Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. december 12 (45. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának újramegnyitása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ IVÁN (MDF):
2925 Már az előzőekben utaltak rá, és ha valaki megnézi a december 2án kelt kormányrendeletet - amely tételes listát tartalmaz, hogy honnan mennyi embert szándékozik a kormány elküldeni - akkor abból valóban az derül ki, h ogy ennek egy része államigazgatási, de túlsúlyos részében felsőoktatási és tudományos kutatói posztokról van szó. Ebben a tekintetben tehát semmiféle magyarázatot nem találunk arra, hogy egy olyan országban, amelyben súlyos a gazdasági helyzet - kiemelten a mezőgazdaságról hallottunk itt rendkívül tragikus szavakat az elmúlt időszakban, hogyan verődött szét a mezőgazdaság , pont az agrárkutatási szférából küldik el a legtöbb tudományos kutatót. Én nem tudom, egyáltalán hogyan illeszthető ez be a jövőképbe . Legalább egy plauzibilis anyagot kellett volna a tisztelt Háznak benyújtani arról, hogy Magyarországon annyi az agrárkutató és agrároktató, hogy egy ilyen mezőgazdasági országnak, amelynek ennyi a mezőgazdasági termékvolumene, erre már nincs szüksége, me rt olyan jól megy nálunk a mezőgazdaság, nincs itt már mit kutatni, nem is kell oktatni. Az éremnek tehát van egy szakmai része. Megmondom őszintén, én most fejből mondom, mert átnéztem a kormányrendeletet, nem túl meggyőző akkor, amikor folyamatosan hallu nk a bűnözésről, a zöldhatáron átjövő különféle maffiákról, hogy a legnagyobb létszámleépítés például a határőrséget érinti. Itt van egy csomó olyan terület, amelynek a szakmai indokoltságát nem látjuk. Ez egy ügy. A másik ügy az, hogy valóban december 2á n látott a kormányrendelet napvilágot, amely ezt a létszámot - hogy honnan hányat kell elbocsátani - szépen leosztja. Azonban meg kell mondanom, ennek van egy olyan vetülete is, hogy megfelelő információk alapján állíthatom, ezres nagyságrendű létszámelboc sátásra, illetőleg a felmondólevelek kézbesítésére már szeptember 30án sor került. Ennek figyelembevételével vetődik fel igazán az a kérdés, hogy ugyan hogyan létezik az, hogy itt mi október végén fogadtunk el egy novemberben két hónapra életbe lépő pótkö ltségvetést - ami önmagában is egy abszurd dolog , honnan nem lehetett tudni, hogy ez a pénz nem lesz elég, amikor a már kiadott elbocsátólevelek, felmondólevelek a pótköltségvetés elfogadása előtt két hónappal kimentek az érintetteknek? Nem fátumként ese tt a nyakunkba, hogy véletlenül ezeket az embereket nem lehet úgy az utcára tenni, hogy esetleg a felmondási pénzüket nem fizetjük ki. Én Nagy Sándorral egyetértek, hogy mint szakszervezetnek, neki ezt a pénzt elő kellett teremteni. De hogy történt az meg, hogy amikor a felmondólevelek kimentek, ez senkinek nem jutott eszébe? Másrészt pedig nem vagyok túl boldog emiatt. Nagyon örülnék, ha a kormányzattól kapnánk egy kimutatást, hogy miközben valóban vannak a minisztériumokból is elbocsátások - persze nem há romszámjegyűek, mint a kutatásban és a felsőoktatásban, hanem kétszámjegyűek meg egyszámjegyűek - , arról is, hogy ugyanezen időszak alatt hány tíz vagy száz új embert vettek föl ugyanezekbe a minisztériumokba. Tudniillik itt valóban arról van szó, hogy va n egy elbocsátási tömeg és van egy felvételi tömeg. Tehát itt most, úgy tűnik, egy taloncsere történik, ami az országnak kétmilliárdjába kerül: az egyik elit leváltja a másik elitet. Ennek van egy nagyon súlyos politikai tartalma is, amely ráutal arra, ami t itt keményen tagadott rengeteg interpelláció és azonnali kérdések óráján a kormányzat: igenis tömeges elbocsátások vannak ebben a szférában. Ennek egy jó része helyébe benyomul egy új társaság, amely talán nem is olyan nagyon új. Tessék szíves lenni lete nni az asztalra, hány felvétel történt ezekben a minisztériumokban, ahol az elbocsátást meg kell finanszíroznunk? Valóban abszurdnak tartom, hogy egy pótköltségvetés lezárása után kiderül, hogy a tárgyévi költségvetésnek nem annyi a kiadási oldala, nem ann yi a deficitje. A pótköltségvetést három héten belül elfogadtuk. Ez az, ami egyébként kezelhetetlen. Ha ezt korrektül akartuk volna elintézni, akkor a pótköltségvetés pótköltségvetését az elfogadás után egy órával be kellett volna nyújtani, nem a '95ös kö ltségvetésben visszafele törvénykezni, hogy az előző évben mi történt. Ennek a másik megoldása nyilvánvalóan az lett volna, hogy a zárszámadásban jelenik meg ez a kérdés. Csak akkor zsebre kellett volna tenni az Állami Számvevőszék idevonatkozó megjegyzése it, hogy a csodába
