Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 24 (116. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. TORGYÁN JÓZSEFNÉ CSEH MÁRIA, az FKGP
1476 százalékot kitevő, s vallási csoportnak nem degradálható keresztény és keresztyén történelmi egyházakat. A törvénytervezet egyértelműen védelmi céllal fogalmaz például vallási csoportok vonatkozásában. Holott jó n éhány olyan szekta működik ma már Magyarországon, amely, ha bűncselekményt egyelőre még nem is követ el, a társadalom erkölcsi elítélését már kivívta, és kifejezetten család- és ifjúságellenes. Ezek nemzetbiztonsági védelme teljesen indokolatlan és elfogad hatatlan. Az 53. §ban foglaltak ugyancsak összefüggésbe hozhatók a személyiségi jogokkal, a titok védelmével, a testi épség védelmével. Ezzel összefüggésben ugyancsak felvethető az, hogy az alapvető jogok indokolatlan megsértésének lehetőségét ki kell zár ni. Az e paragrafushoz fűzött indokolás hangsúlyozza ugyan, hogy a titkos információgyűjtés alapvető jogokat sérthet, ezért a tevékenység csak megfelelő korlátozással és hatékony garanciák megléte mellett folytatható, mégis szükségesnek tartjuk annak hangs úlyozását, hogy nem kerülhet sor az érintett személy magánszférájába való jogtalan beavatkozásra sem. Az indoklás utal arra, hogy adott esetben a külső engedélyeztetés szakmailag nem oldható meg. Javasoljuk a garanciák még pontosabb körülírását a magánszfé ra hatékonyabb védelmében. A külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtés ugyancsak személyiségi jogokat sérthet. Különösen vonatkozik ez az 54. § a) pontjában meghatározott lehetőségre. A lakástitokhoz való jog megsértése ugyancsak alkotmánysértő, ez ért pontosításra lenne szükség. A lakásba való erőszakos behatolást észlelő lakástulajdonos csupán azt feltételezheti, hogy ellene köztörvényes bűncselekményt követtek el és feljelentést tesz. Ugyancsak feltételezhető a feljelentés abban az esetben, ha nem észleli erőszakos behatolás nyomait, de a lakásban tapasztalja az idegen kéz általi felforgatást. Természetes az, és erre a javaslat is utal, hogy a célszemélyt nem kell értesíteni az eljárásról, de az is természetes, hogy annak megszüntetéséről sem, és e z nem helyes. A házkutatási parancs esetén egyértelmű a behatolás jogossága. A fenti esetekben azonban további garanciákat kell keresni arra, hogy ilyen jellegű intézkedésekre csak rendkívüli esetben és különös biztosítékok garantálásával kerülhessen sor. A Független Kisgazdapárt elengedhetetlennek tartja azt a pontos és konkrét megfogalmazást, amely biztosítja, hogy a bűncselekmény alapos gyanúja esetén, valamint a kötelező biztonsági vizsgálaton túlmenően bárkit ellenőrizhessenek. A pontatlanság ugyanis a törvénytelenség melegágya. Ismerjük a szovjet modell torzszülöttjét, amit szaknyelven preventív, vagyis megelőző ellenőrzésnek neveznek. Ezen elv veszélyessége abban rejlik, hogy bárkit potenciálisan veszélyesnek lehet tekinteni, és ez már alapot ad egyré szt bizonyos ellenőrzések elvégzésére vagy hátrányos, diszkriminatív intézkedések meghozatalára. Természetesen az érintett tudta nélkül, de saját érdekében. Előfordulhat olyan eset, amikor a nemzetbiztonsági szolgálatok országgyűlési képviselőt vagy vele k özös háztartásban élő hozzátartozóját érintve információgyűjtő tevékenységet folytatnak. Történelmi időkre emlékezteti történelmi pártunkat ez a gondolatsor. Voltak idők, amikor a baloldal csinált ürügyekkel igyekezett kisgazdapárti képviselőket eltávolíta ni a parlamenti padsorokból. Ma egy titokban végrehajtott lakáskutatás például nemcsak tárgyak megtalálására, hanem tárgyak otthagyására is alkalmas, amelyet aztán nyilvános házkutatás folyamán terhelő bizonyítékként foglalhatna le a rendőrség. Íme, nyitva a kapu ellenzéki politikus félreállítása előtt. A korábbi törvénytelenségek elkerülése és megelőzése érdekében célszerű azt rögzíteni, hogy akár külső engedélyhez nem kötött vagy kötött titkos információgyűjtések, operatív eszközök és módszerek alkalmazás a milyen esetben alkalmazható. Az úgynevezett preventív ellenőrzések körét és lehetőségét minimálisra kell korlátozni. Végezetül szeretném rögzíteni, a magyar kül- és gazdaságpolitika eredményes működésének elengedhetetlen feltételei azok az információk, a melyek jelentős részét csak egy hatékony felderítő szolgálat tudja biztosítani. Ezzel párhuzamosan tisztán látszik, minél kisebb a hadseregünk, annál nagyobb, erősebb, intelligensebb, hatékonyabb felderítéssel és titkaink védelmére maximálisan képes elhárí tással kell rendelkezni. Az állományt erre alkalmassá kell tenni, végleg megszabadítani a