Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. június 6 (90. szám) - Az ülés napirendje további részének elfogadása - A közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SZABAD GYÖRGY (MDF):
3998 Éppen ezért annak ellenére, hogy a törvény minket erre nem kötelez, megkerülhetetlen erkölcsi kötelességünknek tartom a tevékenységünk során keletkező, vitathatatlanul maradandó értékű iratanyag megőrzését a jövő n emzedékei számára. Ezt a feladatot úgy látom megoldhatónak, hogy az állami támogatásban részesülő pártok támogatásuk egy részét iratanyagok megőrzésére fordítsák. Ez egyúttal ösztönző erejű és példaértékű lehetne a társadalom számára. Tisztelt Ház! A levél tári törvénytervezet egyeztetése során politikai jellegű vitákra alig került sor. Ez örvendetes, mivel a levéltárügyet történelmi távlatból, a nemzeti kulturális örökség megőrzése szempontjából, mindenféle aktuális napi politikai érdektől mentesen kell tek inteni. Lényegében véve egyetlen olyan téma volt, a kutatási idő határkérdése, amelyben az álláspontok markánsan eltértek. Szerintem azonban a törvény szövege, illetve az ezzel egyidejűleg tárgyalt titokvédelmi törvény megnyugtatóan rendezi ezt a kérdést. A közelmúlt iratainak kutatásához véleményem szerint a jogi keretek a törvény elfogadásával adottak lesznek, és ennek alapján a gyakorlati feltételek megteremthetőek. Ezért nem szükséges az európai normáktól történő eltérés. Az eddig elmondottak alapján is szükségesnek tartom azonban, hogy a levéltári törvény követelményeinek végrehajtásához az anyagi feltételeket a kormány biztosítsa. Tisztelt Képviselőtársak! A levéltári törvény megalkotásának szükségességével a parlamenti pártok már az előző országgyűlés i ciklusban is egyetértettek. Most elérkeztünk a megvalósítás pillanatához. Olyan törvény megvitatása és elfogadása előtt állunk, amely remélhetőleg évtizedekre biztosítja a levéltárak mint fontos nemzeti intézmények feladatainak a XXI. századi és a modern európai normákkal is összhangban levő megvalósítását. A Szocialista Párt a törvény előkészítése során arra törekedett, hogy a szakmai követelményeknek legmagasabb szinten megfelelő jogalkotásra kerüljön sor, amely valamennyi párt egyetértésével találkozik . Ezeket a szempontokat kívánjuk a törvény általános és részletes vitáiban, valamint módosító javaslatainkban is érvényesíteni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon és középen.) (A jegyzői székekben dr. Kávássy Sándor és dr. Trombitás Zoltán foglal he lyet.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megadom a szót Szabad György képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum frakciójából. Őt Mészáros István László képviselő úr fogja majd követni. DR. SZABAD GYÖRGY (MDF) : Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Országgyűlés! Ha valaki szakmai pályáját - mint velem történt - levéltárban kezdte és élete nagy részét levéltári kutatómunkával töltötte, nyilvánvalóan nagy izgalommal, feszültséggel, érdeklődéssel fogadta a levéltári törvényjavaslat beterjesz tését. Ez a levéltári törvényjavaslat nem a pillanat szülötte. Hosszú évekre, sőt - szélesebb értelemben véve - évtizedekre megy vissza előkészítése. A közvetlen beterjesztés előtt szakmai műhelyek retortáin haladt át szövege. S nekem olyan szerencsém volt , hogy nemcsak az elkészült szöveggel, hanem különböző fázisokban, a készülővel is alkalmam volt megismerkedni. Tehát szakmai műszóval is élve: in statu nascendi ismertem meg a törvényjavaslat szövegét. Ehhez járult az, hogy a vitákban résztvevők közül töb ben is ismertették álláspontjukat a jegyzőkönyveken túlmenő alapossággal. Külön is hálával és tisztelettel gondolok arra, hogy a kérdés első értője, Varga János akadémikus nagyon sok részletkérdésben megosztotta velem véleményét. Így érthető, hogy az elkés zült szöveget, megismerve az előterjesztett változatot, sok minden ismerősnek, nagyon sok minden problémamentesnek bizonyult számomra. Módom volt arra, hogy azokkal a problémákkal foglalkozzam, ahol úgy gondolom, a kialakított szöveg további mérlegelést, t ovábbi munkálást érdemel.