Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. szeptember 11 (104. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz):
185 A Független Kisgazdapárt arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a tárgyalóasztalnál tessék egy olyan határozott álláspontot képviselni, amelyet tényszerű adatokkal tudna k alátámasztani. Itt pedig egyértelműen egy olyan több lábon álló gazdaságnak a felfelé ívelő útját kellene felvázolni, amely a Független Kisgazdapárt számára nyilvánvaló megoldási lehetőségeket tartalmaz. Sajnos a Hornkormány eddig csupán nem létező kény szerpályára tudott hivatkozni. A kényszerpályára való hivatkozással pedig már előre azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha senki más nem tudna itt náluk jobb eredményt elérni. A valóság ugyanakkor az, hogy ők nem kényszerpályán mozognak, hanem az önmagu k által választott tévúton, és ez a tévút vezetett oda, hogy most az ellenzéki pártoknak kell aggódniuk a kormány tehetetlensége és tehetségtelensége miatt. Mi felszólítjuk a kormányt, hogy szíveskedjék megfelelő határozottságot tanúsítani. (Felzúdulás a b al oldalon.) Ha pedig nem tudja megoldani a kérdéseket, akkor mi tudunk javasolni számukra olyan megoldást, amelyet az egész ország örömmel venne. (Nagy zaj a bal oldalon.) Köszönöm a türelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Orsz ággyűlés! Ugyancsak napirend előtt rendkívüli ügyben felszólalásra jelentkezett dr. Szájer József frakcióvezető úr, a Fidesz részéről. Megadom a szót. DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! "Nemzeti életet nemzeti nyelv nélkül gondolni lehetet len. Jaj a nemzetnek, mely lakhelyéből kiüldöztetett, jaj az annak, mely ősi nyelvétől fosztatott meg. Mert nyelvünkben nem csupán más nyelvektől különböző hangokat bírunk, de erőt, mely létünket egyedül tartja fenn." Kölcsey Ferenc intelmei ma sem veszíte tték el érces zengésüket. Most épp az Erdélyben élő magyarok kiáltják újból Európának, hogy - Sütő András szavaival - "egyetlen megmaradt uszonyunkat, a nyelvet akarja lenyesni a nacionalizmus kardja". Elnök úr az előbb említette, hogy tíz erdélyi magyar f iatal néhány órával ezelőtt érkezett meg biciklivel Kolozsvárról Budapestre, hogy aztán tovább folytassa útját Strasbourgba. A kerékpáros ifjúsági karaván célja, hogy felhívják a figyelmet a Romániában júniusban elfogadott kisebbségellenes tanügyi törvényr e. Az "Ifjúsági karaván az anyanyelvi oktatásért" felhívása többek között ezt írja: "Ez a törvény magyarellenesebb még a Ceausescurezsim hasonló törvényeinél és rendelkezéseinél is. Az elkövetkezendő időszakban hatékony eszköze lesz az anyanyelvű oktatás szétzúzásának, mert ez a törvény előírja a román tannyelvű osztályok telepítését minden helységben, megtiltja számos tantárgy anyanyelvű oktatását, beleértve a teljes körű szakoktatást, felszámolja a létező magyar szakiskolákat és osztályokat, megszünteti a felekezeti oktatási lehetőséget, végképp államosítja az egyházaktól elkobzott iskolákat, megtiltja az önálló magyar egyetemi és főiskolai intézmények létesítését, a magyar anyanyelvű gyermekeket román tannyelvű iskolákba kényszeríti, mert megtiltja számu kra, hogy felsőoktatási szinten anyanyelvükön felvételizzenek. A romániai magyarság nem fogadhatja el ezt a törvényt, amely az országban élő kisebbségek akaratát semmibe veszi." A Fidesz Magyar Polgári Párt véleménye szerint a Ceausescurendszer falurombol ási terve óta ez a törvény az, amely a legnagyobb szisztematikus támadás az Erdélyben élő magyar kisebbség ellen. Ez év június 20án napirend előtti felszólalásban hívtam fel a figyelmet, hogy kövessünk el mindent az erőszakos asszimiláció eme újabb tervén ek megvalósítása ellen. A Fidesz elnöksége júliusban memorandumot küldött a Magyar Köztársaság külügyminiszterének a magyarromán alapszerződés kérdésében, s ebben leszögeztük, hogy a Fidesz - több más feltétel mellett - csak akkor tudja támogatni e szerző dés megkötését, ha a magyar fél garanciát kap a román képviselőház és szenátus által újólag elfogadott oktatási törvény RMDSZ által sérelmezett paragrafusainak visszavonására és újratárgyalására. Tisztelt Ház! A biciklikaraván méltóságteljes civil tiltakoz ása ismét felhívja mindannyiunk figyelmét a készülő jogtiprásra, amely mind a tizenöt millió magyar méltóságát sérti. Ebben a nehéz