Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 27 (59. szám) - Az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módósításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - JUHÁSZ PÁL (SZDSZ):
640 Köszönöm, elnök úr. Sepsey Tamás úr expozéjában végül is két kérdést hozott elénk. Egyik maga a törvényjavaslata, amely egy nagyon egyszerű technikai kérdés. Arról szól, hogy akik politikai okból kárpótlásra jogosultak, nyilatkozhassanak arról, hogy jegyet kérneke, illetve ha már kértek jegyet, újra nyilatkozhassanak arról, hogy nem akarnake mégis helyette életjáradékot, tekintve, hogy amikor nyilatkoztak, a kárpótlási jegyeknek még jobb esélyük volt a tőzsdén, mint most, és így a megtévesztettség állapotában vannak. Sepsey úr ezen javaslatát ugyanazzal indokolta, amivel a kormány a maga előterjesztését, azért mert az országnak jó, ha a kárpótlási jeggyel hirtelen megjelent privatizációs keresletet szét tudja osztani és egy részét az időben elhúzva, ki tudja vonni a piacról. Hogy ebben mennyire egyetértett a kormánnyal, azt mutatja, hogy a párhuzamosan tárgyalt kormányelőterjesztés szintén arról szól, hogy a kárpótlási jegyeket miként lehet átfordítani életjáradékra a 60 év, illetve 55 év fölöttieknek. A gond itt kettős. Egy részt Sepsey úr úgy érezte, hogy amit a kormány akar, az szörnyen erkölcstelen, és amit ő akar, az szörnyű helyes, holott ugyanazt mondják. A másik pedig az, hogyha már egyszer itt van az általánosabb, a kormány által javasolt törvény, akkor Sepsey úr java slatát hozzá kell igazítani a kormánybeterjesztéshez, vagy úgy, hogy kiegészül a kormányelőterjesztés, vagy abban a formában, hogy itt módosítani kell. Ugyanis viccessé válik a dolog, hiszen igen jelentős kör jobban jár akkor, ha nem Sepsey úr javaslata s zerinti életjáradékért folyamodik, hanem a kormányelőterjesztésnek megfelelően, a kárpótlási jegyeit átfordítja az új törvény szerint lehetséges járadékra. Ez a dolog egyik része, és mondhatnánk, hogy itt befejeztük, ennél részletesebben nincs mit mondani erről, hiszen technikai kérdés. Azonban Sepsey úr a bevezetőjében érintett egy csomó olyan kérdést is a kárpótlás egészével kapcsolatban, amivel tényleg muszáj szembenéznünk, és nem érdemes egymás előtt tologatnunk a labdát. Az egyik az, hogy jó vagy ross z dolog ez a kárpótlás. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kárpótlási törvények épp úgy megvannak, mint annak idején a téeszszervezés, vagy a Rákosikorszak, vagy a náci rendszer. Ilyen értelemben történelem, és nem sok értelme van morogni rajta, tudomásul kell vennünk, mert adottság. Mégis vannak a dolognak máig ható vonatkozásai, ami miatt még érdemes rá pár pillantást vetni. De Sepsey úr nagyon hangsúlyozta, hogy mennyire determinált volt az elmúlt kormány és az elmúlt parlament dolga akkor, amikor a kárpótlá s útját választotta, mennyiféle kényszer hajtott errefelé. Hozzá kell tenni, én magam is úgy gondoltam, hogy lehetséges a kormányra háruló feladatok megoldásában a kárpótlás. Ő azt állította, hogy nem a törvényekben volt a hiba, hanem azokban a goromba, cs únya vezetőkben, akik a törvénynek megfelelő vagyont nem ajánlották fel idejében a kárpótlási jegyekkel szemben, és emiatt bekövetkezett a jegyek összeomlása a piacon. Technikai szempontból nézve a felelősség valójában sokkal elosztottabb ennél. Egyik olda lon teljesen természetes a törvényhozásnak az a reflexe az előző ciklusban, hogy minden problémát fog és átterel újabb és újabb kárpótlásijegykibocsátásokra, majd korrigálja a saját korábbi törvényeit, és újabb csatornákat nyit, de ez ugyanolyan hatással van, mint amikor egy megszorult kormányzat a jegybankpréshez nyúl, és minél több bankót nyomnak, annál biztosabb lesz az infláció. Teljesen természetes, hogy az eredeti, '91es megoldásokhoz képest bekövetkezett pótlólagos kárpótlásijegykibocsátások menth etetlenül az inflációhoz vezetnek. Másik oldalon látnunk kell azt is, hogy azok a technikai szabályok, amelyek a kárpótlási jegyek felhasználásához kapcsolódtak - kezdve onnan, hogy az aranykoronánként ezer forintért kapható kárpótlási jegy helyett 500 for intért is lehet venni aranykoronát - és egy csomó egyéb szabály is szükségszerűen oda vezetett, hogy a technikai egyensúlyokat nem lehetett fenntartani. A technikai egyensúlyok fenn nem tartásának lehetősége pedig már a törvények gyerekes szövegében, ötlet szerű, inkonzisztens megfogalmazásában benne volt. Ehhez kapcsolódott bizony a kárpótlási hivatal is, amely nem annak lehetőségét kereste, hogy hogyan lehet a technikai egyensúlyokat megtalálni, hanem összetévesztette magát a kárpótoltak érdekképviseleti s zervezetével, és az akkori kormányapparátus többi részét is kész helyzetek elé állítva, az összes többi érdekeltet például
