Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 26 (76. szám) - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz
2281 Egy kicsit ez a helyzet, amikor szabaddemokrata képviselőtársunk megdicséri a kormányt azért, hogy a közoktatástól közvetlenül nem von el, a közoktatási intézményeket kö zvetlenül nem kényszeríti körzetesítésre, csak mindezt a közalkalmazotti törvény módosításával, illetve az önkormányzatok finanszírozási szabályainak a megváltoztatásával, megszigorításával kényszeríti ki. Nem lövet tehát, csak négyfelé vágja ezt az intézm ényrendszert. Ez kétségtelenül pozitívuma, mert megtehette volna azt is - ahogyan az egészségüggyel vagy a szociális ellátó rendszerrel kapcsolatban ezt az előbb elhangzott mind kormánypárti, mind ellenzéki aggodalmak ki is fejezték. Ha feltételezzük - és miért ne tennénk? , hogy a kormányzati apparátus az elmúlt másfél hónapban erejét megfeszítve azzal volt elfoglalva, hogy a Bokroscsomag paragrafusokba öntessék, ehhez képest a felsőoktatásról szóló egyetlenegy paragrafus, bizony, gyengécske eredmény. Úg y tűnik, hogy vajúdtak a hegyek: az oktatók tiltakozó nagygyűléseket szerveztek, a diákok sztrájkot hirdettek, illetve tüntetést szerveztek - és ez az egyetlenegy paragrafus arról szól, hogy '95ben be kívánja vezetni a kormány az egységes és kötelező tand íjat a felsőoktatási intézményekben, illetve fölfüggeszti a hallgatói hitel kidolgozása érdekében folyó munkákat mint a tandíj bevezetésének feltételét, a felsőoktatási törvényből ezt a passzust kihúzni javasolja. Hogy a Hornkabinet, a különböző várakozás okkal ellentétben, sokkal inkább a törvényi kötelezettségek határidőinek elmulasztására tett javaslatot az elmúlt kilenc hónap alatt, semmint ezeknek a törvényi kötelezettségeknek a betartására, jól láthatjuk az oktatásügy területén. Összesen hat törvény s zabta határidő eltolását, módosítását kérte a kormánypárti frakciótól megszavazni - és ezt meg is tették a frakciók. A másik ilyen szemléletes példa, hogy az elmúlt kilenc hónapban, az emlékezetes Jánosibotrány óta csak néhány napra volt teljes a Művelődé si Minisztérium államtitkári gárdája. A harmadik dolog, ami talán jól mutatja a helyzetet, hogy a sokat vitatott tandíjügyben az elmúlt kilenc hónap során nyolc, egymással ellentétben álló kormányzati álláspont látott napvilágot. A tandíj rendszere, illetv e a hallgatói juttatások és szolgáltatások rendszerének megváltoztatása alapvető kérdés, és nem véletlenül áll a különböző viták kereszttüzében. Alapvető kérdés, mert a tandíj, illetve a hallgatói juttatások rendszerének a megváltoztatása érinti, megváltoz tatja, meghatározza a felsőoktatáshoz való hozzáférés esélyeit. Annak a kérdése tehát a tandíj kérdése, hogy a magyar felsőoktatás egyegy generáció számára nagyobb lehetőséget nyújte a felemelkedésre, nagyobb lehetőséget nyújte a felemelkedés által elér hető polgári létre, vagy pedig továbbra is - sőt, a továbbiakban még inkább - egy szűk elit újratermelését fogja célozni, és semmi mást. Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 21. ülésszakán, 1966. december 16án elfogadot t gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmányára. Ezt az egyezségokmányt az 1976. évi 9. törvényerejű rendelet hirdette ki hazánkban, annak 13. cikke (2) bekezdésének c) pontjában kimondja: "A felsőoktatást, teljesen egyenlő feltétel ekkel, a képesség alapján, mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni minden meglévő eszközzel, különösen az ingyenes oktatás fokozatos bevezetése útján." Nehezen értelmezhető az ingyenesség fokozatos bevezetése irányába tett lépésként az általános tandíj bevezetése. Ez egy olyan probléma - ha úgy tetszik: jogi probléma , aminek a feloldására mindenképpen törekedni kell azoknak is, akik a tandíjnak valamilyen típusú bevezetését elfogadhatónak tartják - és ezek közé tartozom én , és azoknak is, akik a tand íjat most, 1995 szeptemberéből kívánják azonnal bevezetni. Álláspontom szerint a tandíj csak abban az esetben fogadható el, ha az lehetővé teszi, hogy a felsőoktatás a képességek és a szorgalom alapján lényegesen többek számára váljon hozzáférhetővé. Ez az egyetlenegy legitimáció a tandíj bevezetése mögött, ha figyelembe vesszük az ENSZ ajánlását, és figyelembe vesszük azt, hogy ez lassan már húsz éve hazánkban a belső jog része. A felsőoktatási tandíjnak az állami felsőoktatásban folyó alapképzé sben három lehetséges célja mutatkozott az eddigi viták alapján:
