Országgyűlési napló - 1995. évi nyári rendkívüli ülésszak
1995. június 27 (100. szám) - A közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényjavaslat zárószavazása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz):
394 A törvény az idő szorításában készült, hiszen a régesrég elavult törvényerejű rendelet az Alkotmánybíróság döntése következtében június 30án hatályát veszti, és hadd tegyem hozzá, hogy az előző ciklusban az előző kormányzat elszántan elodázta, hogy a régesrég elavult törvényerejű rendeletet új, korszerű törvénnyel váltsa fel. Az idő szorítása ellenére mód volt mind az előzetes egyeztetésre, mind az alapos parlamenti munkára, és igen fontos az, hogy ebben aktívan vettek részt a kormánypárti képviselők, az MSZP és az SZDSZ munkacsoportja, de - mint ahogy Kutrucz Katalin az előbb elmondta - igen jelentős javításokkal járultak hozzá ennek a törvénynek az elfogadhatóvá tételéhez ellenzéki képviselők is. (Taps.) (21.10) Mindazonált al például ennek a bizottsági munkának a következménye az, hogy úgy tűnt, sikerül a törvényből kigyomlálni azt a szakaszt, amely mintegy a törvény fölé emeli a Miniszterelnöki Hivatalt. Sajnos az utolsó pillanatban ez nagyrészt visszakerült a törvénybe - a mit fájdalmasan vettem tudomásul. Végezetül azt szeretném mondani: a legfontosabb az, hogy van törvény, és jó esély van arra, hogy a hét végétől lesz adatvédelmi biztos is. És vannak bíróságok, amelyeket a törvény kifejezetten felszólít arra, hogy foglalja nak állást az állam és az állampolgár jogvitáiban. (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) E törvény tényleges tartalmát nem a mindenre kiterjedő és ezért végül működésképtelen szabályozás adja meg, hanem ezek az aktorok. (Taps, derültség.) Rajtuk múlik, hogy a törvény keretei között, de kialakule a dinamikus egyensúly... (Az elnök ismét figyelmezteti a képviselőt a rendelkezésre álló idő leteltére.) ... az állam biztonságos működéséhez fűződő érdek meg az információs szabadságát érvényesíte ni kívánó polgár érdeke között. Köszönöm. (Nagy taps, derültség.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Más képviselőcsoport nem kívánja indokolni... (Derültség, taps.) ... a szavazatát. A közokira tokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényjavaslat zárószavazása ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Ezért, tisztelt Országgyűlés, soron következik a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvé nyjavaslat zárószavazása . Az előterjesztést T/1059. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Mivel módosító javaslatot senki sem nyújtott be, a zárószavazás egyetlen döntést igényel. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy a már elfogadott módosító jav aslatokkal együtt elfogadjae a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlé s 228 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Megkérdezem a képviselőcsoportokat, kívánjáke indokolni szavazásukat. Sasvári Szilárd képviselő úrnak adom meg a szót, aki a Fideszképviselőcsoport szavazatá t indokolja. SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz) : Tisztelt Ház! Elnök úr, köszönöm a szót. Hölgyeim és Uraim! A Fidesz e törvényjavaslat szavazásánál tartózkodott, és ennek oka a következőkben rejlik: