Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 20 (65. szám) - A környezet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László):
1149 szolgálati vagy alkalmazotti találmányokhoz kapc solódó jogokról, díjakról, alkalmazásbavételekről. Ugyanakkor mint tulajdonosi pozícióban lévő személy, már nem kényszeríthető korrupcióra és nem zsarolható. A szolgálati és alkalmazotti találmány létrejöttének feltétele tehát egy polgári jogi megállapodás , melyet az alkalmazott köteles cége felé kezdeményezni, és amely megállapodást egy limitált idő alatt - a találmány elavulásának elkerülése érdekében - meg kell kötni. Ugyanakkor a munkáltatónak meg kell adni a találmány befogadásának elutasítási lehetősé gét, mellyel összekapcsolódik a feltaláló szerződéskötési kötelezettség alóli felmentése. (17.50) A másik témakör, amiről szólni érdemes: az újdonságvizsgálat, illetve az úgynevezett érdemi vizsgálat pontossága, illetve időigénye. Az újdonságvizsgálat és a z érdemi vizsgálat a világban újonnan megjelenő szabadalmi bejelentések nagy száma és a még érvényben lévő szabadalmak tömege miatt elvileg is csak hozzávetőlegesen pontos. Az újdonság tényére és a szabadalom megadhatóságára csupán formális jogi úton ad ga ranciát és tényleges műszaki biztonságot. Ugyanakkor időigényes, mely éves nagyságrendben akadályozza a találmány eladhatóságának piaci értékét. Célszerűnek tartjuk ennek a pontatlan és bürokratikus eljárásmódnak néhány országban már régóta alkalmazott elk erülési módját beépítésre megfontolni. Nevezetesen azt, hogy az alakilag megfelelő szabadalmi leírást - a benyújtás dátumát, óráját és percét jelölve - automatikusan, minden vizsgálat nélkül szabadalomnak nyilvánítsák. Annak eldöntését, hogy az újdonságtar talom piacképese, a piac részvevőire kell bízni, valamint azt, hogy történte szabadalommásolás. Az ilyen eseteket pedig a szigorú büntető szabályokat előíró polgári rendtartás útjára kell terelni. Igen tisztelt Képviselőtársak! Általá nos mondanivalóm végére érve kérem a képviselőtársakat, hogy támogassák a leadott és leadandó törvénymódosító javaslatainkat. Mivel jelenleg még minden javaslat nincs kidolgozva, kérem az elnök urat, most ne zárja le az általános vitát, hiszen szeretnénk m inden módosító, jobbító javaslatot jószándékúan kidolgozva leadni. Ezzel a szándékommal máris érzékeltettem, hogy ha a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt konstruktív ellenzékiségét a tárca elfogadja, úgy tudjuk támogatni a törvényjavaslatot. K öszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki az általános vitában felszólalni. (Nincs jelentkező.) Tisztelt Országgyűlés! Mivel több képviselőtársunk nem jelzett most felszó lalási szándékot, megkérdezem Csiha Judit igazságügyi államtitkár asszonyt, hogy most kíváne a vitában elhangzottakra válaszolni. (dr. Csiha Judit: Nem.) Nem kíván. Figyelemmel a képviselő úr kérésére és arra, hogy az előzetes jelzés csak egy lehetőségkén t számolt az általános vita lezárásával, az általános vitát elnapolom, folytatására várhatóan a jövő hét folyamán kerül sor. A környezet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Salamon Lá szló) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a környezet védelméről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lehetőség szerinti lezárása . Az előterjesztést T/196. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/196/16. terjedő számokon kapták ké zhez képviselőtársaim.