Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. november 1 (120. szám) - Az energiagazdálkodás privatizációjáról szóló politikai vita - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP):
1862 hozzá elsődlegesen. Olyan stratégia kell, ami biztosítja, hogy az új hazai tulajdonosi réteg minél szélesebb körű legyen és a tulajd onlás minél változatosabb formái alakuljanak ki. Egyaránt szükséges a munkavállalók tömeges tulajdonhoz juttatása, a kisbefektetői részvényvásárlás támogatása, a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítás vagyonhoz juttatása. A rendszerváltás utáni új magyar energiapolitikát 1993 márciusában nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés, azt a mai kormánypártok is támogatták és az előkészítés során a szakszervezetek, így többek között a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete is támogatta azt, amit személyesen Schalkhammer Antal úr aláírásával is biztosított. A magyar energiapolitika meggyőződésünk szerint ma is helyesen foglalja össze azokat az alapelveket, amelyeket egyébként a magánosítás során is szükséges érvényesíte ni. Ez a magyar energiapolitika az állam többségi tulajdonlásának fenntartását írta elő. Az 1994ben hatalomra került új kormány energiapolitikájának középpontjába a költségvetés érdekeit szolgáló energiaipar csaknem teljes körű, gyors ütemű készpénzes ela dása került, hiszen a kormány már 1994 decemberében, tehát még a beterjesztett új privatizációs törvény vitája előtt, határozatokban döntött az energetikai alapstruktúrák jövőjéről. E határozatok már feladták az állami többségi tulajdonlás alapelvét az egy etlen Magyar Villamos Művek Részvénytársaság mint központ kivételével. A készpénzes szakmai befektetők, vagyis egyértelműen a külföldiek részére történő eladás került előtérbe. A májusban megszavazott privatizációs törvény, majd ennek júniusi módosítása lé nyegében ugyanezt tartalmazza. A törvény 8. § (2) bekezdése egyértelműen előírja, hogy a nemzetgazdaság működőképessége szempontjából jelentős társaságok privatizációs koncepcióját a kormánynak az Országgyűlés elé kell terjesztenie. E társaságok körét, ame lybe az energiaipari társaságok minden bizonnyal beletartoznak, ugyanezen előírás szerint - ahogy Torgyán képviselőtársam is említette - augusztus közepéig kellett volna az Országgyűlésnek megvitatnia. Ez sajnos nem történt meg, de ami úgy hiszem, ennél mé g sajnálatosabb, mindez nem zavarta a kormányt abban, hogy az energiaipari társaságok privatizációs koncepcióját ez év júliusában és augusztusában több határozatban is véglegesítse. Ezen határozatok egy része a hivatkozott '94. évi decemberi határozat módo sítását tartalmazta a gyorsítás szándékával, azzal, hogy a privatizációt az ÁPV Rt. tulajdonában lévő részvények készpénzes eladásával még az idén meg akarja valósítani, a másik része pedig a privatizációs pályázatok feltételeit határozta meg, amelyek alap ján a pályázatok már sorra meghirdetésre is kerültek. A pályázati kiírások alaposabb boncolgatása nélkül mi most csak arra szorítkozhatunk, hogy az előzőekben említett dokumentumokból kirajzolódó kormányzati privatizációs koncepció vitáját folytassuk le. N ézzük meg tehát, melyek ezen kormányzati privatizációs koncepciónak a legfontosabb jellemzői: Mindenekelőtt az energetikai szektorban a tulajdonszerkezeten belül az állami többségről való lemondás, a külföldiek részére történő gyors készpénzes értékesítés, a bevételeknek fejlesztések helyett a költségvetési hézagok pótlására való felhasználása. Itt kapcsolódnék Soós Károly Attila államtitkár úrhoz, amikor azt mondja, hogy az állam köztudottan rossz tulajdonos. Én azt hiszem, hogy van azért példa, hogy ez po nt az energetikai szektorban messze nem igaz, mert például a francia energetikaipar úgy hiszem, Európa egyik leghatékonyabb, legfejlettebb, legnagyobb eredményt termelő iparága és tipikusan állami tulajdonban van. Az országosan egységes energiapolitika, az állam ellátási felelőssége betarthatóságának megnehezülése a nemzet számára kívánatos energetikai stratégia korlátozása; a szakmai, társadalmi érdekképviseletekkel, az önkormányzatokkal egyeztetett konszenzusos privatizáció elmaradása, végül de nem utolsó sorban az energiaelőállítás és szolgáltatás költségétől hosszú távon el nem választható energiaár lehető legalacsonyabb szinten tartásának várható elmaradása, ami pedig a lakosság életszínvonala növelésének, s a gazdaság nemzetközi versenyképességének el engedhetetlen politikai feltétele.
