Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. február 7 (53. szám) - A Duna egyoldalú elterelése miatt szükséges teendőkről szóló 25/1994. (IV.13.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
165 hogy ezeknek a megbeszéléseknek mi lett a produktuma, nem derül ki. Később van egy másik utalás, de meg kell mondanom, jogilag ez is egy nonszensz, ez is teljesen pontatlan, elfogadhatatlan, tudniillik úgy szól: "...a magy arszlovák miniszterelnöki találkozón született megállapodás értelmében". Kérem szépen, az én rendkívül homályos ismereteim szerint a gyermekek születnek, a megállapodások meg köttetnek, tehát vagy kötöttek egy megállapodást vagy nem. A megállapodás egyébk ént nem egy pontos kifejezés, minthogy a nemzetközi szerződés volt az egész ügynek - mint ahogy az előbb már utaltam rá - az egyik alapvető indító tényezője, tehát itt egy szerződésnek kellett volna köttetődnie. De itt csak arról van szó, hogy a megállapod ás értelmében. Megállapodást nem látunk - erről már beszéltem eleget. A következő bekezdésben még furcsább az előterjesztés, mert ott pedig azt mondja: "...a miniszterelnöki találkozó eredményeképpen", "...a kormány kezdeményezi". Megmondom önöknek, idáig is eléggé zavaros, eléggé homályos volt, de hogy egy nemzetközi találkozó eredményeképpen kezdeményez valamit a kormány, ilyen formában szerintem az egész kérdést csak még bizonytalanabbá, még lazábbá teszi, s ilyen körülmények között megmondom önöknek, re ndkívül kérdésesnek tartom, hogy a Magyar Országgyűlés vane abban a helyzetben, hogy jogi tények alapján, a magyar alkotmány és nemzetközi szerződések figyelembevételével jogszerűen dönthessen ebben a kérdésben. (18.00) Most nem kívánok belemenni a dolog érdemi részébe, abba, hogy helyeseke az ebben a határozatban tervezett műszaki lépések. Szeretném hangsúlyozni: teljesen függetlenül attól, hogy ezek helyeseke vagy helytelenek, az a módszer, ahogy ez az Országgyűlés elé került, ahogy ez az országgyűlési határozati javaslat elő van terjesztve, teljesen szakszerűtlen, nincs semmi köze a jogállam követelményeihez, és rendkívül furcsának tartom, hogy miközben egyfelől nem győzzük eléggé hirdetni, hogy jogállammá kívánunk lenni, hogy ezekkel az Európához való csatlakozás feltételeit teljesíteni akarjuk, akkor másfelől jogilag ennyire megalapozatlan előterjesztések kerülnek az Országgyűlés elé. Az önök felelősségérzetére, jogérzékére, az alkotmány és a vonatkozó jogszabályok ismeretére bízom, hogy ebben a kérdé sben majd döntsenek erről az oldalról. A megteendő tényleges lépések, a fenékgát, fenékküszöb építése, s az ezt követő történésének tekintetében pedig csak ismételni tudom, ami korábban, délelőtt elhangzott: nem láttunk, nem kaptunk arra vonatkozólag tudom ányosan alátámasztott bizonyítékokat, hogy ezek a lépések megfelelőek lesznek. A kormányelőterjesztésben szereplő különféle utalások maguk is tele vannak bizonytalansági elemekkel. Ilyen körülmények között egy jogilag ennyire alátámasztatlan, ennyire héza gos, ennyire lebegő ügyben - amelyik ráadásul műszaki oldalról még talán nagyobb mértékben meghatározatlan - azt hiszem, hogy az Országgyűlés nem tud dönteni, legalábbis, aki becsülettel gondolkozik. Elnézést, nem akarok senkit megsérteni: azoknak sem vono m kétségbe a becsületességét, akik ezt meg fogják szavazni. Nem szeretném, ha félreértenék a szavaimat, de szerintem csak az szavazza meg ezt, aki ebben alaposan elmélyedve, megnyugtatónak találja az itt felsorolt megoldásokat, azok biztosítékait. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Megadom a szót dr. Torgyán Józsefnek, a Független Kisgazdapárt frakcióvezetőjének. Egyidejűleg átadom az elnöklést dr. Kóródi Mária alelnök asszonynak. (Az elnöki szé ket dr. Kóródi Mária foglalja el. A jegyzői székben Sasvári Sziládot dr. Kiss Róbert váltja fel.) DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP) : Engedjék meg, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy azzal kezdjem, hogy a leköszönő elnöknőt és a váltó elnöknőt is tisztelettel üd vözöljem. (Taps.)