Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 10 (81. szám) - A Központi Ifjúsági Alapról szóló 1993. évi XXV. törvény hatályon kívül helyezéséről, a Gyermek- és Ifjúsági Alapról, valamint a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - POKORNI ZOLTÁN (Fidesz):
2857 Még egy dolgot szeretnk elmondani: még egyszer hangsúlyozom, a Kereszténydemokrata Néppárt nem szeretné azt, hogy az előző időszak kisebbnagyobb hibáiból most egy nagyobb hibába esnénk, nevezetesen abba, hogy a BIT mono póliumot szerezne az ifjúsági alapítvány fölött. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Szintén kétperces időkeretben megadom a szót Varga László képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt részéről. DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az MSZP képviselője, aki a kérdéshez hozzászólt, bizonyos egyensúlyt, bizonyos kioktatást akart elérni, és olyan kifejezéseket használt, amiket a Kereszténydemokrata Néppárt nevében visszautasítok . Az, hogy bárkit alantas szándékkal illessen, vagy azt mondja, itt összevisszabeszélés, sőt handabandázás folyik - akkor lényegében nem tudom, ő hol ül. Mert az Országgyűlésben lehetnek viták, lehetnek éles viták, azonban nem hiszem, hogy jót tesz a párt jának, jót tesz az Országgyűlés tekintélyének, ha ilyen minősítéseket alkalmaz. Kérem a képviselő urat, egyszer figyelje majd meg, hogy a francia, az angol, a német, az osztrák vagy az amerikai törvényhozásban sokkal keményebb csaták, sokkal keményebb vitá k vannak a jó érdekében, de még nem hallottam, hogy handabandázás vagy összevisszabeszélés legyen. Szíveskedjék különbséget tenni az érvek és az érzelmek között. Ismétlem: nem méltó az Országgyűléshez, ha ilyen felszólalások és ilyen minősítések hangzanak el. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm. Visszatérve az előzetesen írásban jelentkezett képviselőkhöz, szólásra következik Pokorni Zoltán; szólásra készül Juhász Gábor, a Magyar Szocialista Párt részéről. Megadom a szót Pokorni Zoltánnak, a Fidesz képviselőjének. POKORNI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Mielőtt Csizmár Gábor és Kiss Péter képviselőtársaim törvényjavaslatára rátérnék, egyetlenegy kérdést szeretn ék csak kiemelni az előző vitából. Kiss Péter képviselőtársam kérdezte tőlünk, a Fidesz képviselőcsoportjától: hogyan jutottunk hozzá ahhoz a levélhez, hogy került a kezünkbe az a levél, ami az MSZP modernizációs és ifjúsági munkacsoportja, illetve a Művel ődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára közötti levélváltás része. Erre a válasz nagyon egyszerű: a képviselők jogállását 1990 óta kétharmados törvény rendezi. Ez a törvény jogot ad a Magyar Köztársaság parlamentje képviselői számára, hogy az államigazgatásban, a közigazgatásban született dokumentumokat a közigazgatás felelős képviselőitől, jelen esetben egy politikai államtitkártól bekérje. Mi a mai parlamenti vitára való készülés során ezt tettük. Később, a részletekben menő vitában majd többször is hivatkozom erre az összeállításra. Ebben a Művelődési és Közoktatási Minisztérium apparátusának különböző szintű és politikai vezetői készséggel rendelkezésünkre álltak, és egy egész stószt adtak át a viták különböző dokumentumairól. Nem ez a k érdés számomra. S ez talán megvilágítja azt is, hogy mi köztünk a politikai különbség, a patkó két oldalán ülő BITképviselők vagy az MSZP tisztelt képviselői és az ezt a kérdést fenyegető fideszes képviselők között. (Egy hang balról: Feszegető!) Feszegető , köszönöm a helyesbítést. Tehát ezt a kérdést feszegető fideszes képviselők között. Az egy dolog, hogy egy párt apparátusa, egy párttestület leveleket ír egy közigazgatási funkcióban lévő államtitkárnak vagy bárkinek. Ezt lehet. De tudni kell, hogy más ké rdés az, amit az MSZP a maga keretein belül csinál ifjúsági szervezetekkel, munkacsoportokkal. Ez nekem lehet, hogy tetszik vagy nem tetszik, de igazából sok közöm hozzá nincs. Azt csinálnak, ami önöknek jól esik, amit a törvény megenged. Ez egy határon tú l azonban már más megítélés alá esik; amint a