Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére felállított bizottság két tagja megválasztásának semmisségéről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes):
4247 tekintélynek, ha olyan jelleg ű vita kerekedik e dolgok körül, amely messze túlmutat egy jogi megítélésre és jogi megoldásra váró problémán, és igenis politikai felhangot kap. Az egyik igen tisztelt képviselőtársam az előző plenáris ülésen azt adta elő, hogy ez a hajsza akkor indult me g, amikor a bíró urak elkezdtek dolgozni és eredményesen dolgoztak, eredményt is értek el, azért, mert találtak az átvilágított személyek között egy olyat, aki esetleg III/III.as volt. Tisztelt Országgyűlés! Nekem ezt az álláspontot a leghatározottabban.. . Nem szeretem ezt a kifejezést használni, hogy "vissza kell utasítani" inkább ezt kívánom mondani, hogy el kell utasítanom. Nem ezért indult ugyanis a bíró urakkal szemben hajsza - ami egyébként egyáltalán nem indult meg , hanem ezt követően került ez az ország nyilvánossága elé. Ugyanis ezt a dolgot megítélésem szerint - és ez az én egyéni véleményem és jogi gyakorlatomból mondom - a legszigorúbb tanácskozási titokként kellett volna kezelni, sőt, még annál is szigorúbb titokként, és erről a sajtónak semm iféle felvilágosítást nem lehetett volna adni. Ugyanis végül is ez indította el azt a lavinát, ami ehhez az én megítélésem szerint is szomorú és súlyos esethez vezet. Azonban elnézést kérek, ebben a mi képviselőcsoportunknak az égvilágon semmilyen cselekvé se vagy mulasztása sem fogalmazódik meg. Ennek a folyamatnak az elindításához mi semmivel nem járultunk hozzá, ezért nyilvánvaló, hogy semmiféle felelősség sem terhel minket - mint ahogy ugye már legutóbb elhangzott, hovatovább addig eljutva, hogy igen tis ztelt képviselőtársam a parlament nevében kért bocsánatot a bíró uraktól. Azt hiszem, ez egy kicsit túlzott dolog, ugyanis nem hiszem, hogy ez a képviselő úr erre kompetenciával rendelkezett volna. Már csak azért sem, mert én azt hiszem, a Ház nevében nyil atkozni egyedül és kizárólag a Ház elnökének vagy az ő megbízásából a Ház alelnökeinek lehet. De most nem is ez a lényeg, hogy kinek a nevében kért bocsánatot, hanem az a lényeg, hogy a mi nevünkben ne kérjen, azért, mert nekünk nincs miért bocsánatot kérn i. Sem személy szerint nekem, sem pedig a képviselőcsoportunknak. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom tovább idézni vagy ismertetni ezeket a tényeket és körülményeket. Szabadjon azonban utalnom még egy olyan dologra, ami azt hiszem, ugyancsak elfogadhatatla n. Ugyanis az egyik tisztelt képviselőtársam az országgyűlési határozati javaslatot ténybelileg megalapozatlannak és iratellenesnek, jogilag tévesnek, politikailag pedig károsnak minősítette. Kérem szépen, azt hiszem, a parlamenti bizottságok munkája - nem azért, mert ez a parlamenti bizottságoké , színvonala, a bizottsági anyagokban lefektetettek semmiképpen sem vonhatják maguk után az ilyen jelzők használatát. Azt hiszem, ez megint megengedhetetlen a parlamenten belül, akár egy parlamenti bizottsággal, d e horribile dictu még egy önálló képviselői indítvánnyal szemben is. Tisztelt Országgyűlés! Végigtanulmányozva a jegyzőkönyveket, végigülve a bizottsági üléseket és a plenáris ülésen elhangzott vitát is figyelve, szerény véleményem szerint a nemzetbiztonsá gi bizottság által kidolgozott határozati javaslattervezet jogszerű, kristálytiszta logikai egymásraépültségben vezeti le azokat a jogi megoldásokat és jut arra az egyedüli jogi megoldási lehetőségre, amit végül is a határozati javaslatban megfogalmazott. Ami a dolgok emberi oldalát illeti. Én magam is rendkívüli módon sajnálom, hogy bíró urak méltánytalan helyzetbe kerültek vagy kerülhettek, azonban mégis kénytelenek voltunk a többségi határozatot az Országgyűlés elé terjeszteni, hiszen erre kötelez minket a törvény. És azt szeretném mondani, amit Toller László képviselőtársam mondott az általános vita első fordulójában, hogy ne világítson az, akinek zárlatos a vezetéke. Én ezt nem egészen így mondanám, én inkább azt mondanám, hogy nem tud világítani az, ak inek zárlatos a vezetéke, mert az égő ki se gyullad, legfeljebb pislákol. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) :