Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 17 (84. szám) - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
3316 Úgy gondolom, ebben a csomagban meggondolatlanul, olyan módon nyúlnak hozzá egyesek a törvénymódosító javaslatok során, hogy nemcsak ennek a gazdasági kihatásaival nem számolnak, nem veszik figyelembe a helyi közösségek értéktöbbletet önálló kezdeményezéseik révén hozzáadó tevékenységét, hanem az önkormányzati rendszerben olyan módosulásokat, olyan torzulásokat eredményező változásokat javasolnak, amelyek miatt az elmúlt négy év eredményeit - de hozzátehetem: az ellenzéki kerekasztalnak azt a csodálatos munkáját, amikor szinte hetek vagy napok alatt egy európai szintű önkormányzati törvényt hoztak létre - veszélyben forogni látom. Úgy gondolom, nem túlzok itt ma, fél négykor. Nagyon nehéz vit atkozni egy olyan megállapítással, hogy az önkormányzatok kötelezettségeit törvény korlátozhatja, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az önkormányzatok törvényi keretek között gyakorolják a helyi közhatalmat, a helyi közügyek sokaságát. Nehéz ezzel vitatkozni, hogy törvény korlátozhatjae. Mégis azt mondom, hogy ezt az egész törvényi kezdeményezésről szóló javaslatot nemcsak azért kell elvetnie a Magyar Köztársaság parlamentjének, mert alapjogokat sérthet, hanem azért is, mert ebből nem derül ki most és ma vilá gosan, hogy ezek a korlátok milyenek lehetnek. Csak sejthetjük. Előttem arról szóltak, hogy befolyásolás és durva beavatkozás fogja érni az önkormányzatok bevételeit - így, többes számban , az önkormányzati autonómiát és a helyi közügyek gyakorlásának dem okratikus szabályait. Az alkotmányt, annak tételes indoklását, tételes megjegyzéseit az önkormányzatokkal kapcsolatban Kónya Imre képviselőtársam nagyszerűen ismertette. Én aggódva tekintek abba az irányba, amilyen irányt fölvállal ma a magyar kormány. Úgy gondolom, ebben a hajnali órában Verebély Imre professzor úr ágyában forgolódik... (Dr. Szabó Zoltán: De jó neki!) ..., amikor a parlamentben mindenfajta szakmai megfontolás és előkészítés nélkül - azt nem is mondom, hogy fiskális szemlélettel, mert túlság osan elcsépeltük ezt a kifejezést , mindenfajta megfontolás nélkül hozzányúlunk egy rendszerhez, amit nem volna szabad megtenni. Nemcsak alkotmányos aggályok miatt és az európai önkormányzati charta parlament által elfogadott, ratifikált fejezetei miatt t artom megfontolandónak, hogy hozzányúljunk az önkormányzatok kötelezettségvállalásához, hanem azért, mert ebben óriási, a költségvetést tápláló, a költségvetést támogató erő rejlik. Ha valaki azt hiszi, hogy elvonni akár a megosztott bevételeket, akár a he lyi bevételek sokaságát és ezt centralizáltan újraelosztani, ez egyfajta előnyt jelenthet, még a hátrányos helyzetű, jövedelemmel nem rendelkező önkormányzatok számára is, vagy akár makrogazdasági szinten, én ezt kétségbe vonom. Bizonyítani lehet számokkal , adatokkal, hogy a helyi kezdeményezés az önkormányzatok alanyainak, a polgároknak a hozzájárulása nélkül ez az ország nem fejlődne. Minden egyes önkormányzati bevételnél számítunk a helyi kezdeményezésekre; számítunk arra, hogy a polgárok, az adófizetők filléreikkel, forintjaikkal hozzájárulnak; számítunk arra, hogy a szülők az iskolafenntartáshoz, az utak, a közvilágítás fejlesztéséhez, a gázprogramhoz hozzájárulnak. Ha ez egy központilag meghatározott, felülről vezérelt és - kimondom: - tanácsi típusú r endszerré alakul át, ahol az önkormányzatok címzettjei és végrehajtói ezeknek feladatoknak, akkor nagyot léptünk visszafelé. Ezt az irányt én nem javaslom. Nemcsak szociológiai, közigazgatási, önkormányzati megfontolásokból nem, hanem kifejezetten költségv etési megfontolásokból sem javaslom, hiszen a kezdeményezőképesség, a kezdeményezés csírájában fojtódik el. Ha egy önkormányzat képviselőtestülete - a legkisebb településtől a fővárosig - nem rendelkezik javaslattételi lehetőséggel, ha a pénzeket ismét pá ntlikázva kapja meg, higgyék el - én, aki a tanácsrendszerben is dolgoztam és az önkormányzati rendszernek is részese lehettem, állítom , hogy ezzel az ország milliárdokat és pénzben ki nem fejezhető egyéni kezdeményezéseket, és ennél nagyobb közösségi ke zdeményezéseket is elveszít. Államtitkár úr, higgye el nekem! (3.30) Ezért tehát javaslom - amit a törvénymódosításnál is megtettem , hogy "a helyi önkormányzat kötelezettségvállalását törvény korlátozhatja" című törvénymódosító javaslatot, amely alkotmányos aggályokat is kivált, ezeket hagyjuk el és inkább olyan törvénymódosító javaslatokat terjesszünk a