Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 8 (79. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP):
2611 nem is jogszerű. Csak a felsőoktatási célokra használható tandíj segítheti a fejlesztési feladatok megoldását, de szolgálhat a hallgatói támogatások egy részének kiváltására is. Azt, hogy a két cél közül melyik fog megvalósulni, bizonyára csak a születő kormá nyrendelet fogja eldönteni. Ha azonban a tandíjat általános fizetési kötelezettségnek tekintjük, mint a március 12ei kormányrendelet, egységesen kétezer forintban állapítjuk meg és még az adható mentesség arányát is megszabjuk húsz százalékban, akkor csak a hallgatói normatíva egy részének kiváltására használhatjuk. A tandíj fejlesztésre történő felhasználásánál méltánytalan lenne a szakirányú képzéstől függetlenül mindenkire ugyanannyi tandíjat előírni, hiszen akkor a szakirányú képzés fejlesztési költség einek egy részét kellene a hallgatókra áthárítani, az pedig intézménytípusonként meglehetősen különböző. (17.40) Természetes, hogy az orvosképzés vagy a fizikusképzés költségei - már csak a műszerigények miatt is - többszörösei például a jogászképzésnek. A z egy hallgatóra jutó éves állami támogatás intézményenként 200 ezer és 2 millió forint között szóródik. A hallgatói támogatás azonban - a kollégiumi férőhelyeket nem számítva - mindenütt azonos, így az ennek részleges kiváltására szolgáló tandíj egyenlő ö sszege nem méltánytalan. Azt azonban látnunk kell, hogy ezzel a hallgatói létszámnövekedésből adódó költségvetési terhek egy részét magukkal a hallgatókkal fizettetjük meg. A főiskolai hallgatók arányának 17 százalékról 30 százalékra növeléséhez - ami megf elel az európai átlagnak - a legfőbb bázist a tandíj fogja jelenteni akkor is, ha a teljes költségvetésben a tandíj nem a legjelentősebb tényező. A tartós növekedést megalapozó emberi erőforrásokba nem a társadalom egésze, hanem csak a felsőoktatásban rész t vevők fognak beruházni, holott a beruházás hasznát a társadalom egésze fogja élvezni. A társadalmi igazságosság számomra, szocialista képviselő számára, olyan fontos érvényesülését nem biztosítja, hogy a felsőfokú végzettségűek egyéni életkeresete magasa bb az alacsonyabb végzettségűeknél, mert egyáltalán nincs arányban a végzett munka társadalmi hasznosságával. Csak néhány évvel ezelőtti számításokat ismerek, amelyek szerint a szakmunkások és a magasan kvalifikált mérnökök keresete csak kevéssel a nyugdíj előtt egyenlítődött ki, és a pedagógusok esetében ez a kiegyenlítődés be sem következett. Félek tőle, hogy a helyzet napjainkban sem jobb, legfeljebb a bank- és APEHtisztviselőknél. Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy nem tudok azonosulni azzal a vé leménnyel, vagy azoknak a véleményével, akik a tandíj bevezetését a méltányosság helyreállításával indokolják, mert úgy vélik, a felsőfokú diploma megszerzése olyan magánhasznot eredményez, amely közköltségen valósul meg. A kevés számú főiskolai hallgató k épzési költségeit a társadalom egésze viseli, de csak egy szűk réteg élvezi eredményeit. Ilyen alapon természetesen méltánytalan a munkanélküli- vagy a szociális segély is, hiszen annak terheit is az egész társadalom viseli, nem is beszélve a gyermekgondoz ási segélyről, amelyhez - horribile dictu - a gyermektelenek is hozzájárulnak adóforintjaikkal. A tandíj bevezetése - amellyel kényszerűségből, bár nem vagyok tandíjpárti, magam is egyetértek - felveti a tandíjmentesség kérdését és a már említett egyéb kom penzációs lépéseket is. A tandíjmentesség függhet a tanulmányi eredménytől vagy a szociális rászorultságtól, esetleg mindkettőtől. Érveket a tanulmányi eredménytől függő teljes vagy részleges tandíjmentesség mellett is fel lehet sorakoztatni, de ha előre k inyilvánítjuk, hogy öt hallgató közül csak egy lehet tandíjmentes, akkor mindkét szempontból méltánytalanok vagyunk. Lehetnek olyan intézmények, ahol a 20 százalékos tandíjmentességnél magasabb arány is indokolt lenne a hallgatóság szociális összetétele mi att, másutt esetleg a 20 százalék sem indokolt. A tanulmányi eredmények összevetése pedig - mondjuk a Műegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkara között - ma is irreális. Az adóból leírható kedvezmény fontos kompenzációs elem lehet egy bizon yos jövedelemszint felett. Bizottsági vitánkon azonban a Pénzügyminisztérium képviselője még a tekintetben is bizonytalan volt, hogy kit illet meg a kedvezmény, a hallgatót vagy eltartóját, melyiket, ha mindkét szülője kereső foglalkozást folytat, hiszen a személyi jövedelemadó nem családi adó.
