Országgyűlési napló - 1995. évi őszi ülésszak
1995. október 10 (113. szám) - A közoktatás szervezésével és irányításával kapcsolatos egyes átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslat zárószavazása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - HORN GÁBOR (SZDSZ):
1210 A másik dolog, ami miatt nem tudjuk elfogadni a szakmai érveken kívül: az elmúlt időszakban a parlamentben számos esetben felszólaltak az ellenzéki képviselők, hogy nincs egyeztetve a törvény. Ezt a három mód osításból álló törvénytervezetet soha nem látta ilyen formában a Közoktatáspolitikai Tanács, holott a '93ban elfogadott közoktatási törvény erre kötelezte a művelődési kormányzatot. Ezen kívül nem ért egyet vele a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Szövet sége, a Községi Önkormányzatok Szövetsége, a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a megyei jogú városok szövetségei, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. Ezen kívül nem ért vele egyet egyetlenegy nemzetiségi önkormányzat sem, hiszen a művelődési kormányzat ezt elfelejtette megküldeni nekik és elfelejtette tájékoztatni őket arról, hogy ezúttal megszűnik a regionális tanfelügyeleti rendszer a saját nemzetiségi területükön. Tehát val ójában azon kívül, hogy tönkreteszi a magyarországi nemzetiségi oktatást, úgy hiszem, jelentős mértékben nem teljesítette azt a kötelezettségét sem, hogy egyeztetni illene egy ilyen törvénytervezetet. Nem tudunk egyetérteni a törvény tartalmi vonatkozásáva l sem. Én csak egyetlenegy példát szeretnék kiemelni, hiszen képviselőtársaim már elmondták. Nagyon furcsa, hogy 6tól 16 évig a művelődési kormányzat magáénak tekinti a tanulókat, hiszen a nemzeti alaptantervről rendelkezni kíván kormányrendelet formájába n, ugyanakkor az óvodáról nem hajlandó és a 1618 év között az érettségiről sem hajlandó a kormány semmiféle határozatot hozni. Úgy gondolom, hogy logikátlan ez a törvénymódosítás, és nagyon sajnálom, hogy a többség elfogadta. (Taps az MDF padsoraiból.) EL NÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Megadom a szót Horn Gábor úrnak, aki a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának szavazatát indokolja. HORN GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr! (Derültség.) Elnézést kérek: Elnök Asszony! Zavarban v agyok, mert már annyiszor lefolytattuk ezt a vitát a Házban, csak most sokan vagyunk. Általában ötenhatan szoktunk éjszaka a közoktatási törvény módosító csomagja első körének vitáján részt venni. Mi ötenhatan pontosan tudjuk egymás érveit. Ezeket ugyan nem akartam megismételni, de mégis azt gondolom, ha már ilyen sokan vagyunk, tiszteljük meg egymást annyira, hogy én is elmondanám, hogy az SZDSZ miért támogatta ezt a kis törvénycsomagot, az első lépést, amit reményeink szerint a közeljövőben a '93ban el fogadott közoktatási törvény egészének módosítása követ. Ennek a kis törvénycsomagnak egyetlenegy hibáját látjuk: talán előbb el kellett volna fogadnia a parlamentnek, jobb lett volna, ha már tavaly kormánypárti képviselőknek módunk lett volna arra, hogy a zokat az ígéreteinket, amelyeket tettünk a kormányprogramban, legalább kis részben megvalósítsuk. Ez a módosító csomag egyrészt lezárja azt az áldatlan helyzetet, ami a tankerületi oktatási központok körül kialakult, lezárja azt a politikai döntést, amely '93ban létrehozta ezeket az intézményeket: megszünteti azokat, hiszen azokra nincs szükség. Másrészt ez a törvénycsomag a nemzeti alaptantervet magasabb szintre helyezi - ezt az előzőekben nem hallottuk, , amikor kormányzati szinten a kormány maga szavat olja, fogadja el a nemzeti alaptantervet, biztosítva ezzel reményeink szerint, garanciát vállalva arra, hogy a bevezetés anyagi, tárgyi, tartalmi feltételei megvalósuljanak a következőkben. Végül, de nem utolsósorban ez a kisméretű, de nagyon jelentős csom ag biztonságosabbá teszi a magyar közoktatási rendszert, amikor a középiskolai lefelé terjeszkedést - tehát tulajdonképpen azt a folyamatot, amely a jelenlegi 14 éves korosztályt hozza egy rossz helyzetbe egy következő iskolarendszer kialakítása érdekében , korlátozza, illetve megállapodáshoz, önkormányzati megállapodáshoz köti. Úgy gondolom, hogy ezek olyan, nagyon lényeges és fontos lépései ennek a törvénynek, amelyek mindenképpen indokolttá tették a lehető legsürgősebb elfogadását és minden szempontból beleilleszkednek abba a közoktatáspolitikai változtatási folyamatba, amelyet a két