kérdést firtató elemzések szerint - ezek közé az elemzők közé tartozik éppen az előttem szóló Tardos Márton is, akinek ezzel kapcsolatban valamikor az év elején, talán tavasszal egy terjedelmesebb tanulmánya is jelent meg , teh át a különböző becslések szerint a nemzeti vagyon nagy valószínűséggel körülbelül a felére értékelődött le, de egyes pesszimistább becslések szerint akár ezt is meghaladhatja a nemzeti vagyonvesztés. A számok nyelvére lefordítva ez körülbelül azt jelenti, hogy - mai dollárban kifejezve - ha a '89es GDP nagyjából 50 milliárd dollárnak felelt meg, és feltételezzük azt - és ez jogos feltételezés , hogy a nemzeti vagyon körülbelül három és fél évnyi felhalmozott GDPvel azonos, vagyis a '89es nemzeti vagyon lehetett minimálisan 170180 milliárd dollár Magyarországon, és feltételezzük, hogy feléreharmadára esett vissza, akkor bizony bármilyen megdöbbentően is hangzik, a nemzeti vagyonvesztés akár a 100 milliárd dollárt is megközelítheti ezekben az években, am i - lássuk be! - meglehetősen meghökkentő. Hozzátenném egyébként mellesleg azt is, hogy a két világháború együttes vesztesége is ennek az összegnek legfeljebb a felét érte el. Persze igaz, óriási különbség, hogy akkor ez a nemzeti vagyonpusztulás a vagyon teljes mértékű fizikai pusztulását jelentette, míg most csak - és ezt a csakot azért én idézőjelbe tenném - a piac értékítélete szerint értékelődött le ez a nemzeti vagyontömeg, illetve éljük át ezt a nemzeti vagyonvesztést.
