Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 13 (54. szám) - A kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról szóló 1992. évi XXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - KARAKAS JÁNOS (MSZP):
208 se kellett volna kezdeni a másfél millió magyar állampolgárt ért sérelem orvoslásába, mert teljesen felesleges. A jogosultak egy részét én személyesen ismerem, mert volt szerencsém közöttük lenni. Azt hiszem, önök közül más n em nagyon mondhatja el, hogy annyi kárpótlásra jogosulttal találkozott volna személyesen, beszélt volna velük és intézte volna az ügyeiket, mint én. Korántsem olyan elégedetlenek, mint lettek volna, ha önöknek azon javaslatai valósulnak meg, hogy ne legyen kárpótlás, hogy először, hogy adjunk húszezer forintot mindenkinek, és majd utána térjünk vissza a kárpótlásra. Amikor a vagyont már szétosztogattuk, akkor mondjuk azt, hogy igen, kár volt. (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Ilyen javaslat nem volt!) De v olt! Tessék elolvasni, képviselőtársam! Pont az SZDSZnek volt ez a javaslata. Úgyhogy azt hiszem, a kárpótlás témakörében alázattal kell közelíteni ehhez a kérdéshez, hisz' milliók szenvedésével kell szembenéznünk. Nagyon nem helytálló, hogy a jövőnket pa zaroljuk el a kárpótlással, mert éppen a jövő érdekében kell szembenézni a múlttal - és ha a múlt ilyen, arról nem mi tehetünk. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MDF padsoraiból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Szabad legyen azt a megjegyzést te nnem, hogy itt is van hely, el lehet mondani a véleményt, fel lehet iratkozni. Ezt a megjegyzést azért teszem, mert több név van a monitoron kétperces reagálásra. A vita még folytatható, folyik az általános vita, el lehet mondani a véleményt hosszasabban é s részletesebben is. Mindenesetre megadom a szót Torgyán József képviselő úrnak, kétperces reagálásra. Tessék! DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amíg hivatalos ügyben kihívtak a teremből, időközben hallot tam, hogy Sepsey képviselőtársam a nevemet említette... (Derültség az MSZP padsoraiban.) ... a kárpótlással kapcsolatban, ezért kértem szót közvetlen reagálásra. Miután nem hallottam pontosan, ő mit mondott ebben az ügyben, hadd mondjam el pontosan, hogy én mit mondtam mindig a földügyben. Természetesen ugyanazt mondtam, mint a Független Kisgazdapárt, tehát hogy a földeket egy tollvonással kell visszaadni, mint ahogy egy tollvonással vették el. Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy nem így következett be a fö ldek visszaadása. Sepsey képviselőtársam a kárpótlást mint valami nagy humanitárius cselekedetet említette meg. Szerintem az emberek megalázásának, az emberek ellehetetlenítésének sorát jelentette a kárpótlás, és legyen szabad hozzátennem, hogy ez a techni ka tette lehetővé a földek spekulációs felvásárlását, azt, hogy igen sok helyen elfogyott a föld, és azok nem jutottak hozzá a földjeikhez, akik egész életükben azt művelték, akik egy szombatot, vasárnapot nem tartottak, akik egész életükben nem voltak nya ralni, mert a földművelés és az állattenyésztés tette ki az életüket. Még csak annyit: most, amikor Alsónémediben traktorok, zetorok felvonulásával érték el végül is a földkérdés megoldását, hadd utaljak arra, hogy én már 1990. augusztus 20án, a soproni b eszédemben javasoltam, ha akarják a földjüket, tegyék ezt. Úgy gondolom, végül is évek múlva bekövetkezett: földeket kiadtak - de nem Sepsey úr jóvoltából, hanem a Független Kisgazdapárt harcának eredményeképpen. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsor aiban.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Ugyancsak kétperces reagálásra kért lehetőséget Karakas János képviselőtársunk, az MSZPből. Megadom a szót. KARAKAS JÁNOS (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előbb elhangzott már, hogy milyen hangulat van a kárpót oltak körében. Sepsey úr szűkebb hazájáról, Soroksárról hadd beszéljek: milyen a hangulat az ottani kárpótoltak körében.