Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 24 (74. szám) - A munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP):
2055 A befolyásolás lehetőségét fogalmazzák meg a 17. és 19. §ok is. Rendkívül mutatós dolog, hogy a munkáltató és az üzemi tanács a hatékonyabb együttműködés jegyében, a törvényjavaslat értelmében olya n megállapodást köthet, mely kizárólag a tanácstagok érdekeit szolgálja. A törvény a kezdeményezőkről egyértelműen döntött. Ennek fellazítása a korrupció veszélyét hordozza magában. A jogosítványok gyakorlását a törvény ugyancsak rögzíti. Ezt semmiféle üze mi megállapodással nem szabad megváltoztatni. Ha a törvényjavaslat benyújtója a jogosítványok gyakorlását nem látja elég szabályozottnak, módjában áll a választás előírásaihoz hasonlóan azt formailag is szabályozni. A jelenlegi javaslat azonban adott formá jában kellemetlen következményekkel járhat. Az üzemi tanácsi választás szabályozásánál azonban nem volna szabad elfeledkezni arról a tapasztalatról sem, hogy az eltelt évek ellenére számos vállalkozásnál a mai napig nem jött létre ez a szervezet. Nem jött létre, mivel a munkáltató nem kívánta, hogy elképzeléseibe beleszóljanak az alkalmazottak. Nem jött létre, mert a munkavállalók jobban féltették munkahelyüket, mint hogy kezdeményezni merték volna megalakulását. A módosító javaslat kidolgozói mindezt nem v ették észre, mert semmit nem tettek annak érdekében, hogy ezt a helyzetet orvosolják. A jogegyenlőség érdekében feltétlenül meg kellene találni azokat az ellenőrzési megoldásokat, amelyekkel a törvénynek teljes körében érvényt lehetne szerezni. A munka tör vénykönyvén végrehajtott egyéb módosításokat elemezve meg kell állapítani, hogy e javaslat megfogalmazói egyáltalán nem vették figyelembe a munkavállalók elemi érdekeit sem. A módosító javaslatok között ugyanis több olyan szerepel, amely kifejezetten a mun kavállalók hátrányára változtatja meg a jelenlegi gyakorlatot. Úgy tűnik, hogy még mindig él az a szemlélet, amely a munkajogi kérdésekben az egyedül tulajdonos állam szemszögéből vizsgálta, s ennek megfelelően változtatta a szabályokat. Néhányra az ilyen jellegű változások közül ki kell térni, kissé felsorolásszerűen, hiszen nem összefüggő logikai szerkezetről van szó. A 25. § szerint a törvény egyértelműen szabályozta a határozott időre szóló munkaszerződés megszüntetésének feltételeit. Adott egy kemény l ehetőséget is: a munkaadó megszüntetheti a munkaviszonyt korlátozás nélkül, ha vállalja, hogy a hátralevő időre jutó átlagkeresetet megfizeti. Nem érthető, miért szolgálja jobban a munkavállaló érdekeit, ha a fizetési kötelezettséget egy évben limitálják. Az indoklás szerint ugyanis így jobban jár. A 26. § szerint a törvény nem tette lehetővé a szabadság kivételét a következő évre, átvitelét. A módosító javaslat szerint azonban a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek esetén a szabadságot legkésőbb a tárgyévet követő 31éig (sic!) adhatja ki. Nincs semmilyen konkrét meghatározása a kivételesen fontos gazdasági érdeknek, így ezt kizárólag a munkaadó minősíti. A dolgozó pedig, tetszik, nem tetszik, mehet januárban üdülni. Nem vonom kétségbe, hogy valóba n lehetnek kivételes helyzetek, de például minimális kompenzációja lehetne a dolgozónak, ha az így kiadott szabadságrészek megfelelő időtartamban megnőnének és csatlakoznának az adott évben meghatározott szabadságrészhez. A 37. §ban a törvé ny lehetővé tette, hogy a betegszabadságon belül három napig terjedő időre évente egyszer nem kell a keresőképességet igazolni. A jogszabály logikus. Általában egy évben egyszer van esélye mindenkinek, hogy összeszed egy alapos megfázást vagy könnyebb infl uenzát. Különösen enyhébb járvány esetén nem célszerű, ha a betegek az orvosi rendelőkben tolonganak, s egymást fertőzik, egyszerűbb, ha otthon maradnak és kifekszik betegségüket. Most a javaslat alkotói ezt a lehetőséget megszüntetik, mondván, visszaélése ket lehetne tapasztalni, tehát mindenki szerezzen be orvosi igazolást. Meg sem fordult a fejükben az a gondolat, hogy végső soron a munkaadó meg tudja ítélni, alkalmazottai valóban csalnake vagy tisztességes betegek. Az lenne a helyes megoldás, ha a munka adó az üzemi tanáccsal együtt maga döntené el, hogy kére orvosi igazolást vagy sem, amennyiben indokolt lehet a módosítás, de nem az Országgyűlésnek kellene ebben a kérdésben döntenie.
