Országgyűlési napló - 1995. évi tavaszi ülésszak
1995. március 20 (65. szám) - A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László):
1144 A javaslat 7. §a a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos eljárásokban az eljáró hatóságoknak előírja, hogy indokolt esetben közvetlenül vagy szakértő útján meg kell hallgatni. Ezt a megoldást helytelennek tartom. Álláspontom szerint a gyermeket bármely szülő kérésére kötelezően meg kell nyilatkoztatni, lehetővé kell tenni ré szére érzelmei, gondolatai kinyilvánítását, azonban csak és kizárólag az erre a célra felkészült és szakosodott gyermekpszichológus útján, aki az igazságügyi szakértők névjegyzékébe is felvétetett. A gyermek valóságos érzéseit és igaz gondolkodását csakis gyermekpszichológus tudja megnyitni, az ezen beszélgetések céljára kialakított helyen és időben. Messzemenően ellenzem a gyermeknek az eljáró hatóság által történő meghallgatását. Ugyanis a hivatalok dolgozói, a bíróságok bírái, a gyámhatóság előadója nem tekinthető felkészültnek a gyermeki lélek feltárására, és messze nem alkalmas minderre a bíróság vagy a gyámhatóság rideg, hivatali környezete. Meggyőződésem, hogy a gyermek lelkivilágának súlyos sérelmét okozhatják a nem gyermekpszichológusi felkészültség gel rendelkező bírák vagy előadók direkt, alkalmasint kíméletlen kérdései. A gyermek bármilyen meghallgatása a másik szülőtől való hosszabbrövidebb idejű elszakítás után, az egyik szülő környezetéből érkezik - és meggyőződésem, hogy mindig befolyásolt áll apotban, érzelmileg, de akár anyagiakkal, játékokkal vesztegetve , helyzetének objektív megítélése ilyenkor aligha várható el tőle. Ilyen állapotban csak és kizárólag felkészült gyermekpszichológussal szabad megengedni a találkozást, és nem szabad lehetőv é tenni bíráknak, előadóknak a gyermekkel való közvetlen és hivatalos kapcsolatfelvételt. Végezetül: nyomatékkal állítom, hogy amennyiben a jogszabály lehetővé teszi a gyermeknek bíróság általi közvetlen meghallgatását, úgy annak elkerü lhetetlen eredménye lesz a másik szülőjéhez való kapcsolatának megmérgezése; ugyanis számomra ez következik a gyermekpszichológiai felkészültség nélküli, a sorozatmunkában érzéketlenül eljáró hivatalnokoknak a gyermeki lélekhez nem értő eljárásából. A Függ etlen Kisgazdapárt ifjúsági programjában első helyen szerepel a gyermekek sorsát érintő probléma, ezért nagyon szeretném, hogyha ez a törvénytervezet jól sikerülne. Köszönöm a türelmüket. (Taps a kisgazdák padsoraiban.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönö m Torgyánné Cseh Mária felszólalását. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor. Most 15 perc szünet következik. Szünet után a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvény javaslat általános vitájával folytatjuk munkánkat. (Szünet: 17.0617.24 Elnök: dr. Salamon László Jegyzők: dr. Kávássy Sándor és dr. Trombitás Zoltán) ELNÖK (dr. Salamon László) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket; folytatjuk munkánkat. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Salamon László) :