Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. szeptember 26 (16. szám) - Olekszandr Olekszandrovics Moroz, az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnöke és kísérete köszöntése - A Magyar Köztársaság 1994. évi pótköltségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - DR. SZABÓ IVÁN (MDF):
504 1,2 százalékkal emelkedett. A diszkont kincstárjegyek átlaghozamai a lejárati idő függvényében 1,8, illetve 2,4 százalékkal emelkedtek. A félév során a jegybank több lépésben jelentősen emelte az állampapírok visszavásárlásánál felszámított kamatl ábakat is. Ezzel több célt kívánt elérni: a likviditás szabályozását, a megtakarítások ösztönzését, a hitelkeresletek mérséklését és a többi. Az árak ez évi emelkedése mérsékeltebb a tavalyinál, az ipari termelői árak fél év alatt a tavalyi körülbelül 12 s zázalékkal szemben 9 százalékkal növekedtek, a fogyasztói árak a tavalyi körülbelül 23 százalékos növekedéssel szemben 17,5 százalékkal emelkedtek. Megint - csak hogy milyen felkészítő anyagokat adnak a miniszterelnök úrnak - szeretném idézni a Népszabadsá g 9i interjújából: "a fogyasztói árak a korábbi kormányzat előirányzataihoz képest nagyobb mértékben növekedtek". Itt én, ebben a pénzügyminisztériumi anyagban jelentős csökkenést olvasok. "A regisztrált munkanélküliek - írja a kormányelőterjesztés - szá ma folyamatosan mérséklődik, a félév végén létszámuk 550 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 11 százalék." Augusztus 9én a nyilatkozatban azt mondja Horn Gyula: csökkent a foglalkoztatottak száma. Én ebben azt olvastam, hogy mérséklődött a munkanélküli ség. (Zaj.) Az ipari termelés 8 százalékkal bővült. A feldolgozóipar emelkedési üteme az ipari átlagot meghaladó, az exportcélú eladások lényegesen gyorsabban, 18 százalékkal emelkedtek, mint a belföldi értékesítés, ami csak 5 százalékkal. Az építőiparban 22 százalékos az első félévi termelésbővítés. Az agrárgazdaság teljesítménye stabilizálódik. A beruházások teljesítményértéke az első félévben jelentősen nőtt, volumenben a tavalyihoz képest 3540 százalékkal. Olekszandr O lekszandrovics Moroz, az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnöke és kísérete köszöntése ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Képviselő úr, bocsánatot kérek, engedje meg, hogy megszakítsam a beszédét. (Dr. Kónya Imre: Soha nem szokták!) Üdvözölnöm kell a díszpáholyban helyet fog laló Olekszandr Olekszandrovics Moroz urat, az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnökét. Magyarországi tartózkodásukhoz sok sikert kívánok. (A delegáció tagjai felállva fogadják a tapsot.) A Magyar Köztársaság 1994. évi pótköltségv etéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Bocsánatot kérek, képviselő úr, de a delegációnak időre távoznia kell, és ezért szakítottam meg. Elnézést kérek. DR. SZABÓ IVÁN (MDF) : Kérem, tudomásul vettem. A magam ré széről is üdvözlöm ukrán barátainkat, és nekik is elmondom... (Derültség, taps.) .., hogy ezek alapján a nemzeti össztermék, a GDP várhatóan 12 százalékos mértékben az idén nőni fog. Nos, tisztelt képviselőtársaim, ez az a katasztrofális gazdasági állapot, ami miatt pótköltségvetés kell, és ez az, amire a miniszterelnök úr a Magyar Hírlap augusztus 9i számában azt nyilatkozta: ellenzékiként nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz az ország pénzügyigazdasági helyzete. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én azt his zem, hogy ha ilyen gazdasági mutatókat látnának a saját országuk gazdasági jelentéseiben azok a kormányzati tisztségviselők, kormánytagok, akik Közép- és