Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 20 (65. szám) - A környezet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ):
1151 Nem lehetne megtiltani a vízben való dohányzást? Ezzel kapcsolatos tiltó táblák elhelyezése a nagyobb str andokon és az élővizek tájékán talán némi eredményt hozhatna. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. A képernyőn Gazdag János képviselő úr neve jelent meg. (Közbeszólások az MSZP padsoraibó l: Nincs itt! - Hidasi Rezső: Tévedés!) Tévedés. A következő felszólaló Tamássy István képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségéből; őt Balsay István képviselő úr követi, a Fideszből. TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A környezet védelméről szóló törvényjavaslat, melynek megvitatása és elfogadása most a feladatunk, kétségkívül az egyik legjelentősebb törvény, mellyel a parlamentnek foglalkoznia kell. Ez a törvény általános jellegű, nem részterületek szabályozásával, hanem összefogv a létünk meghatározó elemeit, az élet körülményeivel és feltételeivel összefoglaló jelleggel foglalkozik. Leegyszerűsítve arról kell, illetve kellene hogy szóljon, milyen külső körülmények között élünk, és utódaink hogyan - ha egyáltalán még lesz körülmény - fognak élni az elkövetkező években. Őseink sok ezer éven keresztül harmóniában éltek a természettel, elfogadva annak primátusát. Az őskor, az ókor és a középkor embere, noha igyekezett megvédeni magát a természeti körülmények viszontagságaitól, döntő mé rtékben alkalmazkodó életvitelt folytatott. A XIX. században azonban, melyet nevezhetünk az ipari forradalom századának is, az emberiség megmámorosodva a tudomány és technika nyújtotta szinte korlátlan lehetőségektől, a természet teljes leigázását tűzte ki céljául, nem számolva annak következményeivel, melyek súlyos helyzetet teremtettek. Ez a szemléletmód élt azután közvetlenül napjainkig; sajnos sok esetben él ma is, bár valamelyest a kijózanodás és a másnaposság fájdalmának elemei megjelentek gondolkodás unkban. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy észrevegyük: az emberi faj geológiai léptékű változások kiváltójává vált. Hegyeket mozgattunk meg az ásványi anyagok kibányászásával, folyókat tereltünk el eredeti medrükből, erdőket borítottunk lángba új termőt erületek megnyitásáért, és hulladékaink szennyezik környezetünket oly mértékben, hogy megváltoztatjuk a légkör összetételét; a természetes vizek elszennyeződnek és kimerülnek; állat- és növényfajták pusztulnak ki és tűnnek el örökre, menthetetlenül. A fenn tartható fejlődés talánya: milyen gyönyörűen bizarr gondolat. Ma már nyilvánvaló: míg a népesség száma és a gazdaság exponenciálisan növekszik, az alapjukat adó természeti erőforrások nem nőnek, sőt kimerülőben vannak. Az emberi élet közvetlen veszélyeztet ése mára kézzel fogható valósággá vált. A "zöld" mozgalmak, melyek képviselői érzékelték - úgylehet saját bőrükön - a fenti problémákat, az elmúlt évtizedekben születtek. A természettel való harmonikus együttélés fogalmát hirdetik. Olyan életkörülmények me gteremtését követelik a politikától és a gazdaságtól, melyekben a fenyegetettség érzete nélkül, normális körülmények között lehet élni. Kezdetben, lehet, naivak voltak módszereikben és eszközeikben, de a társadalom legszélesebb köreiben tudatosították az é lhető élet fogalmát; más szavakkal alkotmányunk 70/D §a és 18. §ának (1) bekezdése szerint, amely biztosítja az emberi élethez való jogot. A magyar törvényhozás már 1976ban, érzékelve a széles körű társadalmi igényt, megalkotta az 1976. évi II. törvényt az emberi környezet védelméről. Sokan állítják, hogy ez a törvény a maga idejében korszerű volt. Ez az állítás véleményem szerint vitatható. Ha az 1972 júniusában megtartott stockholmi ENSZ környezetvédelmi világértekezleten, illetve az Európai Közösség v ezetőinek októberi találkozóján megfogalmazottakat tekintjük világszínvonalnak, akkor bizony e törvény már elfogadásakor, 1976ban is nagyrészt már túlhaladott szemléletet tükrözött. De sajnos még következetes végrehajtására sem került sor. A fennálló 1976 . évi II. törvény nem tudott tehát érvényt szerezni a környezet védelme nemzetközi követelményeinek, az Európai Unió normáinak, nem tett eleget a természeti elemek megóvása és takarékos használata követelményeinek, nem adott teret a
