Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 29 (41. szám) - A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
2618 jövedelemadórendelkezéseink ugyanis pozitív diszkriminációt tartalmaznak a gyermekeket nevelő családok felé, oly módon, hogy a gyermekek után a családok 400 forintos adókedvezményben részesülnek, ha a gyermekek száma a családban egy vagy kett ő, és 600 forintosban, ha három vagy több gyereket nevelő családról van szó. Adókedvezményről van tehát szó, ez megfelel annak az elvnek, amelyet a kormány megfogalmazott; az adóalapcsökkentő kedvezmények helyét általában adókedvezményekkel akarja kiválta ni abból a megfontolásból, hogy a progresszivitást figyelembe véve, ne támogassa jobban azokat az állampolgárokat, akik nagyobb adókulccsal adóznak, hiszen a progresszív adó esetén az adóalapcsökkentés ezzel az eredménnyel jár. Ez tehát lényegileg családi pótlékszerű ellátássá alakította ezt a korábbi adóalapcsökkentő támogatást, hiszen mindenki, aki részesül benne, azonos összegben részesül. Mégsem családi pótlék, hiszen a családi pótlék állampolgári jogon jár, adócsökkentésben pedig csak az adózó államp olgár részesül. Ez egy népességcsoport számára valóban igazságtalan kedvezmény; azon állampolgárok, akik nulla kulccsal adóznak, ilyen adókedvezményből nem tudnak részesedni. Azonban mégis megfontolandó, amikor egy kormányzat arról dönt, hogy a rendelkezés re álló kevés pénzeket, amelyek újraelosztásra kerülnek, hogyan ossza fel az állampolgárok között, megfontolandó, hogy nem helyese - amikor a rászorultság egyébként tényleg fennáll - otthagyni az állampolgárnál azt a pénzt, amit ő termelt meg, mintsem hog y elvesszük tőle és esetleg egy másik csatornán ugyancsak neki visszaadjuk. Az adókedvezményeknek ez az értelme, és azt gondolom, hogy a gyermekek támogatásánál ezt az értelmet érdemes meghagyni. Ez a "segíts magadon, az állam is megsegít" mondás - átalak ulva a történelem folyamán - mégiscsak valamifajta késztetést jelent az állampolgárok számára. Most arról hallottunk, hogy az Érdekegyeztető Tanácson megszületett egy gondolat: 200 forintot kapjanak azok, akik gyermeket nevelnek és 360 ezer forint alatt va n az éves jövedelmük. Nos, 200 forintot előállítani az állam számára - ha a személyi jövedelemadó a beszerzési forrása - a 20 százalékos adósávban 1000 forint értékkel lehet; hogyan lehet rávenni az állampolgárt, hogy termeljen most többet annak érdekében, hogy az állam hozzájusson ehhez a 200 forinthoz? Ha a saját gyermekéről van szó, nyilván sokkal nagyobb a késztetés, mint ettől függetlenül. Ezek a filozófiai megközelítések azonban a mai nehézségek között nagyon keveset érnek. Elhangzott a vita során, ho gy ez a pozitív diszkrimináció nagyon drága és nincs figyelemmel arra a körülményre, hogy milyen nyomorult helyzetben van az a család vagy éppenséggel milyen gazdag. Hiszen számos olyan állampolgárunk van, aki havonta többet keres, mint az előbb említett é rtékhatár, következésképpen egyformán támogatni azt a családot, ahol az összjövedelem évi 360 ezer forint, illetve havi 360 ezer forint, nyilvánvalóan nem bölcs dolog. De nem az adókedvezmény volt ennek a támogatásnak a fő csatornája, hanem maga a családip ótlékrendszerünk, amely szintén nem különbözteti meg a kisebb vagy nagyobb keresetű állampolgárt. Van ugyan a jelenlegi rendszerbe egy rászorultsági elv beépítve, nevezetesen az, hogy minél több gyermek van a családban, annál jobban emelkedett egy bizonyo s határig a családi pótlék. Ez burkoltan a rászorultsági elvet hordozza magában, hiszen az azonos keresetűek között az egy főre jutó jövedelem a gyerekszámmal nyilván csökken, ha statisztikai egységben gondolkodunk, még akkor is. Tisztelt képviselőtá rsaim, lehet, hogy ezek az ellátások drágák, lehet, hogy a személyi jövedelemadónak ez a mintegy 9 milliárdos tétele is múlhatatlanul szükséges az államháztartás, úgymond, stabilizálása érdekében, de ha valódi társadalmi feszültségeket akartunk volna kezel ni, akkor a népesség nagyobb jövedelmű rétegétől kellett volna ezt a 9 milliárdot a családi pótlékból leemelni és meghagyni azt a munkaorientált ellátást, amely azt kívánja az állampolgártól, hogy a maga körülményei közepette tegye meg, amit tud, és arra k ap még egy állami rásegítést, hiszen amit ő meg tud tenni, még nem elegendő a családja ellátására.
