Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 22 (58. szám) - Politikai vita a kormány külpolitikájáról - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP):
601 Megköszönöm Kocsi László felszólalását. Megadom a szót Varga Lászlónak, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről, őt követi majd Papp Pál, a Magyar Szocialista Párt részéről; az elnöklést pedig átadom Salamon László alelnök úrnak. (Az elnöki széket dr. Sa lamon László foglalja el.) DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Távozó Elnök Asszony! Elnök Úr! Tisztelt Ház! A külbiztonságnak szerves része a belbiztonság, amely jelenti egy ország függetlenségét, az alapvető jogok gyakorlását, az esélyegyenlőséget és azt, hogy mind en polgár elérje legalább az életnívó alsó határát. Hiába van egy országnak erős hadserege: ha belbiztonsága nincs meg, a helyzete törékeny. A volt Szovjetuniónak volt a világon a legnagyobb gyalogsága, hatalmas tengerészete és légiereje - s amint a szabad ság szele elérte a polgárokat, összeomlott. És hiába volt Kuvait lakosságának a világon a legmagasabb egy főre eső jövedelme, az agresszor áldozata lett volna, ha a nyugatiak nem segítik meg. Hazánknak a negyvenévi megszállás után hatalmas gondjai vannak - bár gazdasági téren még nem látjuk a kivezető utat, de bízunk benne, hogy ezek megoldódnak. Ugyanakkor a volt Jugoszláviában zajló véres háború és az Oroszországban még ki nem alakult erőviszonyok szükségessé teszik NATOtagságunkat. Ez megszüntetné szoro ngásunkat, és fejlődésünknek is erőt adna. Sajnos, a NATOtagságunk az elmúlt két évben az oroszországi események és a vezetők politikai álláspontjának függvénye lett. Ezért azonban nem lehet kizárólag Oroszország vezetőit elmarasztalnunk: ugyanígy oka a N yugat határozatlan, tétova, sőt mulasztó magatartása is. Ma már alig van, aki ellenkezne azzal az állásponttal, hogy a volt Jugoszláviában zajló események nem lettek volna ilyen hosszúak - hiszen lassan már a második világháború időtartamát is kitöltik , amennyiben a Nyugat, az Egyesült Nemzetek Szervezete, a NATO időben közbelépett volna. A NATO volt főtitkára, Wörner úr mondta, hogy a kis kockázat sokkal kevesebb kárral jár, mint a mulasztás. Ez nem csak hogy igaz, ezt mi is tudjuk 1956ból, amikor nem k ívántunk katonai beavatkozást, csak politikai segítséget - de azt sem kaptuk meg. Oroszország nyugalma, Oroszország demokratikus fejlődése nemcsak Európának, a világnak, hazánknak is érdeke, ugyanakkor szükséges, hogy a szélsősé ges politikai agyrémeket, a szovjet birodalom visszaállítását leállítsák. Úgy érzem, ennek a NATOtagság véget vetne, mert az agressziónak csakis az erő tud ellenállni. Nagyon örülnénk, hogyha a jelenlegi NATOfőtitkár, Willy Claes nagynevű elődje, Wörner nyomdokába lépne, aki kijelentette, hogy amennyiben a közép- és keleteurópai demokráciák - így Magyarország is - veszélybe kerülnének, nem lennének tétlenek, és nem hagynának bennünket egyedül. A jelenlegi főtitkár úr az itt sok vitát okozó helyzetről val óban kijelentette, hogy a tagság feltétele a szomszéd országokkal való jó viszony és a kisebbségi kérdések rendezése. Fel kell azonban vetnünk - és úgy érzem, erre kell felelni a Külügyminisztériumnak is - nemzetközi megbeszéléseken: ki okozta ezeket a vit ás kérdéseket, és ki az, aki ezeknek a megoldását gátolja. Nemcsak nemzetközi, európai egyezmények, az Egyesült Nemzetek határozata is világosan kimondja, hogy a kisebbségnek jár a nemzeti öntudatuk megőrzéséhez való jog, kulturális joguk, gazdasági joguk, vallásuk gyakorlása, nyelvük ápolása, jog arra, hogy kulturális és aktív politikai ténykedést fejthessenek ki, a határokon kívüli nemzeti és nyelvi összeköttetésben lévő polgárokkal találkozzanak. Mindez olyan jog, amit, úgy érzem, nem nekünk kell védenün k, hanem ezeknek az országoknak - jelen esetben Szlovákiának és Romániának - kell biztosítani. Hozzá kell fűznöm még valamit. A miniszterelnök úr mondotta, hogy nem akar öndicsérő kijelentést tenni, de az esseni megbeszélésen a kormánynak bizonyos előnyei voltak, és a gyakorlatban bizonyos eredményeket ért el. Hadd említsem meg én is, hogy 1994. július 8án, az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencián, Bécsben, magyar javaslatra - ne vegyék szerénytelenségnek: az én javaslatomra - ötvenhárom nemzet , a szlovák és román heves ellenállása ellenére elfogadta, hogy minden
