Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 17 (84. szám) - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
3336 hogy ugyanazt kívánják, amit az ellenzéki pártok megfogalmaztak, nem az oktatók elbocsátását, hanem a hallgatók létszámának növelését. Ezzel az érvelésse l, azon túl, hogy ez rendkívül rokonszenves álláspontot vázolt - legalábbis számomra rokonszenveset , egyetlenegy baj van csak, hogy az ellenkezőjét tartalmazza a kormányrendelet, amely egy ponton ad mozgásteret a kormánynak, az oktatók számának a változt atására, mert ezt írja le. Azt már természetesen senki nem kritizálja itt, e törvényhelynél, mert valóban nem tartozik ehhez, hogy ilyen számarány nincs, ilyen nemzetközi összehasonlító számarány nem létezik, mert mind az oktató, mind a hallgató definíciój a más és más, ahány országot tekintünk. Azonban ehhez a törvényhelyhez tartozik a hallgatói hitel kérdése. Erre vonatkozik Dobos Krisztina képviselőtársunk javaslata. Erre a kérdésre tér ki az oktatási bizottság ehhez a képviselői indítványhoz csatlakozó m ódosító javaslata is. Egy igen nehéz kérdés, hogy lehete és szükségese fölfüggeszteni a hallgatói hitel munkálataira vagy kimunkálására vonatkozó kormányzati munkákat, vagy pedig nem. Dobos Krisztina képviselőtársunk úgy fogalmaz a módosító javaslatában, hogy az egész pont maradjon ki. De maga is megengedi azt, hogy egy ilyen hitel kimunkálása szükséges lehet. És valóban így van, mert ma valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy 30 százalék körüli - vagy nem tudom, most mennyi - jegybanki alapkamatnál re álisan nemigen lehet számolni egy piaci alapon működő kamathitellel, hiszen ez, legalábbis az OTP tájékoztatása szerint nem esik ma az elfogadható hitelkonstrukciók közé, hiszen olyan magas a várható törlesztőrészlet, hogy az bőven meghaladja a felsőoktatá si intézményeket elvégzettek remélt jövedelmének a 10 százalékát, hogy nincs olyan létező épeszű bank, amelyik költségvetési garanciavállalás nélkül ezt a hitelkonstrukciót támogatná és megszavazná. Ám ennek ellenére én azt gondolom, nem szabad föladnia a kormánynak a hallgatói hitelre vonatkozó munkálatokat, mert nemcsak egy költségvetési garanciával rendelkező hitelkonstrukció állhat mögötte. De semmiképpen sem szabad a hallgatói hitelre vonatkozó munkálatokat pusztán a tandíj bevezetésének kompenzációjak ént fölfogni, ugyanis az az elképzelés, hogy a kormány tegyen meg mindent a hallgatói hitel kidolgozása érdekében, egy jelentős fordulatot vázol a magyar felsőoktatáspolitikában, tudniillik a tandíjhitel a hallgatói hitel irányába tett fordulat. Annak a f ordulatnak a képe, hogy a szülők helyett maguk a diákok finanszírozzák meg valamilyen módon a felsőoktatási költségeiket. Számos ország van, ahol így működik egy tandíjhitel. Természetesen ezekben az országokban az infláció a harmada vagy a negyede a magya rországinak. Egyedül működőképes formában, ahol az egész felsőoktatásfinanszírozás erre épül, Ausztráliában található. De a legtöbb ország ismeri a tandíjhitelen kívül a hallgatói hitel konstrukcióját. Miért fontos ez? Azért fontos, mert azt a kialakult h elyzetet szüntetheti meg, amire már magyar szociológusok - bár sok esetben kormánypárti érvelést alátámasztva - hívták föl a figyelmet, hogy kialakult és bizony elég merev a magyar felsőoktatás szociológiailag értelmezett merítési bázisa. Ily módon a jelen tős egyéni haszonnal kecsegtető intézmények, például a külkereskedelmi főiskola vagy a közgazdasági egyetem szociológiai értelemben vett merítési bázisa a felső középosztály, tehát a vagyonos családok; a tisztes megélhetést jelentő műszaki főiskolák pedig a középosztály, míg az alacsonyabb bérrel és kicsiny társadalmi presztízzsel kecsegtető szakmák, az óvónőképző vagy a tanítóképző pedig egyértelműen a vidéki vagy szegény családok, de legjobb esetben is az elsőgenerációs értelmiségiek számára vágyott és re mélt. Tehát egy kasztosodó, merev felsőoktatásból való kitörés egyik formája a hallgatói hitel konstrukciójának kialakítása. A legtöbb ország, amelyik egy szűk, elitizált felsőoktatásból kívánt kitörni egy nyitottabb, társadalmi értelemben a felemelkedést és a társadalmi mobilitást szolgáló felsőoktatás irányába, alkalmazta a hallgatói hitel konstrukcióját. Nem lehet tehát összekeverni a hallgatói hitelt a tandíjhitellel. Éppen ezért én azt gondolom, megfontolandó az a javaslat, még ha nem is a tandíj bevez etésével összefüggésben, hogy a kormány igenis dolgozzon tovább a hallgatói hitel kialakításának konstrukcióján, mert ez a társadalmi
