Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 8 (79. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP):
2612 Ugyanígy a ma még állampolgári jogon osztott hallgatói juttatás mindaddig nem lehet kompenzációs elem az egyenlően fizetett tandíjnál, amíg mindenki megkapja. Mindezen kérdések egyértelmű kidolgozása olyan előfeltéte le a tandíjnak, ami nélkül fizetésében nem érvényesülhet a társadalmi igazságosság. A tandíjhoz hasonlóan sok vita forrása - és ezzel szeretnék felszólalásom második felében foglalkozni - az oktatók, az egyéb alkalmazottak és a hallgatók aránya. A rossz ok tatóhallgató arány gyakran úgy jelenik meg, mint a magyar felsőoktatás alacsony hatékonyságának a kifejezője. A márciusi kormányrendelet arról intézkedik, hogy "A felsőoktatásban az oktatói létszámot úgy kell alakítani, hogy a hallgatóoktató arány nemzet közi szinten alakult mértékétől való eltérése első ütemben 3050 százalékkal mérséklődjék". Az oktatói létszámról mintegy másfélkét évtizeddel ezelőtt már lefolyt egy vita a magyar felsőoktatásban, akkor a Pártközpont korifeusainak volt az a véleményük, h ogy a felsőoktatás oktatói sokan vannak és keveset dolgoznak. De akkor legalább nemcsak egy mutatóval, az oktatóhallgató aránnyal érveltek, hanem az egyetemen és főiskolán megtartott órák számával is. A felsőoktatás magas fajlagos költségei és alacsony ha tékonysága mellett a legfontosabb érvként szerepel, hogy az OECDországokban egy hallgató képzési költsége az egy főre jutó GDP felét teszi ki, nálunk viszont 120150 százalékát. Ez bizonyára igaz. Csakhogy például Ausztria 23 ezer dolláros nemzeti jövedel mének fele 11 500 dollár, a 4000 dolláros magyar nemzeti jövedelem 150 százaléka csak 6000 dollár. Azaz egy magyar diploma csak feleannyiba kerül, mint az osztrák. A hatékonyság az oktatásban aligha mérhető csak a ráfordítá sokkal. Az igazi mérce a színvonal lehet. Ebben a tekintetben pedig a magyar diplomát - minden ellenkező híreszteléssel ellentétben - elég magasan jegyzik a nemzetközi porondon. Talán még azt is megjegyezhetjük, hogy a képzés ráfordításaiban az oktatói bér költség alig egyötödeegynyolcada a nyugatinak, vagyis, ha nem képezünk rosszabb hallgatókat, a hatékonyság magas színvonalú. Ha igényként fogalmazódik meg, hogy az oktatóhallgató arány közelítsen a nemzetközi mértékhez, akkor nem alaptalan az a kívánság sem, hogy az oktatói bérek is közelítsenek, különösen akkor, ha az oktatói munka végterméke nem alacsonyabb színvonalú a nemzetközinél. Az összehasonlítás csak akkor lehet pontos, ha meg van határozva a viszonyítási alap. A nemzetközi mérce azonban az okta tóhallgató arány tekintetében meghatározatlan - szerintem meghatározhatatlan , sőt a magyar adatokban is vannak bizonytalanságok. Az Állami Számvevőszék két évvel ezelőtti véleménye szerint egy oktatóra hat hallgató jutott Magyarországon, 199095 között a hallgatói létszám 100 ezer főről 150 ezerre nőtt változatlan, mintegy 17 ezer fős oktatói létszám mellett, azaz ma egy oktatóra átlagosan mintegy kilenc hallgató jut. Ez körülbelül megfelel a svájci vagy a portugáliai átlagnak, s mintegy néggyel kevesebb a dán, hattal az osztrák átlagnál. Igaz, van olyan európai ország is, Olaszország, ahol az arány harminckettő. Talán nem érdektelen egy történelmi példára is hivatkozni. 1938ban Magyarországon 11 747 hallgató jutott 1724 oktatóra, azaz az átlag akkor sem érte el a hetet. A nemzetközi összehasonlítással nemcsak az a gond, hogy nincs pontos viszonyítási alap, hanem az is, hogy össze nem vethető adatokat akarunk összemérni. Egészen más arányokat kapnánk, ha a diplomát szerzett hallgatókat és nem a beiratkozo tt hallgatókat hasonlítanánk össze. Nyugaton számos olyan hallgató van, aki nem négyöt év, hanem nyolctíz év alatt szerez diplomát - ha egyáltalán szerez , és a hosszú képzési idő alatt mindvégig hallgatónak számít. Az oktatók között viszont gyakran csa k a habilitáltak szerepelnek, így az oktatóhallgató arány statisztikai bázisa mindkét tényezőjében különbözik a magyarországitól. Az sem lényegtelen, hogy a főiskolai, egyetemi oktatók munkája a felkészülés, a kötelező tudományos tevékenység mellett ugyan úgy az óratartásban jelenik meg, mint a közoktatásban dolgozó tanároké. (17.50)
