Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 17 (115. szám) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
1354 meghallgatja, és vizsgálódik a Honvédelmi Minisztérium ez irányú tevékenységéről. A bizottsági ülésen f elvetődött az is, hogy a bizottság munkarendjében soroljuk előre ezt a témát és minél előbb tárgyaljuk meg. Végezetül hadd mondjam el, hogy a honvédelmi bizottság 17 igen és 2 nem szavazattal a '94. évi költségvetés zárszámadásáról szóló törvényjavaslatot egészében és részleteiben általános vitára alkalmasnak tartja. Hadd tegyem még hozzá azt, hogy a bizottsági ülésen részt vett az Állami Számvevőszék képviselője, és ő azzal a véleménnyel érkezett erre az ülésre, hogy a törvényjavaslat általános vitára alka lmas. Ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, mert már ebben a Házban többször vita alakult ki ez ügyben és többen hivatkoztak az Állami Számvevőszék képviselőjére. Sajnálom, hogy most nincs itt az Állami Számvevőszék tisztelt képviselője és nem hallja eze ket a szavakat. (Zaj, közbeszólások: Mindjárt jön!) Még egy dolgot kell bejelentenem: a honvédelmi bizottság kisebbségi előadót nem állított. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönö m. Megadom a szót Gellért Kis Gábor úrnak, az emberi jogi bizottság elnökének, aki a bizottság álláspontját ismerteti. GELLÉRT KIS GÁBOR , az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke : Köszönöm a szót, elnök asszony, és mindjárt elnézést is kér ek, hogy első alkalommal, amikor szólított, még nem voltam jelen, ugyanígy elnézést kérek képviselőtársaimtól is. A jövő héten bizottságunk kihelyezett ülést tart Komarnoban, illetve Komáromban, a szlovák partnerbizottsággal ezt előkészítendő a helyszínen jártam, és nem tudtam időre visszaérni, még egyszer elnézést kérek. Ami az 1994. évi költségvetés zárszámadását illeti, bizottságunk ezt elég hamar megtárgyalta, még akkor, amikor az Állami Számvevőszék egy olyan jelentésre alapozott, amelyet utóbb korrigá lt a Pénzügyminisztérium. Ezért a később kiadott zárszámadásra vonatkozóan az Állami Számvevőszék akkor még nem készíthette el a maga megjegyzéseit, és a későbbi változatban a Pénzügyminisztérium már figyelembe vette az ÁSZ korábbi állásfoglalását. Ami a b izottság illetékességi körébe tartozik, röviden, néhány témában összefoglalható. Egyrészt a kisebbségi ügyek - itt a hazai nemzetiségi és etnikai kisebbségekről van szó, illetve a határon túli magyarok ügyéről , más oldalról pedig a kisebbségi önkormányza tok, országos és helyi önkormányzatok, az egyházügyek, illetve a menekültügy és a migrációs kérdés. Nagyjábanegészében ez az a terület, amely a bizottság kompetenciájába tartozik, és az ezzel kapcsolatos számokat vizsgáltuk meg, hasonlítottuk össze a költ ségvetést a zárszámadásban foglaltakkal. Miután a pótköltségvetés ezeket a tételeket sehol nem módosította, igazán vita sem alakult ki a bizottságban arra nézve, hogy a mondott területek költségvetése valamilyen kifogás alá eshetnék. Ezért a bizottság végü l is nagy többséggel - csak tartózkodások mellett - elfogadta az 1994. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot és azt általános vitára alkalmasnak találta. Ekként tette le a javaslatát az Országgyűlés asztalára. Köszönöm szépen. (Szórványo s taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Én is megköszönöm. Kérdezem, hogy a környezetvédelmi bizottság részéről megérkezette Hajdú László úr, illetőleg a bizottságnak vane előadója. (Nincs jelentkező.) Ha nincsen, akkor ezennel befejezzük a bizottság i álláspontok ismertetését. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselőcsoportok vezérszónokai fejtik ki álláspontjukat a házbizottság ülésén létrejött megállapodás alapján húszhúsz perces időtartamban. Elsőként a Szabad Demokraták Szövetsége képviselő csoportjának vezérszónoka, Gaál Gyula képviselő úr, őt követi a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka, Barsiné Pataky Etelka képviselő asszony, majd a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka, Kertész István úr.