Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. április 4 (70. szám) - Dr. Homoki János (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Hogyan privatizálják a volt SZOT-üdülőket?" címmel - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): - DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélküli miniszter: - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP):
1606 is ismeretes, a helyi önkormányzatról szóló törvény szerint a vizek önkormányzati tulajdonba kerülésére két módon volt lehetőség. Egyrészt , ha korábbi kezelőjük a tanács volt, másrészt, ha önkormányzati kezdeményezésre a vagyonátadó bizottság így döntött. Annak megítélése során, hogy mely vízi létesítmények maradjanak továbbra is az állam vagy az önkormányzat tulajdonában, az adott feladatbó l kell kiindulni. Vannak ugyanis olyan közfeladatok, például árvízvédelmi, polgári védelmi, vagy több mezőgazdasági termelőt együttesen érintő, igényeit kielégítő feladatok, amelyeket indokolt állami vagy önkormányzati tulajdoni működtetéssel végezni. A pa rlament előtt levő, a napokban záruló vízgazdálkodási törvényjavaslat erre kitér. A javaslat szerint megnyílik a lehetőség arra, hogy a nem kizárólagos állami tulajdonban levő vízi létesítmények forgalomképessé váljanak, ugyanakkor ez nem érintheti a jogsz abályokban meghatározott állami, illetve önkormányzati feladatokat és felelősséget. Ami a tó környékén élők vízhez jutási lehetőségét illeti, a jogszabály mind az állami tulajdonban, mind az önkormányzati, mind pedig a magántulajdonban levő tavak esetén té telesen és részletesen fogja ezt szabályozni. Kérem válaszom elfogadását. (Szórványos taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Most áttérünk az interpellációkra. Dr. Homoki Jáno s (FKGP) - a miniszterelnökhöz - "Hogyan privatizálják a volt SZOTüdülőket?" címmel ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Országgyűlés! Dr. Homoki János képviselőtársunk, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából, interpellációt nyújtott be a miniszte relnökhöz "Hogyan privatizálják a volt SZOTüdülőket?" címmel. Megadom a szót dr. Homoki János képviselő úrnak. DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP) : Először is elfogadom válaszadásra az új privatizációs miniszter urat. DR. SUCHMAN TAMÁS tárca nélkü li miniszter : Pillanat. DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP) : Tudniillik a miniszterelnök úr... ELNÖK (dr. Salamon László) : Képviselő úr, az interpellációra a népjóléti államtitkár úr, illetőleg miniszter úr vá laszol. De ebben a pillanatban nem látom őt sem a teremben. (Dr. Torgyán József: Nép nem jólét leköti.) Megérkezett miniszter úr, kérem, tessék helyet foglalni, mert önhöz szól az interpelláció. Pontosabban a miniszterelnök úrhoz, de ön fog választ adni az előzetes jelzés szerint. Tessék parancsolni. DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP) : Köszönöm, elfogadom a miniszter urat válaszadásra. Köszönöm. ELNÖK (dr. Salamon László) : Innen számítjuk az időt. DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP) : A Hilton Szálló mellett Budapest egyik legszeb b környezetében helyezkedik el a Hotel Rózsadomb, mely korábban kb. 300 szobájával SZOTüdülő volt. A világ egyik legszebb panorámájával rendelkező hotel közel egy éve vakon néz a szép Budapestre, a Fehér Házra, az