Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. május 8 (79. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ):
2602 ezelőtt meg pláne - a gazdálkodó emberek egész éven keresztül burgonyával tudják etetni az állataikat. Ma pedig nem terem annyi burgonya ebben az országban, hogy a lakosságot el tudják látni vele. De így vagyunk mi - amint már említettem - a tejjel, így vagyunk a disznóhússal. És amíg a mezőgazdaság helyzetét nem javítjuk, ez így lesz, bizony, az import fog növekedni, nem pedig az export. Ezeket szerettem volna elmondani, és Bokros urat megkérdezném - államtitkár úr, legyen szíves, tolmácsolja neki , a csomagot beterjeszteni azok után, amit tulajdonképpen eddig a háttérben, a suttogásokból tudt unk, ma pedig már a médiák üvöltik, és ebben a házban is nyilvánosságra került, hogy a Budapest Baknál hány meg hány milliárd forintot vittek el ennek a népnek zsebéből. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm szépen. Kedves képviselőtársaim, szeretném ismételten jelezni, hogy ha valaki pluszban kétperces reagálásra kér lehetőséget, az a frakciójának az időkeretéből megy. Kétperces reagálásra kért lehetőséget Kis Zoltán, földművelésügyi politikai államtitkár - ami a Szabad Dem okraták Szövetségének idejéből megy le , és ugyanígy Szolnoki Andrea, aki szintén két percet kap. Kérem, röviden fogalmazzanak, hogy még televíziós időben a többiek is beszélhessenek. Megadom a szót Kis Zoltánnak. DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztéri umi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök asszony. Czoma képviselőtársunk arra hivatkozott, hogy tragikus méreteket ölt az import a mezőgazdaság vonatkozásában, így gyakorlatilag azt az előnyt veszíti el, amit a korábbi években kivívott. Ennek cáfolataként a z első negyedév adatait idézném. Az első negyedévben 560 millió dollár értékű exportot teljesítettünk, ami az előző év hasonló időszakához képest 12 százalékos többletet jelent. (16.30) Az import - mezőgazdasági viszonylatban - 290 millió dollár volt, az e lőző időszakhoz képest 90,1 százalék. A nettó exportárbevételünk dollárban: az első negyedévben 270 millió dollárt tett ki az ágazat vonatkozásában. Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps a kormánykoalíció padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Köszönöm sz épen. Megadom a szót Szolnoki Andreának, két perc erejéig, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Czoma képviselő úr azt említette két ízben is, hogy az ingyenes ellátást szű kíti tulajdonképpen a jelenlegi stabilizációs csomag. Arra szeretném fölhívni tisztelt képviselőtársam figyelmét - és a parlament figyelmét is , hogy Magyarországon az egészségügyi ellátás soha nem volt ingyenes. Nem volt ingyenes a háború előtt sem, amik or biztosítási alapon - régen úgy mondták: OTIalapon - járt az egészségügyi ellátás. De valójában, amikor arról beszéltek a szocializmus éveiben, hogy ingyenes az egészségügyi ellátás, akkor sem volt ingyenes ellátás. Hiszen mind a munkaadó, mind a munkav állaló a nagyonnagyon, extrém magas - európai viszonylatban is még most is nagyon magas - tbjárulékkal igenis megváltotta, megfizette bőségesen - a dolgozó - az egészségügyi ellátását. Az MDF vezette kormány biztosítási alapra helyezte az egészségügyi el látást, az állampolgári jogból biztosítási joggá alakult - és ez nagyon jó így, és nagyon helyesen döntött akkor a kormány. Ezt a biztosítási jogviszonyt kell tulajdonképpen megőriznünk és továbbfejlesztenünk. Ugyanez vonatkozik a fogorvosi ellátásra is. Ö n aggódik, hogy minden fog esetleg kihullik, és probléma lesz a magyar állampolgár fogaival. Úgy gondolom, ha a sürgősségi ellátást - mert ebben benne van a sürgősségi ellátás - nem itt a parlament, nem a politikusok és nem is a Népjóléti Minisztérium, han em a szakma fogja meghatározni e tekintetben - mert szigorú szakmai kérdés,