Országgyűlési napló - 1995. évi nyári rendkívüli ülésszak
1995. június 19 (96. szám) - A közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KISS GÁBOR (MSZP):
73 ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szót Trombitás Zoltán képviselő úrnak a Fideszből és az ülés vezetését átadom Gál Zoltán elnök úrnak. (Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke foglalja el.) DR. TROMBITÁS ZOLTÁN (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden két ponthoz szeretnék hozzászólni; egyrészt az előbb emlí tett 45. pont alatt levő szabaddemokrata, másrészt a 47. pont alatt szereplő Fideszjavaslathoz. Szerintem a kettő jól megférne egymással a 15 éves kutathatóság tekintetében. Egyetértek az előbb önök által elmondottakkal, ugyanakkor egyetértek azzal is, am it Sasvári Szilárd állít a 47. pontban, hogy az MSZMP '89. október 7e előtt keltezett iratait azonnal kutatni lehessen mindenféle formában. Nem vagyok a levéltárak nagy szakértője, ezt nyilván tudják. Gyomorfekély ügyben biztos vitába szállhatnék az ön el őbbi állításaival, de ezt most nem teszem meg. De azért egyet nem értek - és ezt hadd tegyem fel kérdésnek, a soron következő képviselőtársam a kormánypárti sorokból talán biztos válaszol rá , nem értem a félelmet. Nem értem azt a kormánypárti félelmet, h ogy miért kell attól félni, hogy '89. október 7e előtti MSZMPiratok kutathatóvá válnak? Tisztelt Képviselőtársaim! Azokat az iratokat, amelyek veszélyesek, kellemetlenek az önök számára, azok jelentős részét úgyis megsemmisítették '89ben és '90ben. Ame lyek nem voltak azok, azokat legfeljebb véletlenül nem semmisítették meg. Ha még véletlenül van ilyen, az akkor pech, önöknek. De én azt gondolom, hogy az MSZMP iratainak kutatását, az NDKhoz hasonlóan, engedni kell. Köszönöm. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Kösz önöm szépen. Megadom a szót Kiss Gábor képviselő úrnak, MSZP. KISS GÁBOR (MSZP) : Hosszú ideig reméltem azt - erre már céloztam egyszer a törvényjavaslat általános vitája során , hogy a levéltári törvény mint szakmai törvény tárgyalása során el fogjuk tud ni kerülni a politikai megközelítésnek azokat a meredélyeit vagy szakadékait, amelyek magának a törvénynek a nyugodt megvitatását vagy megtárgyalását is megnehezíthetik. Egyvalamit világosan szeretnék leszögezni: ennek a törvénynek a szakmai szövegét a kut atási időhatárt szabályozó 23. § politikai szempontú kritikája megbontotta, ami a rendszerváltás előtti korszak történelmének, e történelem hiteles feltárásának érdekében a kutathatóság időbeli korlátait kívánta szűkíteni a ma élő generáció szellemi kárpót lásának szándékával. Idéztem. Én azonban erről úgy gondolkodom - eltekintve attól, hogy az ember nemcsak a polgári etikett szabályai szerint viselkedik és nem is biztos, hogy minden esetben a polgári etikett szabályai azok, amelyek az általános etikai mérc e szempontjából a leginkább kívánatosak , nem a jó bizonyítványszerzés szempontjából szoktunk egy törvényjavaslatra prót vagy kontrát mondani, hanem a legjobb meggyőződésünk szerint, és ennek csak másodlagos következménye az, hogy ezzel kiállítunke magun król egy bizonyítványt vagy sem. Én abban a hiperkorrekt eljárásban sem hiszek, amely az iratok azonnali rendelkezésre bocsátásával - mondjuk - operálna a törvény értelmében. Mindezekkel együtt is azt gondolom - ezt egyszer már megpróbáltam megfogalmazni a magam nevében, de a szocialista párti frakció nevében is , nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy minden további nélkül el tudjuk fogadni a 15 éves időhatárt is, mert világosan érzékeljük ennek az egész problémának a politikai természetét és azt, hogy a tisztelt ellenzéknek - és egyáltalán a politikai bizalmatlanság légkörében - igenis teszünk egy gesztust, amikor azt mondjuk, hogy semmiféle rejtegetnivalónk nincs. Nincs különleges érdekünk, ami ahhoz fűződik, hogy az iratokat ne tegyük hozzá férhetővé. És igazuk van mindazoknak, akik megfogalmazzák az elmúlt időszak történelmének megismerésére vonatkozó korlátozottságukat a múlt kritikájaként.
