Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 26 (76. szám) - A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - HORN GÁBOR, az SZDSZ
2264 valósul meg ma Magyarországon. Az ehhez való hozzájárulás, minimális hozzájárul ás, azt hiszem, rövid távon is elkerülhetetlen. Ugyanígy, amikor tandíjról beszélünk, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy milyenek ma a hallgatói támogatási mértékek, hogyan alakul a hallgatói juttatások rendszere. Ma Magyarországon egy közepesen tanuló, át lagos helyzetben lévő diák havi 810 ezer forint állami támogatást kap. És akkor ebbe még nincs beleszámítva a tankönyvtámogatás, nincsenek beleszámítva a diákigazolvány előnyei - és így tovább, például azok az elemek, amik, mondjuk, a kollégiumi ellátásba n sajnos csak egy szűk kör számára elérhetőek. Én azt gondolom, hogy ez kevés pénz az egyik oldalon, sok esetben nem elegendő arra, hogy egy egyetemista, főiskolás tisztességesen fenntartsa önmagát; de sok ahhoz képest, hogy ebben az országban milyen körül mények között élnek tisztességben megőszült emberek. És akkor, amikor a tandíjról beszélünk, tudomásul kell venni, hogy ez a mérték - de legalábbis itt és most - Magyarországon nem tartható. Voltak olyan kósza elképzelések, amelyek azt próbálták meg felvet ni, hogy ne a tandíjat vezessük be, hanem ehelyett csökkentsük ezeket a támogatásokat - ezt itt a parlamentben is néhányan már felvetették. Azt gondolom, ez olyan megoldás lenne, ami rendszeridegen, amely nem a felsőoktatás fejlesztését jelentené, hanem eg y egyébként is rosszul működő támogatási rendszer megnyirbálását és annak lehetetlenné tételét, hogy azok részesüljenek ténylegesen szociális juttatásban, támogatásban, akik ténylegesen arra rászorulnak. Nem árt talán felidézni azt a helyzetet sem, ahogy e z az - egyébként tényleg jelentős - egy diákra jutó támogatási rendszer kialakult. Jelenleg a tízhónapos egyetemi, főiskolai hallgatói időszakra 65 ezer forint jut minden egyes diákra az állami költségvetésből. Ez a 65 ezer forint egy 199192ben lefolytat ott alku alapján jött létre a hallgatók és az akkori kormányzat között, amely alkunak része volt az, hogy lehet, hogy már '93ban, de '94ben mindenképpen Magyarországon bevezetik a tandíjat. Ez nem történt meg - tehát akkor az alkunak csak az egyik fele v alósult meg. Itt és most, ha minden igaz és a csomag működni tud, akkor '95. szeptember 1jétől a másik része felé is elindulunk egy kis lépést, ha nem is túl nagyot. A jelenlegi költségvetési szükséghelyzetben a kormánydöntés persze azt eredményezi, hogy szeptembertől kezdve ez a tandíjbefizetés - ez a kétezer forintos összeg - a költségvetési hiány egy kis rését fogja betömni. A vita során többen jelezték, hogy ez egy olyan jelentéktelen összeg, hogy el lehetne éppen hagyni. Hát egyrészt azt gondolom, hog y 5700 millió forint azért nem jelentéktelen összeg; ide azzal a pénzzel, éppenséggel a felsőoktatásban is lehetne vele mit kezdeni. Másrészt azt hiszem, nem tekinthetünk el attól a helyzettől, amiről már az elején beszéltem; és nem tekinthetünk el attól a helyzettől sem, hogy ebben az állapotban, amiben ez az ország van, minden társadalmi csoport, amely ezt teheti - és a felsőoktatásban részt vevő hallgatók meggyőződésem szerint tehetik , vállaljon részt ebből a nehéz helyzetből - ők ezzel a kétezer fori ntos havi összeggel. Bízom a pénzügyminiszter úr - remélem, nemcsak a pénzügyminiszter úr, hanem a Pénzügyminisztérium - azon ígéretében, hogy '96tól kezdve a tandíjbevételek már az egyetemifőiskolai fejlesztésekre - tehát helyben - maradnak, lehetővé té ve annak a fejlesztési politikának a megvalósulását, ami megfogalmazódott - már önök előtt van egy felsőoktatásfejlesztési határozattervezetben; ennek a megvalósítását fogja szolgálni '96tól már a tandíj bevezetése. (14.50) Összességében tehát a tandíjró l én azt gondolom olyan intézmény, aminek bevezetése elkerülhetetlen, szükségszerű, az én meggyőződésem szerint nem is rossz, hanem jó elem, amely megrendelővé teszi a hallgatót, amely új viszonyokat hoz létre a felsőoktatásban. Ennek azonban az előrehozás a, '95. szeptemberi bevezetése meggyőződésem szerint nem az az elem, amit mindenkinek nagy hurráoptimizmussal kellene fogadnia, de elkerülhetetlen, tudomásul vehető, tudomásul veendő lépés.
