Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 7 (91. szám) - A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a jószomszédi kapcsolatokról és a baráti együttműködésről szóló szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - CSÓTI GYÖRGY (MDF): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP):
4186 számára a várható jövőt a nagy átalakulások jelentik, borul a status quo, ledőlnek a régi országok és birodalmak, és ezzel együtt gy ökeresen rajzolódik át a térség politikai képe. Minderről Magyarország úgyszólván az első órákban, a nemzeti újjászületés kezdetén komoly figyelmeztetést kapott, amennyiben a szerbek már 1790ben külön terület kihasítását és ügyeik intézésére a bécsi udvar ban magisztrátus felállítását kérték. A magyar politika akkori vezetői válaszul a haza és a nemzet közösségét ajánlották, azaz a status quo fenntartása mellett foglaltak állást. Ekkoriban merült fel először mint a kétségbeeséstől diktált és a nem magyar né pek túlsúlyától való félelemben gyökerező eszme: az asszimiláció gondolata, nem előzmények nélkül a politikai nemzet elve, amely mint elméleti tétel szolgálta és fejezte ki az állam mint területi egység gondolatát, és ekkor kap új erőre a legitimizmus, miu tán eléggé egyértelművé és nyilvánvalóvá vált, hogy erős szövetséges, szövetségesek nélkül Magyarország többé nem áll meg a maga lábán. A legkiválóbbak azonban ekkor és utána sem ringatták magukat illúziókba, és a legsúlyosabb következményekkel is számolta k. Széchenyi - mint Szekfű Gyula kimutatta - lassan beletörődött, hogy Magyarország nem a négy folyó országa többé, és magyar földnek csak az tekinthető, ahol magyarok laknak. Teleki László 1849. május 14én Párizsból írja rezignáltam Kossuthnak: "Nemcsak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is. A corpus jurisból, a régi államkoncepcióból engedni kell." 1914ben, szintén májusban, alig néhány héttel az első világháború kirobbanása előtt Ady írja: "Ez elrontott és elromlott Magyarország még ni ncs annyira dögrováson, hogy bele ne nézzen abba a jövőbe, amely elkövetkezhetik. Ha van lerágnivaló a testéről, mindenképp le fogják rágni a história kérlelhetetlen dühű vérebei." Ha 191820ban jól teszik dolgukat a békecsinálók, ha ragaszkodnak az által uk is fennen hirdetett etnikai elvekhez, ha a vitás kérdések eldöntésénél bátran rendelnek el népszavazást, de legalább tartják magukat az 1920. május 6án átadott Millerandiratban fogalmazott ígérethez, hogy tudniillik megfelelő módon korrigálják "a hatá rkijelölés minden olyan alapigazságtalanságát, amely ellen megalapozott ellenvetés fogalmazódik meg", másképp alakul Magyarország XX. századi története; de a Dunavölgyi népek életében is új fejezet nyílik, melyben a béke, a barátság és az együttműködés vá lik meghatározóvá és alapfontosságú tényezővé. Nyilvánvaló persze, hogy az ezeréves Magyarország felszámolása ez esetben sem lehetett volna fájdalommentes műtét, ám az előbb idézett vélekedésekből sejthetően és gyorsan megindulhatott volna a sebek gyógyulá sa, tudomásulvétele a szükségszerűnek, és előbbutóbb a közvélemény is napirendre tért volna a történtek fölött. Az azonban, hogy színmagyar területeket csatoltak el, és a határokat úgy állapították meg, hogy mindenfelől mélyen vágtak bele a nemzettestbe, joggal vívott ki általános felháborodást és szította fel a nemzeti szenvedélyeket. Mindez persze nem menti és nem mentheti azok felelősségét, akik 1940ben teljesen értelmetlenül vitték újra háborúba az országot; de azokét se, akik 1948 után ragadták maguk hoz a hatalmat, és a proletár internacionalizmus gőzében élve feladták nemzeti érdekeinket, és nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy Moszkva támogatásával orvosolják legalább a legkirívóbb igazságtalanságokat és sérelmeket. A jelenhez érve tiszta le lkiismerettel jelenthetem ki: indulatmentesen, higgadtan és teljesen tárgyilagosan tudok a most megvitatás alatt álló szlovákmagyar alapszerződésről szólni. Csak semmi buta nacionalizmus! - adta ki 1916ban a jelszót Ady Endre. Mióta ismerem, ehhez tartom magam, és kijelenthetem, hogy egyedül az elnyomást, az aljasságot, az igazságtalanságot és a zsarnokságot utálom, és minden nép, nemzet és népcsoport iránt tisztelettel, megbecsüléssel és megértéssel viseltetem. De ebből a szempontból közelítve is a dolgo khoz, azt kell mondanom, hogy az alapszerződések eszméje, az alapszerződéses politika, legalábbis ahogy nálunk kerül kivitelezésre, naiv és a legkevésbé sem okos. (15.50) Többet ér, ha az ember minden hűhót eldob, mert a legokosabb a legjobb - állítja Paul Verlaine, a költő. Esetünkre is figyelemre méltó, tanulságos megállapítás.
