Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 13 (54. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - RÁDÓNÉ GYÁRFÁS ILDIKÓ (MSZP):
197 Ha ránézünk a törvénymódosításra, m ár terjedelménél fogva is úgy tűnik, jelentéktelen törvénymódosítási javaslat fekszik előttünk. Az indítványozott változtatások ugyanis nem igényelnek hatalmas többletkiadásokat; az egyetlen kivétel a gyermeknevelési támogatás, amelynek korlátai több mint indokolt lebontásához a szükséges forrást a költségvetés 1995. évi előirányzata már tartalmazza. Nem járnak jogalkotási bonyodalmakkal sem az alkotmányosság, sem a jogalkalmazók szempontjából, nem okoznak érdeksérelmeket, így keresve sem lehetne ez alkalom mal komoly ürügyet találni politikai csatározások lefolytatására. Látszólag tehát rutinfeladat elvégzéséről lenne szó, amelynek még ráadásul - mint az általános indoklásban joggal olvashatjuk - társadalmi fogadtatása várhatóan kedvező lesz. Mégis engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy itt fontos apróságok változtatásáról döntünk. Azért kértem szót, hogy az állami, önkormányzati szociálpolitika szempontjából egyáltalán nem jelentéktelen, kedvező szemléleti változtatásokra, az alkalmazott jogi, v égső soron társadalmi technikák finomodásának, a gyakran joggal követelt perspektívikus megoldások fokozatos beépítésének erre a szerencsés megoldására rámutassak. Engedjék meg, hogy ezúttal eltérjek a szokásos tárgyalásmódtól, amely az ellátási formákat k övetve, vagy a módosító paragrafusok egymást követő rendje szerint tesz észrevételeket, hiszen képviselőtársaim ezt előttem többségükben már megtették. Ehelyett fontosabbnak tartom, hogy három, megítélésem szerint lényegi összefüggésre rámutassak. 1. Ebben a törvénymódosításban megtaláljuk a szigor és méltányosság követelményeinek együttes tiszteletét. Egyrészt - teljes joggal - ugyanis megköveteli a jogalkotó, hogy a rendszeres pénzellátás visszamenőleges folyósítása, valamint a szociális ellátás egyidejű folyósítása - például a jövedelempótló támogatásban részesülő rokkant nyugdíjazása - esetén a jogosult köteles visszamenőlegesen egy összegben kifizetett rendszeres pénzellátásból a szociális ellátást megtéríteni. Másrészt a javaslat a szigorú szabályokhoz méltányos megszorításokat is rendel a kamatfizetés, az összeghatár és a visszamenőleges kötelezettség időhatárának korlátozásával, védve az állampolgárt. Különösen fontos, hogy a jogszerűtlen gyakorlatról való tudomásszerzés szempontja olyan szabályozási kritériummá válik, amely védi az állampolgárt a hatóság esetleges késlekedésének hátrányos következményeitől is. A javasolt szabályozás itt éppen a szociális ellátások körüli indulatokat kiváltó egyik leglényegesebb szemléleti kérdésben, a több szigor vagy nagyobb méltányosság dilemmájában kínál - a többség igazságérzetével minden bizonnyal találkozó - differenciált megoldást. 2. Ugyancsak alapvető szemléleti, módszertani problémát kezel - véleményem szerint helyesen - az a javaslat, amely megengedi, hogy a rendszeres jövedelemmel nem, de jelentős ingatlan, illetve készpénzvagyonnal rendelkező gondozottak költőpénzével ezt a vagyont megterheljük. Ez folytatása, kiterjesztése annak a gyakorlatnak, amely anélkül, hogy a szükséges alapellátásban a legcsekélyeb b diszkriminációt is megengedné, igenis különbséget tesz a vagyonnal rendelkező és a vagyontalan ellátandók között. Ez pedig nemhogy nem sérti a szociális igazságosság elveit, hanem éppen az ellátások sokat emlegetett célzottságát javítva érvényesíti azoka t. 3. Az önkormányzati szociális ellátások különböző szereplői közötti együttműködést, a kötelezettségek és források kalkulálható megosztását segíti elő az a pontosítás, amely meghatározza, hogy a gyermekintézményekben nyújtható kedvezményeket a lakóhely s zerint illetékes önkormányzat köteles biztosítani. Ezen a ponton annak a helyes elvnek az alkalmazásával találkozhatunk, amely szerint a települési önkormányzat nem szabadulhat meg teljesen a lakosaival szembeni szociális kötelezettségeitől, pusztán azálta l, hogy közülük valaki távoli intézménybe kerül. Ez lehet az egyik legfontosabb biztosítéka annak, hogy a mindenkori önkormányzatnak megérie annak állandó kiszámítása, hogy szociális kötelezettségeit milyen szolgáltatások formájában teljesítheti a legéssz erűbben. Természetesen ahhoz, hogy a települési önkormányzat a nem általa fenntartott intézményt igénybe vevő lakosainak nyújtott szolgáltatások után fizetni tudjon, ahhoz neki magának is
