Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 15 (82. szám) - A környezet védelméről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária):
2932 bizalom, hogy e törvény kialakítható lesz, ha el lehet érni egyfajta homogenitást és egyenszilárdságot az egyes fejezetek között. Jelenleg nem így áll a helyzet. Nem tükröződik ebben a fejezetbe n sem, hogy a kormányzatnak és általában az államigazgatási feladatmegosztásnak mi a távlati elképzelése. Sok esetben megfigyelhető, hogy az egyes minisztériumok közötti harc eredményeképpen dőlhet el, hova tartozik például a vízminőséggel kapcsolatos fela datoknak, az erdőfelügyelőségeknek, az ásványi vagyonnak és másnak a kérdése. Úgy gondolom, még a vita ezen szakaszában is lehet javítani a törvénytervezet ezen fejezetén, a kormányzati feladatmegosztásban és az önkormányzat és az állam közötti feladatmego sztásban egy pontosabb szabályozással. A tárgyalási módszert a Házszabállyal megegyezőnek tartom, csak a nagy számú módosító javaslat miatt nehezen kezelhetőnek, ezért elnök asszony megértését kérném. Szeretnék majd szólni arról is, hogy a védelmi tevékeny séggel, a honvédelemmel, a honi és külföldi egységeknek Magyarország területén való gyakorlatozásával, anyagok, eszközök tárolásával kapcsolatosan négy módosító javaslatot tettünk, amelyből kettő állta meg a bizottságok próbáját. Itt is szeretném hangsúlyo zni: ha hosszú távon vizsgáljuk és szigorú feltételekhez kötjük a mezőgazdaságnak, a közlekedésnek és más ágazatoknak, alrendszereknek a tevékenységét - és ez nagyon helyes , akkor feltétlenül fontosnak tartjuk, hogy a védelmi tevékenység és ezen belül kü lönösen a honvédelem tevékenysége esetében - amikor a dolog természeténél fogva olyan anyagokat, eszközöket alkalmaznak, tárolnak, amelyek hosszú időre meghatározzák a magyar területek környezetvédelmi hatásait, és olyan eszközöket alkalmaznak, amelyekről a civil lakosságnak vagy egyáltalán a hivatásos tevékenységet végzőknek sem kell mindig tudni, hogy milyen anyagokról van szó - egy év után utóvizsgálat legyen, és legyen számonkérhető felelőse ezen gyakorlatok és anyagkészletezések esetén a környezetvédel mi feladatoknak is. Szeretnék még kiemelni egy fejezetet, és a tisztelt parlament figyelmét is felhívni arra, hogy nem sikerült javaslatunkkal javítani a törvénytervezet azon részét, ami az ivóvízbázis védelmének a nagyobb mértékű és nagyobb szervezettségű , nyugateurópai mintákon felépülő rendszerét alkothatta volna. Az ivóvízbázis védelme mindannyiunk szent kötelessége - mondhatnám az előbbi témát követően. Ma Magyarországon az ivóvízbázis jelentős veszélyhelyzetbe került. Sok esetben nemcsak mennyiségi, hanem minőségi problémák is jelentkeztek. (19.10) Egyre drágul az ívóvíz vételezése és annak tisztítása. Megengedhetetlen tehát, hogy aki egy adott ívóvízbázison, egy adott területen, akár önkormányzat, akár vállalat, társaság vagy magánszemély, ezekkel a feladatokkal a tevékenysége során találkozik, a bevételeinek egy részét vagy a vízfelhasználások egy részét ne az ivóvízbázis védelmére fordítsa. Itt is a jövőnket esszük meg, helyesebben nem tudunk a jövőben olyan ivóvízbázissal, készlettel gazdálkodni, a mely szükséges lenne a magyar gazdaság és a magyar környezetvédelem szempontjából. Feltétlenül fontosnak vélném azt is, hogy a környezeti szempontból mi nem tartjuk optimálisnak a hatásvizsgálat tervezett szabályozását sem, hiszen a javasolt formában ennek célja nem a legkörnyezetkímélőbb megoldás megkeresése, hanem egy adott projekt engedélyezését jelenti. Arról nem is beszélve, hogy a nyilvánosság bevonásának a biztosítása, mint ahogy említettem, sok kívánnivalót hagy maga után. A Fidesz a részletes vita lezárását követően fog élni azzal a javaslattal, amelyet a házbizottsághoz fogunk benyújtani, hogy olyan módosító javaslatok közül is, a Házszabályban megengedélyezett számban, amely nem nyerte el a bizottság egyetértésének egyharmadát sem, a tisztelt Ház foglaljon benne majd állást. Köszönöm szépen elnök asszonynak a megértését. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy vane még további felszólaló? Mivel további felszólaló nincs, a részletes vita e szakaszát lezár om.