Országgyűlési napló - 1994. évi téli rendkívüli ülésszak
1995. január 31 (51. szám) - Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. SZABÓ IVÁN, az MDF
286 kellett - vagy kellett volna - hogy legyen mindenki számára, hogy Kölcsey kora óta sok minden megváltozott. Kiderült többek között, hogy elsősorban a társadalom és a tudomány területén, jelesül a közgazdasági életben is az az abszolút szabadság, az a teljes körű objektivitás, amely száműzi magát az erkölcsi lényt, az embert mint független, szabad akaratú döntéshozót a rendszerből, elmélyülő és permanens válságok sorozatának forrásává vált. Az emberi szabadságot szélsőségesen hirdető liberalizmusban az ember a piac játékszere lett. Az emberi szabadságot tagadó szocializmusban pedig soha nem l átott voluntarizmussal avatkozott be a gazdaság irányításába. A szabadság és tulajdon jelszava mögött ma felsejlik az erkölcsi értéktartalom nélkülözhetetlensége, melynek híján aligha adhatók megnyugtató válaszok napjaink és a jövő század várható történése ire. (11.30) A szabadság értelmezése során ezt a változási igényt legsúlyosabban Ratzinger bíboros fogalmazta meg akkor, miután Szaharov szovjet akadémikus halála után a francia akadémia őt tagjává választotta, és székfoglaló beszédében arról beszélt, hogy a szabadságnak meghatározott erkölcsi tartalma is van. Lényegében ugyanezt a gondolatot fejtette ki a tulajdon vonatkozásában - tavaly áprilisban a Pax Romana 36. kongresszusán - Rabár Ferenc professzor, amikor azt mondta: "Minden gazdasági döntésnek erkö lcsi tartalma van, és nincs értéksemleges gazdaságpolitika, intézmény, kormányzat és társadalom." Tehát nem a hatékonyság az egyetlen abszolút és objektív kritérium a tulajdon formája és annak működtetése kérdéskörében. Amikor tehát egyesek ideológiamentes ségért kiáltottak a szocialista tulajdonviszonyok lebontása és a privatizáció célmeghatározása kapcsán, valójában akarva vagy akaratlanul az inga másik irányú kilengéséért szálltak harcba. A gazdasági döntések megfosztása erkölcsi tartalmuktól ismét az egy én és az egész társadalom tehetetlen gazdasági kiszolgáltatottságának forrásává válhat. Mi áll e két fogalom: szabadság és tulajdon mögött, mint alapvető erkölcsi kérdés? Azt hiszem, egyetlen szóval - melynek tartalmát a továbbiakban kell kifejteni - azt t udom megjeleníteni, hogy mindkettő természetes korlátja, egyben az értéktartalom egyetlen hordozója: a "közjó" fogalmában fejezhető ki. A Magyar Demokrata Fórum részéről sohasem titkoltuk, hogy a magyar társadalom, a magyar nemzet jövőképe szempontjából eg yáltalán nem közömbös, hogy a privatizáció során ki lesz a tulajdonos. Egy olyan országban, amelyben a szerves fejlődést 1949ben művi abortusz szakította meg, és 1990től úgy kell visszatérni a polgári fejlődés - egyébként önmagában ellentmondásos - útjár a, hogy annak mindkét piacgazdasági eleme: a tőke és a tulajdonos polgár egyaránt hiányzik, a kezdetek kezdetén nincs helye teljesen spontán folyamatoknak. Úgy hiszem, hogy a privatizációhoz alapvetően két szemléleti dolog kell: gazdaságpolitika és társada lompolitikai jövőkép. Ami a gazdaságpolitikát illeti, a beterjesztett javaslat gyakorlatilag ugyanezt a véleményt fejezi ki: "A privatizációnak hosszabb távú gazdaságpolitikát, gazdasági növekedést stb. kell szolgálnia." Ezzel tehát messzemenően egyet kell érteni. A baj azonban a most tárgyalt törvény sorrendi problémájaként jelenik meg. Hallottuk, hogy a kormány dolgozik a gazdaság modernizációs programján. Hát nem annak tudatában kellene privatizációs politikát és annak egy nagyon fontos eszközét jelentő privatizációs törvénycsomagot alkotni? Az állam vállalkozói vagyonáról szóló törvény is csak egy rész ebben a csomagban. Az állam vagyonát pedig komplex módon kell áttekinteni, és úgy meghúzni a határokat a forgalomképtelen kincstári vagyon, valamint a más ik oldalon a teljes egészében privatizálható vagyon között, hogy világossá váljék a kettő közötti különbség. Ebben az anyagban azonban ennek sem látjuk igazán a nyomát; félek, hogy bizonyos technikák ennek hiányából fakadnak. Ugyanakkor e körben szólni kel l az elmúlt négy év privatizációs politikájának legsúlyosabb tévedéséről, nevezetesen, hogy nincs valódi törvényi, gazdasági és szakmapolitikai ráhatás, ellenőrzés egy hatalmas privatizálandó vagyontömegre: az önkormányzati vagyonra. Az természetes,
