Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 26 (76. szám) - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz
2282 Az egyik, amit itt hallottunk - és alapvetően ez volt a kormánypárti képviselők érvelésének a magja is , hogy a tandíj többletforrást biztosíthat a felsőoktatáshoz, különösen a felsőoktatás fejlesztéséhez. Tudnunk kell azonban, hogy Magyarországon a felsőoktatási intézmények kifizetési oldalán 90 milliárd forint áll, ennyit költenek el egy évben a felsőoktatási intézmények különböző okok miatt. Ehhez képest a tandíj 1995ös bevezetésétől remé lt bevételi összeg egy évre számítva valamivel haladja csak meg az 1,5 milliárd forintot. Az idei, ettől remélt bevétel 6700 millió forint között van. Elenyésző tehát a tandíj bevezetésétől remélt többletforrás a felsőoktatás finanszírozásának egészéhez. Az a remény, az az állítás, hogy azért van szükség a tandíj bevezetésére idén, mert csak ebből valósítható meg a felsőoktatási fejlesztés, szerintem nem felel meg a valóságnak. (16.20) A második szempont, amit a viták során hangoztatni szoktak, hogy a hall gatók érezzék a tandíj bevezetése után, hogy amit kapnak, az nem ingyen van - tehát megrendelők; illetve az intézményekben tudatosuljon, hogy egy speciális szolgáltatást nyújtanak - vagyis szolgáltatók. Azonban azt kell lássuk, hogy az a 6500 dollár, amit valóban átlagosan ebben az országban egy felsőoktatásban részt vevő hallgatóra költenek - Magyarországon , azaz 780 ezer forintot, ez összehasonlíthatatlanul magas összeg ahhoz képest, amit egy bármilyen magas tandíjbevételtől remélhet a felsőoktatási int ézmények vezetője vagy akár a Pénzügyminisztérium. Tehát önmagában a tandíj bevezetése nem jelenti azt, hogy megjelenik, tudatosul a megrendelői szerep a hallgatókban, mert nagyságrendi különbség van a képzési költségek és a tandíjtól remélt éves forrás kö zött. A harmadik szempont, amit hangoztatunk - vagy elhangzik a vitákban: azért kell tandíj Magyarországon, hogy a hallgatók a tanulmányaikat minél gyorsabban végezzék el, vagyis csökkenjen és ne nőjön az átlagos képzési idő. Ez az egyetlenegy szempont, am i szerintem elfogadható, akceptálható a tandíjvita során. De ez is csak akkor, hogyha figyelembe vesszük azt, hogy mekkora a képzési idő ma Magyarországon. Az átlagos képzési idő öt és fél év. NyugatEurópa sok országában viszont azt látjuk, hogy nyolc évi g járnak a felsőoktatásban részt vevő hallgatók egyetemre vagy főiskolára, de Finnországban vagy Amerika néhány államában 11 évet is elér a felsőoktatási átlagos képzési idő hossza. Mi a különbség oka? Az, hogy ezekben az országokban egy nyitott, kreditren dszerű, átjárható felsőoktatás van, és ezzel összefügg sajnos az, hogy a hallgatók megnyújtják a tanulmányaikat. A tandíjnak tehát akkor van értelme, hogyha Magyarországon szintén egy nyitott, kreditrendszerrel működő, átjárható felsőoktatás van, és ekkor talán a legkevésbé rossz eszköz a tandíj alkalmazása, hogy ezzel párhuzamosan ne nyúljon meg az átlagos képzési idő, hanem a hallgatók a lehető leghatékonyabban, legütemesebben végezzék el a tanulmányaikat, és adjanak helyt azoknak, akik ma kiszorulnak a f elsőoktatási intézmények kapuin kívülre - akiknek a száma tavaly 50 ezer volt, és félő, hogy idén 6065 ezer lesz a számuk. Hiszen tudnunk kell, hogy közel 105 ezer diák jelentkezett idén felsőoktatási intézménybe, és ezeknek alig egyharmadát fogják felven ni valamelyik intézménybe. A tandíj így jelenthet költségmegtakarítást, ha figyelembe vesszük azt, hogyha nem nyújtják meg másfélszeresérekétszeresére egy kreditrendszerű oktatásban a hallgatók a tanulmányi idejüket, ez a költségmegtakarítás a 780 ezer fo rint/fő/év, nem pedig az évi 20 ezer forintos tandíj - ez lehet tehát az alapja. Azonban mindez csak akkor értelmes, hogyha valóban nyitott és kreditrendszerű a felsőoktatás. Mindez csak akkor értelmes, ha van fejlesztett felsőoktatás, ha létezik egy felső oktatási fejlesztési törvény. Márpedig azt látjuk, hogy a kormány visszavonta a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó törvénnyel kapcsolatos javaslatait, sőt ma azon az állásponton van a kormánypárti képviselők nagy része, hogy a felsőoktatás fejlesztéséről nem is lehet törvényt alkotni, erre egyedül egy országgyűlési határozat alkalmas - erre a formára. Elfelejtjük persze azt, hogy magát a fejlesztési törvényt - mint technikát - az előző ciklusban, a felsőoktatási törvény idején az MSZP képviselői - a ma ig azságügyminiszteri posztot betöltő Vastagh Pál és az egykor volt, politikai államtitkári posztot betöltő Jánosi György - javasolták.
