Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. január 31 (51. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. TORGYÁN JÓZSEF, az FKgP
299 előterjesztés teszi, ami határidőt szab meg a privatizáció lebonyolítására! Ha határidőt jelölünk meg, abban a pillanatban az egész kiárusításnak végkiárusításjellege v an! Egyértelmű, ha azt mondom, hogy eddig be kell fejezni, akkor ez már végkiárusítás, és bolond lenne az a vevő, akinek komoly vételi szándéka van, a valós értéket megfizetni! Itt egyértelmű, hogy a törvénynek ezeket a hibás megközelítéseit nem szabad ben ne hagyni a törvényben, ha már a törvény realitásairól beszélünk. Nem vitatja a kisgazdapárt, valóban, a rendelkezésre álló adatok szerint havi 6 milliárd forintba kerül durván az állami vagyon fenntartása, ilyen értékveszteség van a privatizálás kapcsán. Azt sem vitatjuk, hogy további 2 milliárd forint merül fel havonta kárként azért, mert hiszen a privatizálásra váró vagyon következtében van egy termeléscsökkenés. S a termeléscsökkenés következtében magasabb import, behozatal válik szükségessé, ennek több letköltségei vannak. Ez évente összesen durván 100 milliárd forintos tételt jelentene, ami elképesztően magas összeg, figyelemmel arra, hogy egyértelmű: a 300 milliárd körül maximált költségvetési hiánynak ez az egyharmad része. (12.40) Igen á m, de legyen szabad megjegyeznem, hogy a mindenkori kormány - amely időarányosan érintett ebben a kérdésben - felelőssége is megáll, mert itt a menedzsment így működik: felismerte már a spontán privatizáció idejében, most pedig a törvényi előterjesztés köv etkeztében az egyszerűsített privatizációnál, hogy annál olcsóbban tudja megszerezni, minél inkább gyorsan lezülleszti az állami tulajdont. Bizony az én megítélésem szerint mindazok a kormányzati szervek, amelyek úgy működtek közre, hogy egy ilyen helyzet kialakulhatott, felelőssé tehetők a hűtlen kezelésben érdekeltté tett menedzsment fenntartásában. A privatizáció gyorsítását illetően: a privatizációs stratégia és taktika végül is azt állapítja meg, hogy a gyorsítás fontos dolog; s a menedzsment előnyben részesítése a másik fő szempont, amelyet megjelöl. A gyorsítást illetően - azzal a kritikai megjegyzéssel, amit az előbb mondtam a végkiárusítással kapcsolatban - mi arra az álláspontra helyezkedünk, hogy általában fontos dolog a tempó és a gyorsaság, de a jelen esetben nagyon szeretném, ha képviselőtársaim átgondolnák azt a kisgazda érvet, hogy vajon akkor, amikor már a nemzeti vagyon több mint a fele a magánszektorban üzemel és a GDP több mint 50 százaléka a magánszektorhoz kötődik, vajon nem alakultak má r ki a piacgazdaság feltételei? Nyilvánvalóan kialakultak, mert több mint 50 százalékot meghaladó rész már a magángazdaságra tendálódik. Ebben az esetben talán már nem annyira a gyorsaság a fontos, mint inkább az eredményesség. Tehát mi azt mondjuk, hogy a lehető leggyorsabban ugyan, de megfontoltan kell megoldani az előttünk álló feladatokat, és nagyon fontos az eladandó vállalatok életképes gazdasági környezetének megteremtése éppúgy, mint a privatizáció során bekövetkező vagyon értékcsökkenésének a minim alizálása. Tehát ezek is rendkívül fontos szempontok. Ami a privatizáció gyorsítását illeti: itt még egyszer külön ki kell térnem a menedzsmentek működésére, és ki kell fejeznem a Független Kisgazdapárt értetlenségét amiatt, hogy itt soha semmilyen büntető intézkedés egyetlenegy hűtlen kezelő menedzsmenttel szemben nem történt, holott kimutatható, hogy az eladásra kerülő vállalatokat sajnos a menedzsmentek döntő többsége szándékosan, valóban gyorsított eljárás keretén belül teszi tönkre az említett cél miat t, hogy ők maguk kaparintsák azt meg. Ami a privatizáció további kérdéseit illeti, itt mindenekelőtt a privatizáció piacával kapcsolatban kell néhány gondolatot felvetnem. Senki nem vitatja, hogy helyes az az alapkoncepció, hogy itt belföldi és külföldi tő ke áll egymással szemben. A belföldi tőkét illetően azonban nem szabad megengedni annak az eddig folytatott gyakorlatnak a fennmaradását, hogy egy szűk csoport - függetlenül attól, hogy ténylegesen rendelkezike a kellő gazdasági háttérrel - Ehitelektől k ezdve a kárpótlási jegyekig mindenfajta elképzelhető machinációval és manipulációval szerezzen meg minden elképzelhető vagyont, maga alá kaparja mindazt a vagyont, ami fellelhető, majd ezt ne tudja üzemeltetni, s a munkásokat kirúgja. Egyértelmű tehát, hog y csak akkor szabad magánkézbe adni, ha
