Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 8 (79. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. OROSZ ISTVÁN (MSZP):
2610 A tandíjra vonatkozó kormányrendelet még nem készült el, de a március 12ei kormányhatározat tartalmaz a tandíjjal kapcsolatos döntéseket is. Nélkülük a törvénymódosító javaslat nem értelmezhető. Ugyanitt szerep el az oktatói létszámcsökkenésre vonatkozó utasítás is, amely szintén elválaszthatatlan a törvénycsomagtól és természetesen az azóta benyújtott pótköltségvetéstől is. A hallgatói hitelkonstrukciót kiiktató törvényhellyel maradéktalanul egyetértek. Nem azér t, mert ez nem lenne jó, hanem azért, mert a jelen körülmények között megvalósíthatatlan. Az átmeneti időszak nem kedvez hosszú távú hitelkonstrukciók megalkotásának. Nem volt realitása 1993ban sem. Nem véletlen, hogy a bankokkal folytatott tárgyalások az elmúlt két év alatt egy lépést sem haladtak előre. Harminc százaléknál magasabb kamatláb és kétszámjegyű infláció mellett hosszú futamidejű hitelkonstrukció aligha valósítható meg, főleg, ha a reálbérek és a reáljövedelmek csökkennek és nem növekednek az inflációval egyidejűleg, hiszen így nemcsak pszichológiai gátja van az eladósodás vállalásának, a kamatos kamattal megnövekedett kölcsön valóban vállalhatatlan terhet jelentene egy pályakezdő diplomásnak, aki ráadásul abban sem lehet biztos, hogy nem munka nélküliként kezdi életét a tanulmányok befejezése után. Tudomásul kell vennünk, hogy a bankoknak nem jó adós a főiskolai, egyetemi hallgató: nem tud megfelelő kezest állítani vagy hitelbiztosítékot nyújtani. Ezt helyettesíthetné az állami kamatvállalás vag y a hitelgarancia, csakhogy ebben az esetben, amit a tandíjréven nyerhetne a költségvetés, azt a hitelgaranciavámon nagyrészt elveszítené. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a hitelkonstrukció csak akkor szerepelne a tandíj kompenzáló tényezői között, ha a legszegényebb és legrászorultabb hallgatók vennék igénybe, holott a legkedvezőtlenebb szociális helyzetűek és az alacsony életkeresetűek merik legkevésbé vállalni az eladósodást. Mindez indokolhatja az említett törvényhely hatálytalanítását, egy feltétellel azonban: ha a 6. pont egyéb elemei, a hitelkonstrukció nélkül is biztosítják - idézem a törvény eredeti szövegét - "a fizetendő tandíjnak esélyegyenlőséget célzó kompenzálását". Ezek - csak emlékeztetőül mondom - az egyeseknek biztosított t andíjmentesség, illetve tandíjkedvezmény a hallgatói támogatás és a személyi jövedelemadókedvezmény. A tandíj bevezetése 1994. szeptember 1jei hatállyal, mint ismeretes, szerepelt már az 1993. évi törvényben is. Elhalasztására 1994 augusztusában azért ke rült sor, mert a kompenzációs feltételek kidolgozatlanok voltak. A tandíj 1995. szeptember 1jei bevezetése problémamentesnek tűnik, bár felvet bizonyos etikai aggályokat. Ha a tandíjmentességet szerzett jognak tekintjük a már beiratkozott hallgatók esetéb en, akkor bevezetésére csak felmenő rendszerben lenne mód. Igaz, valószínűleg az 1993. évi törvény sem így képzelte. A kompenzáció rendszerének kidolgozása nélkül ma sincs több erkölcsi alapunk, mint kilenc hónappal ezelőtt. Ez természetesen megnöveli a ko nstrukció kidolgozásában érintett szakminisztérium felelősségét. Nem használt a tandíj ügyének a bevezetés időpontjával kapcsolatos tétovázás: az 1994. szeptember 1jei elhalasztás a február 2i kormányrendelet 1996. szeptember 1jei bevezetéséről, s most az újabb dátum: 1995. szeptember 1je. Tisztelt Képviselőtársaim! A bevezetés jogosságát csak akkor tudjuk igazán megítélni, ha egyértelmű választ adunk arra a kérdésre, mi a tandíj célja. Nem mindenkit elégít ki az a válasz, hogy az oktatás olyan, mint má s szolgáltatás, amiért fizetni kell. Ez így volt az eredeti tőkefelhalmozás korának liberális szemléletű Angliájában, de távolról sincs így napjaink polgári államaiban. A tandíj lehet többletforrása a költségvetésnek és többletforrása a felsőoktatásnak. A különválasztás egyáltalán nem értelmetlen, annak ellenére, hogy az állami felsőoktatás anyagi bázisát az éves költségvetésben kell megtervezni. Az érvényes felsőoktatási törvény szerint ugyanis az egyetemek és főiskolák feladataikat - megint csak hadd emlé keztessek a törvényszövegre - központi költségvetési támogatásból, az államháztartás más alrendszerébe tartozó forrásokból, tandíjból és más hallgatói térítések, igénybe vett szolgáltatások díjaiból, alap- és vállalkozási tevékenységek bevételéből, végül a dományokból és állami vagy saját vagyon használatából látják el. A felsoroltak egyértelművé teszik, hogy az az elképzelés, amely a tandíjat nem felsőoktatási célokra is használható költségvetési többletbevételnek tekinti, nemcsak nem támogatható, hanem
