Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 4 (21. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SZABÓ IVÁN (MDF): - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. GICZY GYÖRGY (KDNP):
855 október 4e van , amikor ismét az expóügyet veszi elő, mint megkísérli lebontani azt, amit a korábbi parlament négy éven keresztül elvégzett. Úgy gondolom, hogy amikor a miniszterelnök úr beszédét bárki újólag meg kívánja vitatni, nem árt, hogyha felidézi magában ezt a tényt: tehát hogy ez a parlament egy ámokfutásszerű törvénylebontó munkában ténykedik, éjt nappallá téve munkálkodik azért, hogy a korábbi parlament által hozott törvényeket lebontsa. Úgy gondolom, ez önmagáért beszélő tény. A z ország nyilvánosságának a figyelmét fel kell hívni arra, ne hagyja megtéveszteni magát azáltal, hogy itt ilyen megfeszített munka folyik, mert ez a munka egy Kőműves Kelemeni munka: amit felépítettünk nappal, éjjel ez a Ház lebontja. Köszönöm a türelmük et. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Viszonválaszra kért lehetőséget dr. Szabó Iván frakcióvezető úr. Megadom a szót. DR. SZABÓ IVÁN (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tényleg nem a számháborút kívánom folytatni, mert így a képviselők előtt nyilván elszálló számok vannak. Azt hiszem, Kis Zoltán félreértett valamit. Én nem azt mondtam - sőt azt hiszem, visszaolvasható, hogy igen hangsúlyosan mondtam , nem arról van szó, hogy a mezőgazdaság jó állapotban van, de arról igeni s szó van, hogy a '80as évek végéhez képest, az átalakulást és az egyéb kellemetlen külpiaci és meteorológiai körülményeket is figyelembe véve, átjutott egy fordulati időszakon, és a mezőgazdaságban zajló folyamatok az elmúlt két esztendőben pozitívra vál toztak. (Zaj a bal oldalon.) Persze, hogy ezzel nem vagyunk megelégedve, de itt nem lehet azt mondani, hogy az előző kormány mindent tönkretett. Mindössze arról van szó, hogy a szocializmus összeomlott, és ennek a romjain kellett ebből valamit csinálni. Ez a folyamat elindult, gondolom, ez még 2000 után is folytatódni fog; én a tendencia megfordulására kívántam felhívni a figyelmet. A másik ügyben, az egészségügyben pedig nagyon tanácstalan vagyok. Elnézést kérek, lehet, hogy Szekeres Imrét megint a világos zakóm irritálta, ezért szólt hozzám,... (Derültség.) ...de azért itt van a Kék Szalag Alapítványnak "A jóléti rendszer átalakulása Magyarországon" '94es kiadása, amelyben a magyar Közgazdaságtudományi Egyetem, a Közgazdaságtudományi Intézet, az MTA Világga zdasági Kutató, továbbá három nemzetközi kutató szervezet vett részt; magyar részről pedig olyan nevek, mint Surányi György, Tardos Márton, Urbán László, Vissy Ferenc, hogy másokat ne említsek. Én szívesen odaadom, nézze meg az egészségü gyi sorokat: tökéletesen azok a sorok vannak benne, én is innen vettem - homlokegyenest ellenkező az adat, mint amit most itt Szekeres Imrétől hallottunk. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes) : Köszönöm a felszólalását. Ugyancsak napirend előtt, rendkívüli ügyben szólásra jelentkezett Giczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője. Megadom a szót. DR. GICZY GYÖRGY (KDNP) : Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, egyetlen valamirevaló parlamentben, p arlamenti demokráciában sem szorul bizonyításra az, hogy milyen fontos - éppen egy rendszerváltoztató társadalomban - a sajtó szerepe. Hiszen ha Shakespeare idejében a színház volt az, ami tükröt tartott a társadalom elé, akkor azt gondolom, most, a modern társadalmak esetében ugyanezt a sajtó végzi el. De vajon elvégzi, elvégezhetie ma ezt a feladatát Magyarországon? Anélkül, hogy a kormány hivatalba lépésétől kezdve végig akarnánk tekinteni ezeken a rövid, de témánk szempontjából mégis döntő jelentőségű eseményeken, csak az utóbbi hetek, napok néhány mozzanatára szeretnék utalni. Könnyű helyzetben vagyok: már nem kell foglalkoznom az Új Demokrata című hetilap szerkesztőségének szétverésével, hiszen erről kitűnő napirend előtti